Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 1. szám - FIGYELŐ - Reichard Gyula: Tökéletes bánat és szentáldozás
TÖKÉLETES BÁNAT ÉS SZENTÁLDOZÁS Papi, lelkipásztori feladatunk abban áll, hogy Krisztust közöljük az emberekkel. Ezért az igehirdetés által meg akarjuk öt ismertetni, a liturgiában pedig kegyelmeit közvetítjük. De kiváltképpen és a maga teljességében akkor nyújtjuk az Urat híveinknek, amikor áldozta tunk. Lelkipásztori törekvéseink kiemelkedő célkitűzése az, hogy a hívek gyakran áldozzanak. Sokszor mondunk buzdító szavakat ennek érdekében. A pápák az utóbbi évtizedekben ismételten hangsúlyozták a gyakori szentáldozás fontosságát. És e buzdítások sok lélekben visszhangra is találtak, de viszonylag bizony nagyon kevésben. Sajnálatos tény, hogy a keresztény nép túlnyomó része nagyon ritkán áldozik. Pedig mennyire hozzátartozik a szentmiséhez a szentáldozás! Az vesz részt a szentmisén igazán aktívan és gyümölcsözően, aki meg is áldozik. Az volna a természetes és kívánatos, ha többségükben meg is áldoznának azok, akik eljöttek a szentmisére. De mivel ez nem így van, ennek tulajdonítható nagy mértékben, hogy a keresztény élet, a parancsok megtartása olyan alacsony színvonalon vrn. Hogy olyan gyengék és „alusznak sokan”. Hogy az Isten népének jelentős része aligha él huzamosan a kegyelem állapotában. Meg kellene tenni minden lehetőt annak érdekében, hogy változtassunk ezen a helyzeten. Jó volna megvisgálni ezért egyrészt elvi lehetőségét, másrészt gyakorlati előnyét annak a megoldásnak, hogy a hívek ismételten áldozni mehessenek anélkül, hogy előbb minden alkalommal a közönségesen előforduló halálos bűnöket egyéni gyónásban meg kellene valla- niok. Arra gondolok, hogy a húsvét táján végzendő gyónás volna évente kötelező (vagy két alkalommal: az ádvent és a nagyböjt folyamán), a hívek azonban mindenkor áldozhatnának gyónás nélkül halálos bűn esetén is, ha felindítják a tökéletes bánatot és megvan bennük a szándék, hogy legközelebbi kötelező gyónásukat el fogják végezni. A bűnbánó természetesen bármikor végezhetne gyónást a kötelezőn kívül is, de most már fakultatív módon. Például azért, mert egyéni problémáit ennek keretében szeretné megbeszélni és eligazítást nyerni, vagy mert az Egyház által gyónásra fenntartandó bűnöket követett el (nem „közönséges” halálos bűnöket) és már most áldozni szeretne, vagy hogy a feloldozással járó szentségi kegyelmekben részesüljön. A híveket továbbra is buzdítani kellene, hogy minél gyakrabban gyónjanak. Az említett eljárás bevezetése elvileg, dogmatikai szempontból lehetségesnek látszik. Az Egyház tanítása szerint a tökéletes bánat eltörli a halálos bűnöket és megszerzi a megszentelő kegyelmet a bűnbánat szentségének felvétele nélkül is, de nem ennek szándéka nélkül. A tökéletes, vagyis Isten szereteté- ből fakadó bánat bűntörlő ereje azonban önmagában van és a bűnök nem a tervbe vett gyónás miatt töröltetnek el, mintha a jövendő feloldozásnak már a jelenben ható ereje volna. A gyónás szándéka csak azért szükséges tartozéka a tökéletes bánatnak, mert aki Istent valóban szereti és bűneit valóban bánja, annak késznek kell lennie arra, hogy az Űr parancsait teljesítse; és e parancsok közé tartozik az, hogy aki súlyosan vétkezett, annak meg kell gyónnia az' Egyháztól meghatározott módon és időben. A jelenlegi egyházi törvények alapján két esetben áll fenn gyónási kötelezettség arra vonatkoztatva, aki halálos bűnt követett el. Először is húsvét táján: mert ekkor áldoznia kell. Másodszor abban az esetben, ha tetszőleges időben áldozni óhajt: erre az egyházi törvénykönyv 856. kánonja kötelezi. - Vegyük ezekhez hozzá: az .Egyház mielőbbi gyónást kíván attól a paptól, aki súlyos bűnt követett el, majd - mivel miséznie (és áldoznia) kellett és nem volt módjában előbb meggyónnia- tökéletes bánat felindítása után misézett (807. kánon). Gondoljuk el a következő esetet: Valaki novemberben halálos bűnt követett el, mondjuk Isten nevét káromolta. Később Isten iránti szeretetből megbánja bűneit. Megvan a szándéka arra, hogy húsvétra gyónik és áldozik. így visszaszerzi a megszentelő kegyelmet. Anélkül, hogy a mielőbbi gyónást elhatározta volna. Egy idő múlva ismét súlyosan vétkezett, mondjuk hanyagságból vasárnapi misét mulasztott. Esti imái során áhítattal el szokta mondani a „Teljes szívemből” kezdetű bánatimát. Ezzel ismételten elnyeri bűnei bocsánatát. Esetleg ez év legnagyobb részét a kegyelem állapotában tölti. De - amint tudjuk — nem áldozhat. Ehhez ugyanis az Egyház — az isteni törvényen túlmenően — az előzetes gyónást is megkívánja. Lelkipásztori meggondolásból, a gyakori szentáldozás érdekében fel kellene vetni a iyő. kánon módosításának kérdését olyan értelemben, hogy a hívek mindenkor áldozhassanak, amikor a kegyelem állapotában vannak. Az elvi lehetőség megállapítása után alapos megfontolást igényelne az, hogy vajon gyakorlatilag helyes és előnyös volna-e a fentebb leírt törvénymódosítás a jelzett cél érdekében. 51
