Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 1. szám - FÓRUM - Mariházi Bennó: Hozzászólás a "Hatalmi Egyház vagy kegyelmi Egyház?" című tanulmányhoz
is találkozik - őszinte sajnálattal - olyan jegyespárral, amelyiknek egyik vagy mindkét tagja még nem volt elsőáldozó sem. De nem lesz ritka, amikor a párválasztás alogikus összetevői eredményeként katolikus szülők kereszteletlen gyermeke kíván szentségi házasságra lépni, hitét gyakorló, ahhoz ragaszkodó jártas és méltó hivővei. A variációk folytathatók. A lelkipásztor a merev „nem" és a lelkiismeretlen gyors és lakkozott liberális álláspont között - tekintetbe véve a sokszor döntő fontossággal bíró időt - keresi, kutatja a legmegfelelőbb megoldást. Ezt a megoldást könnyítené meg - szerény javaslatunk szerint - két útmutató, segítő megnyilatkozás: 1. Ügy tűnik, nem lenne ünneprontás - akár a legnagyobb ünnepeink egyikén, karácsonykor vagy húsvétkor, vagy az annyira látogatott évvégi hálaadáskor -, ha a Püspöki Kar a II. Vatikáni Zsinat vonatkozó határozatainak betűivel és szellemében [6] egységes, atyai buzdítással fordulna - a hívek hallatára. a) Valamennyi lelkipásztorhoz, figyelmeztetve mindannyiunkat arra a felelősségre, amely a lelkek, de a szentségek megbecsülésével és megbecsül te te.se vei együttjár. így talán nem akadna olyan meggondolatlan sorainkban, aki több oltártestvér egyöntetű, egységes állásfoglalása ellenére, ismételten a felületes, a járhatatlan út megoldásához nyújt segítséget, hogy a „megértő", sőt „modern” (!) - ez esetben kétesértékű - jellegzést érdemelje ki a „hívek” részéről. b) A hívek felé pedig az ünnepélyes megnyilatkozás egyértelműen kinyilvánítaná - bárhová, bárkihez is fordulnának -, hogy a szentségek fölvétele és a tisztségek betöltése egységes törvények, rendelkezések irányítása alatt áll. Továbbá, hogy a merő külsőség a léleknek nem használ, szentségi értékeinket, a felvevő emberi méltóságát, a kiszolgáltató lelkiismeretét egyaránt sorvasztja, megalázza. 2. Általánosságban még a törvényes hitoktatás, a keresztény oktatás fontosságára lenne szükséges, a legfelsőbb egyházi tekintélynek rámutatni, mint az egyetlen helyes, a hivő keresztény nagykorúságából forrásozó önkértes magatartásra. Ez nemcsak elejét venné, vagy csökkentené a gyakorlatban felmerülő nehézségeket, hanem biztosítaná, hogy az Űr tanítása és kegyelmi kincsei valóban drága, életadó, életformáló gyöngyök legyenek mindannyiunk, de elsősorban az abban részesülni akarók számára. JEGYZETEK i. Mt 7, 6. - 2. Békés-Dalos: Űjszöv. 27. 1. - 3. Mt 13, 44. - 4. Teológia: 1969. 3. sz. 139. lap. - 3. Jn 3, 1. - 6. A pp. pásztori tiszt. 16. sk. és A papi szóig, és életről 6. sk. Bp. 1968; 1969. Mariházi Bennó Mi annak az oka, hogy a hit egyre ritkább lesz, csak asszonyok és gyermekek hisznek és imádkoznak? Ha vallásunk az igazság, és az Evangélium Isten szava, akkor is kell hinnünk és az Egyház életében részt vennünk, ha valóban egyedüliek lennénk. De hiszen egyáltalán nem vagyunk az egyedüliek! Illés is úgy vélte, hogy egyedül van, mégis megőrzött rajta kívül Isten más lelkeket is, akik nem hajtottak térdet Baal előtt. Feltétlen bizalom, hogy Isten akarata teljesülni fog, ha én hűséges vagyok, nemcsak hogy a nehézségek ellenére, hanem éppen a nehézségek által. A nehézségek annak jelei, hogy a dolog tetszik Istennek. Az emberi eszközök gyengesége az erő forrásává lesz. Isten felhasználja az ellenszelet arra, hogy révbe vezessen minket. Charles de Foncauld leveleiből. 45
