Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 4. szám - FIGYELŐ - Miklós Dezső: A Biblia a megújuló Egyházban
tális, természetfeletti Isten-Igét fogadja be. Ez a befogadás a hit. így lesz világos előttünk Szent Pál apostol megfogalmazása, hogy „a hit hallásból ered, a hallás pedig Krisztus Igéjéből” (Róm io, 17). Az Igében ezek szerint kettős elemet találunk: az egyik mint igazság az értelemre irányul, a másik mint kegyelem az akaratot indítja. Az Ige tehát egyrészről ismereteket közöl: az ember számára továbbítja az Istennek kinyilatkoztatott igazságát. Ugyanakkor azonban az Ige önmagában hordozza azt a kegyelmi erőt is, amely további sorsát eldönti. Ezzel a kegyelmi tényezővel hat az emberre, hogy a hallott Igét be is fogadja. Az ember hite lele- let az Isten Igéjére. Az Ige tehát hatékony (verbum efficax) Krisztus szavai szerint: . . hozzátok intézett szavaim lélek és élet” (Ján 6, 63). Az Ige nem üres jelként jut el az emberhez, hanem kegyelemközvetítő erővel rendelkezik. Az Ige quasi sacramentum, mintegy szentség. Ebből szorosan következik, hogy az Isten Igéje nemcsak megvilágosít, hanem gyógyít is, éppen ezért semmiféle emberi szóval, beszéddel, nem pótolható. Isten Igéjének teljes aktivizálása az Egyház igehirdetésében valósul meg. Ezt igazolja az a tény, hogy az Egyházban nem a leírt Ige, a Szentírás jelentette az igehirdetés valódi mibenlétét, hanem a prédikált bibliai Ige. Ebben az értelmezésben kell látni azt az alapvető állítást is, amely szerint: praedicatio Verbi di- vini est Verbum Divinum — Isten Igéjének hirdetése: az maga az Isten Igéje. Természetesen feltételezzük, hogy az igehirdető megbízatását Krisztustól nyeri, különben „hogyan hirdesse az, akit nem küldtek” (Róm 15, 10). Az Ige ilyen nagyraértékeléséből fakad az apostolok igehirdető öntudata, amely még a szeretetszolgálatnál is fontosabb: „Mi pedig ...az ige szolgálatának szenteljük magunkat” (Ap Csel 6,4). 3. A TEOLÓGIAI GYÖKEREK. Mindezek a megállapítások nem tisztán filozófiai következtetések, hanem mély teológiai alapokon nyugszanak. A bibliai alap: Az Isten Igéje üdvösség (íz 1 ,2-5; Jer 30; 31). Aki azt megveti, annak számára büntető ítélet (Jer 26, 4- 6). Mivel az Isten Igéjéből üdvösség vagy büntető ítélet fakad, Szent Pál apostol joggal állítja szembe az állandó hatóerejű Isten Igéjét a dőre emberi bölcsességű beszéddel (Thess 2, 13). Az Isten igéje eleven, áthatol a lelkeken és élesebb minden kétélű kardnál (Zsid 4, 12). Mint ilyen, az ember belsejéig hatol és ott elhatározásokat fakaszt. Istentől ered és hatását szerzője biztosítja. Az Ür ereje által növekszik maga az Ige (Ap Csel 19, 20). Ahol pedig hivő lélekkel fogadják „meg tudja menteni a lelkeket” (Jak 1, 21). a) Az apostolok működését követő legősibb keresztény időkben is az igehirdetésnek fokozott jelentőséget tulajdonítottak. „Megmentő erő” rejlik benne (2. Kelemen levél, 15). Az Isten az Igében örömet fakaszt és engedelmesekben és engedetleneknek elítélést (uo.). - Aranyszájú Szent János szerint a szentírás a léleknek az üdvösség eszköze, az igehirdetés pedig „Igeáldozat” (In Hexameron hóm. VIII. 8.). Az Isten Igéjének belső tartalmára vonatkozó őskeresztény tanítást Szent Ágoston gyűjti össze. Az Isten Igéjében maradandó lüdvözítő erőt ismer fel: „üdvösséges táplálék” (Tract. VII. in Joan 24). Isten vendéglakomája (uo.) „angyalok kenyere”, „lélek hangja” (uo.). Krisztust az ember belső tanítójának nevezi, aki az igehirdetésnél meghatározó módon működik közre. Az igehirdetés pedig az elesett ember számára segítőeszközként szükséges az üdvösségre. b) A II. Vatikáni Zsinat határozatai bő teret szentelnek az Isten Igéjének. Külön okmány foglalkozik a kinyilatkoztatott Igével, de a többi zsinati írás is magyarázza, megvilágítja az Ige tartalmát és jelentését. Kifejezetten ugyan még seholsem olvashatjuk, hogy az Isten Igéje szentség, azonban olyan tulajdonságot, erőt, hatást eredeztet belőle a zsinat, amely szentségi mivoltra utal. Kegyelmet közvetít, hitet ébreszt és lelkiéletet táplál. - Hitet ébreszt: „Az Isten Igéje hasonlít a maghoz, amelyet elvetnek a földbe” (Mk 4, 14). Akik hittel hallgatják és Krisztus kisded nyájához számítanak (Luk 12, 32), azok magát az országot fogadták be. „Azután saját erejéből sarjad a mag és növekszik az aratás idejéig” (Const. De Ecclesia: 5. pont). Az Ige tehát önmagában hordozza a lelki élet csíráját és növekedésének erejét. Ez pedig a szentségek hatékonyságához tartozik. - Űjjászületést hoz létre: „Krisztus hívei nem veszendő magból születtek újjá, hanem maradandóból: az élő Isten Igéje által” (Gf. 1 Pét 1, 23. Const. De Ecclesia 9). Az újjászületés mélyreható változás az emberben. Levetjük a régi embert, vagyis a bűnös embert és magunkra öltjük az újat, a kegyelmit, az Istennek tetsző embert (Cf, Ef 4, 22-24). Ilyen természetfeletti átalakulást csak olyan tényező idézhet elő bennünk, amely önmagában hordozza a kegyelmet. Szent Bona- ventura tanítása is alátámasztja ezt, amely szerint a Szentírásnak a szava isteni mag, mely az emberben újjászületést hoz létre. (Comm. Luc. c 8. n. 17). - Táplálja a lelki életet: „Akkora erő és hatékonyság van az Isten Igéjében, hogy támasz és életerő az Egyháznak, hitszilárdság az Egyház fiainak, táplálék a léleknek, tiszta és örök forrása a lelki életnek. Hatalma van arra, hogy felépítse művét és megadja az összes szentekkel közös örökséget” (Const. De Revelatione 21). Az Isten Igéjének hatása kiterjed az egész vallásos élet területére. 4. AZ ISTEN IGÉJE ÉS A SZENTSÉGEK. Az eddigi érvek alapján az Ige nem üres jel, hanem hatóerővel rendelkezik és kegyelmet közvetít. Ebből azonban nem következik az, hogy a szentségek fölöslegesek lennének. Az Ige és a szentségek összefüggnek egymással. 256
