Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 4. szám - MEDITÁCIÓ - Paskai László: Emberi egzisztenciánk karácsony fényében
fiainak hívnak és azok is vagyunk” (i Jn 3, 1). Krisztus valójában az Isten fia, emberi természetében is. Ezt az istengyermekséget adja övéinek a megváltás révén. Nézzük önmagunkat ebben a fényben. És akkor meglátjuk: emberi létünk egyben istengyermeki lét lehet; ez a lehetőség áll előttünk, ez az érték bontakozhat ki, ha Krisztusban élünk. 2. Az „új teremtmény” lehetősége magában hordja a Szentlélek különös indítását. Krisztus „megtestesült a Szentlélek erejéből”; Krisztus lelke a Szentlélek, és ezt övéinek elküldi; ez legnagyobb ígérete. Szent Pál gyakran szól az „új emberről”, az „új teremtményről”. Az új ember már nem „testi”, psychikos, ami azt jelenti, hogy nem csak magára hagyottan, emberi és evilági lehetőségeket és célokat hord magában, nem szekularizálódott ember; hanem „lelki”, pneumatikos, ami azt jelenti, hogy a Lélek indítása, vezetése alatt áll. Benne a legteljesebb szabadság, Isten gyermekeinek a szabadsága jelenik meg. Ez nem az önkényeskedés szabadsága; hanem a szabadságnak azt a tiszta értelmét adja, mely egyéni döntés, erőfeszítés, cselekvés által köti le magát az Istentől adott igazi egzisztencia mellett, emberi természetének és evilág minden ellenkező vonzása ellenére. Emberi létünk ezt a lehetőséget hordja magában: pneumatikos, lelki lét, vagyis a Lélektől erősített és vezetett lét. Istengyermeki és pneumatikos létünk valódi minőségi többlet, amely Istentől ered és személyiségünk legbensejében hordunk. Távlat és lehetőség, amely már most is bennünk lehet, de teljes egzisztenciális valósággá az üdvösségben lesz. Albert Camus Szyszifosz mítosza c. könyve elején írja: Csak egy komoly filozófiai kérdés van, ti. az öngyilkosság. Amikor véleményt alkotunk arról, hogy megéri-e az élet a fáradságot, hogy leéljük vagy sem, akkor erre az alapvető kérdésre adunk választ. A mai korban az ember vált a legnagyobb problémává. Szenvedélyes lendülettel keressük emberi létünk értelmét. Kiváló gondolkodók finom elemzésével mindig több mélység tudatosul bennünk és teszi érettebbé emberi egzisztenciánkat. Mégis: a magára hagyott emberi elemzés legfinomabb meglátásai és megsejtései sem tudnak minden kételyt eloszlatni. Nem egyszer csak arra szolgálnak, hogy reflexióink eredményeként még jobban tudatosuljon bennünk: üres kézzel és megoldhatatlan kérdésekkel kell leélnünk életünket. Karácsonykor Krisztus emberségét állítja hitünk figyelmünk középpontjába. És Krisztus emberségének a fényében új értelmet nyer emberi létünk: nem vagyunk magunkra hagyatottak, Isten emberszeretete vesz körül bennünket; létünk lehet Istennek konszekrált lét és üdvösségre rendelt lét; lehetőségünk az istengyermeki és Lélektől vezetett pneumatikus lét. Ma nagyon sokszor beszélünk „elidegenedésről”. Ennek a szónak van tartalmas mondanivalója. Sajnos, sokszor abban a jelentésben, hogy az autentikus keresztény élet „elidegenít” a világtól, és ezzel együtt elidegenít önmagunktól. Krisztus embersége rámutat: az igazi elidegenedés azt jelenti, ha emberi létünk alapindítékai nem az Istentől erednek; ha emberi létünk nem a Krisztusban megjelent igazi emberségre épül. Az igazi elidegenedés az, ha emberi egzisztenciánk nem Istennek konszekrált, üdvösségre rendelt, istengyermeki lét. 244
