Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 4. szám - TÁVLATOK - A teológia társadalmi funkciója
stb. adottságainak bélyegét is. A hit igazságai, a vallási élet igy szinte szükségképpen társadalom- és történeten kívüli tényezővé váltak s az egyén és közösség közti vákuum egyre el- iilegenítőbben hatott. Lengsfeld arra is kitér, mily súlyos tehertételként hordozta a teológia azt az innobiliz- musról tanúskodó szemléletet, melyet főképp egy statikus ekkléziológiai kép nyomott rá. A katolikus egyház - kisebb reformok mellett - mint „egész”, szinte mozdulatlan intézmény volt jelen az emberiség életében. Ennek következtében már-már képtelenné vált arra, hogy a változó társadalmi, gazdasági élettel, államberendezkedésekkel a reális kapcsolat szálait fűzze. Az időközben megszülető konkordátumok merev „jogvédelmét”, a szegények, elnyomottak forradalmi hangjának, scgélykiáltásának agyonhallgatását nemcsak az egyházi „intézmény”, hanem annak „hivatalos” teológiája is tükrözte. Az csak természetes, hogy minél erősebb lett az ilyen „nyomás” felülről, annál élesebb hangok hallatszottak alulról. így lassan érthetővé vált az is, hogy csökkent a teológiának - legalább is pozitíve értelmezett - társadalmi funkciója. Ha élesszemű egyházi vezetők és avantgardista teológusok nem léptek fel volna még kellő időben - olykor hibájukon kívül már későn - a hivatalos teológia csak évszázados ismétlésekkel kísérelte volna meg, hogy „óvjon” a forradalmi változástól, átalakulásoktól. Természetesen — a múltat vizsgálva - nem feledkezhetünk el bizonyos pozitív értékekről sem. S itt - vallja számos kortársunkkal Lengs- feld - elsősorban a hívőknek egyre jobban ébredő felelősségtudatára kell rámutatnunk. Felelősség nem csupán a hitért, hanem a hitből fakadó valóban keresztény életért. Ez az ébredő felelősségtudat — nem egy jeles teológus adott ennek hangot - lassan túlnézett már egy-egy társadalmi osztály, nép vagy ország keretein, mivel egy kontinens, sőt az emberiség jövőjét kezdte szem előtt tartani. Itt persze már a közelmúltnál tartunk, melynek során keresztények millióinak felelősségtudata, pl. Dél-Amerika földjén oly „alulról” érkező hangot és nyomást jelentett melyet már a hivatalos egyház és annak teológiája sem vehetett hallatlanra- látatlanra. Így - kiáltások és segélykiáltás hangját hallva - születtek meg pápai enciklikák (pl. Pacem in terris, Mater et magistra, Populorum progressio), püspökkari nyilatkozatok csakúgy, mint a ma még több vonatkozásban probléma- tikus ,.politikus teológiának” vagy a „forradalom teológiájának” szakirodalma. (Ez utóbbi témával foglalkozik pl. egy vaskos tanulmány- kötet: „Diskussion zur „Theologie der Revolution”, 1969. címmel, melynek utolsó tíz oldalán a felsorakoztatott bibliográfia csupán csak a legújabb „termést” ismerteti.) * E rövid visszapilantás nyomán, a jelenben nem állhatunk meg bizonyos „fejlődési optimizmustól” elkábítva, a „most már minden jó úton halad” magabiztos megállapításánál. A mának, a ma emberének, családjának, társadalmának a teológia felé - közvetlenül vagy közvetve — érkező kérdéseire fokozatosan kell felfigyelnünk. Akkor is, ha ezek a kérdések olykor kényesek, máskor egyenesen kényelmetlenek. Mert nem kerülhet-e olykor zavarba a teológus, ha akár más tudományszak, akár az „utca embere” felteszi a kérdést: milyen munkát végez is voltaképp? Vagy: mi is a teológia és annak szerepe az emberek, a társadalom életében? Manfred Mezger a fent idézett tanulmánykötetben (Die Funktion. . .) is e kérdéssel igyekszik szembenézni a „Die Gesellschaftliche Bedeutung der Theologie” c. tanulmányában. Természetesen, írja - bizonyos leegyszerűsített választ könnyen adhat pl. a politikus is, ha megkérdezik tőle: Mi a politika és annak funkciója? — így felelve: Igen egyszerű — kormányozni és ügyintézni. E válasz nem elégíti ki, miként a teológus válasza sem, ha ezt mondaná: teologizálni, azaz Istenről szólni. Nem kielégítő e válasz azért sem, mert rég elmúltak azok az idők, melyekben a teológia s annak képviselője a tekintélyt, a tudást, az igazi ismeretet képviselte az egyetemen vagy bárhol máshol, ahol felszólalt. A mai világban érvekkel kell e tekintélyt igazolni s hitelre- méltóan kell Istenről és kinyilatkoztatásról szólni az egyén s a társadalom számára. Nem kétséges, hogy korok szerint másképp konkretizálták a teológia részletekbe menő feladatát, másképp válaszolták meg a kérdést: mi a teológia funkciója az emberi közösségben? Időfeletti azonban nem volt és nem is lehet soha egyetlen, emberek által művelt tudományszak - így a teológia sem. A teológust is szükségképpen befolyásolják korának, kortársainak problémái, törekvései. „Társadalmi magatartása lehet olykor passzívabb, máskor aktívabb, de elszakadni korától nem lehet és nem is szabad. Nem lehet, mivel a teológia is emberi nyelven, emberi gondolatokkal, egzisztenciális tapasztalásra építve fordul a kortársak felé - akkor is, ha Isten kinyilatkoztatását közvetíti, értelmezi. Nem szabad, mivel nem vállalhatja a „pusztába kiáltó”, a meghallgatást nem találó, mert emberközelt, emberi igényeket fel nem ismerő, esetleg megtagadó magányos tudós szerepét. „Mindaz, aki üdvözülni akar, mindenek előtt kell, hogy a katolikus hitet vallja” - mondja az ún. Atanáz-féle hitvallás. Tán sommásan azt mondhatnék, e gondolatban és hasonló kijelentések hangoztatásában látta a teológia mintegy másfélezer éven át saját társadalmi, azaz emberközelt biztosító jelentőségét. Univerzális, lét- fontosságú tudomány volt, hiszen a legfontosabb, Istennel és az üdvösséggel foglalkozott. S bár a hivő ember szemében e kijelentés - megfelelő értelmezéssel! — ma is érvényes, a szemlélet viszont, melyet tükröz, az újkor embere és társadalma számára egyre idegenebb. 235
