Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)

1970 / 4. szám - TÁVLATOK - A teológia társadalmi funkciója

Tudjuk, hogy az ilyen felfogás egy kialakuló, majd virágzó, ún. zárt keresztény társadalomban lett uralkodóvá, viszont azt sem feledhetjük, hogy ez az „univerzalizmus” nem volt épp keresztény találmány. Ugyanígy vélekedett és fogalmazott számos nemkercsztény vallás „teológusa” is, aki az isteni rend fenntartását, egyén és közösség boldogulását látta, s olykor erőszakkal is fenntartani kívánta saját állami, társadalmi berendezkedésében. Ellenérv, rokonvagy ellenszenv mit sem számított, a „zárt tend” egyszerűen ezt követelte. Ha pedig valaki feltette volna a kérdést: Honnét is tudjátok ezt oly biztosan? Valóban, mindez „isteni” tanítás, követelmény-e? - máris kéznél volt a válasz: Szavaid lázadók és lázítók, mert az isteni rend ellen szólnak. Nem nehéz e felfogás mögött a plátoni gondolkodásmódot felfedezni. Azt, mely a „két világelmélet” szerint az ősképben, a „fenn levő” mennyei világban látta az ideált, melyet itt lenn, a földön minél tö- kéletesebbben kell a minta szerint formálgatni. Ezen az úton lett azután (hosszú időre pl. a Biblia is minden emberi, társadalmi, tudományos kérdésnek végső és sérthetetlen normája. Mindenre az „örök fényességből” érkezett választ keresték a „földi sötétség” számára. A választ, mely megmásíthatatlan „rendet és nyugalmat” biztosít az ember és társadalma számára.

A gondolkodó, egyre inkább nagykorúvá váló ember azonban kérdezni-kutatni kezdett. S lassan rá kellett döbbennie: a teológia hivatott vagy épp „hivatalos” képviselői számos vonatkozásban rossz információkat adtak s - /ha nem is rossz szándékkal - félrevezettek. Az a Biblia, melyben mindenre tanítást, választ találtak, hitelét vesztette. Az a társadalmi berendezkedés, mely - különféle bölcseleti szemlélet hatására - az így értelmezett bibliai normára épült, elavulttá, tarthatatlanná vált. Mindezt a ma embere, de a mának teológusa számára már aligha kell bizonygatni. Az újkor teológiájának keserves „visszavonulási manőverét” kellett magunk mögött hagynunk - írja Mezger hogy végre feledjük az „égi hierarchiának” földi mását fenntartani kívánó újpla- tonikus szemléletet. Fel kellett fedeznie a teológiának is, hogy semmiféle társadalmi berendezkedés nem „istenien örök”. Nem, mivel számos - gazdasági, technikai, jogi, antropológiai, pedagógiai stb. - tényezőnek felépítménye. Az a tudományos szemlélet, mely számol az emberi szabadság, felelősség, tervezés jogával és kötelességével, már nem mer vállalkozni arra, hogy megadott kategóriákba szorítsa az emberi élet — egyén és társadalom - fejlődését. Ezért a keresztény teológia is egyre világosabban kezdte látni - ha eleinte csak félénken és óvatosan hirdette is -, hogy nem védhet, propagálhat oly „isteni rendet”, mely valójában soha nem volt az: és olykor egyenesen bűnös visz- szaélés szülötte volt, emberi manipuláció azzal,

ami teológus, hivő ember szemében változatlanul szent: Isten ügyével és akaratával.

Múlt és jelen vázlatos vizsgálata a jövő felé mutat. A fejlődési folyamat félreismerhetetlen, nincs „kiút” vagy mellékvágány”. Kizárólagosan metafizikus gondolkodás modelljére nem lehet embereket, emberi közösséget formálni. Következésképp: a teológia társadalmi funkciójáról ma már nem lehet egy zárt bölcseleti rendszert, az ebből származó „pozíciót” védve reálisan szólni. S bár talán - veti fel ennek lehetőségét Mezger - még ma is akad milliónyi ember földünkön, aiki a „fenn és lenn” világkép és társadalmi képlet szerint nyugodtan éldegél. Lehet, hogy ma is akadnak, akik így szeretnék berendezni saját és környezetük életét. Még az is lehet, hogy a „többség” tudásfoka itt tart. De viszont, ha csakis és mindenben a „többségre” lennénk tekintettel, akkor mindenféle tudományos kutatás, szemlélet még ma is primitív fokon állna. Épp ezért el kell mondanunk, hogy a teológia jelen fázisában sem az a döntő, hogy a „már” modern vagy „még” archaikus gondolkodást képviseli-e a többség. A „felismerők” és „látók” mindig a kisebbséget jelentették köreinkben. Körültekintve sorainkban, mégis bízvást elmondhatjuk: napjaink „modern”, helyesebben korszerű teológiája nem csupán néhány avantgardista erőszakos fellépése, hanem a „kairós”, a megélt kor igényei nyomán kezd valóban egyre reálisabb társadalmi funkciót is betölteni. Egyszersmind - írja egy könyvismertetésében Ulrich Teiner - ma kezdjük önmagunk számára egyre növekvő őszinteséggel feltenni a kérdést: van-e teológiánknak komoly társadalmi funkciója? A fent idézett tanulmánykötetben (Die Funktion der Theologie . . .) huszonöt tudós igyekszik igazolni: igenis van. S bár nem egyenlőképp érvelnek, de általában kiemelik, hogy csakis akkor, ha a teológia mitikus-ideológiai és társadalmi előítéletektől mielőbb felszabadítja önnön magát. Ha felelősséget mer vállalni Isten és ember ügyéért, a reményben fogant holnapért, a holnap emberéért, az igazságosabb, szabadabb társadalmi berendezkedésért.

A holnapért, a holnap emberéért való reménykedésben fogant ma számos keresztény és nemkeresztény bölcseleti munka s szépen ír e reménységről, mint társadalomformáló erőről J. P. Audet is (Eine Theologie für eine Zeit des Neuaufbaus) az idézett kötetben. A teológiát és művelőit közös isors fűzi össze az emberiséggel, s épp ezért tudatosan reményt kell ébresztenie. Reménységet, mely nem csupán a „végső állapotnak” sokak számára igen távoli vagy épp irreális világát idézi, hanem mely a közvetlen holnapon át mutat az igazságosabb, emberibb jövő felé. E reménységben fogant tetterő lesz képes a társadalom életét is újra meg újra megújítani. Nem a még fogyatékos „mát” kívánja szentesíteni, hiszen ezzel meg236