Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 4. szám - Csanád Béla: Szent István király arca a magyar breviáriumokban
ave doctor et apostolé credulitatis nostre ave speculum sanctitatis et iusticle per te ohristo credidimus per te in ohristo salvemur ora pro populo interveni pro clero ut nullus de tuis préda fiat hostis Üdvözlégy mi megtérésünknek bizony doktora és apostola Üdvözlégy minden szentségnek és igazságnak fényes tüköré Te miattad hittünk Krisztusban te miattad üdvözülünk is Krisztusban imádj te népedért kérünk imádj a papságért hogy egy ellenség se légyen ragadozó ez te néped között. (Érdy-kódex fordítása alapján) Időrendben a második, de liturgia- és irodalomtörténeti szempontból a legjelentősebb s talán latin nyelvű középkori irodalmunknak legnagyobb alkotása a XIII. századi'história rythmica. Három kritikai kiadásban is megjelent: Josephus Dankó „Vetus hymnarium ecclesiasticum Hungáriáé” (Bp. 1893) 194-204. lapon. Ennek a kiadásnak alapja egy pozsonyi, 1484-ből származó antifonárium. Dankó legrégibb forrása, amelynek variánsait közli: a göttweigd bencés könyvtár 229/c. 1. 439. jelzésű kódexe, amely a XIV. századból való pálos diurnale. Dreves - Blume „Analecta hymnica medii aevi” (Lipcse, 1886-tól, eddig 55 kötet), amely nyolc kötetben számos középkori história rythmicát közöl, a XXVIII. kötet 195-199. lapjain hozza. Dreves szövegkiadásának alapja a Vatikáni Könyvtár 8247. számú kódexe, 1460-ból való nagyváradi brevárium. Ezen kívül még nyolc forrást jelöl meg, mind a XV. századra datált kódex. Ezért okozott nagy meglepetést, amikor Kniewald Károly zágrábi professzor felfedezte a zsolozsma legrégibb forrását, a zágrábi érseki könyvtár MR 67-ik számú ibreváriumát. Erről írt tanulmányában kiadta a história rythmica szövegét. [Kniewald Károly: A zágrábi érseki könyvtár MR 126 (XI. ,sz.) jelzésű Sacramentariumának magyar rétege, a MR 67-ik számú Zágrábi Breviárium (XIII. sz.) megvilágításában. Ford. Kühár Flóris. Pannonhalmi Szemle, 13. évf. 1938. 1. szám.] A legteljesebb forrásjegyzéket Radó Polikárp állította össze [4], eszerint húsz kéziratos forrás és számos nyomtatott (esztergomi, zágrábi, pálos) breviárium áll rendelkezésünkre a szöveg vizsgálatánál. A források nagy száma az officium széleskörű elterjedtségét bizonyítja. Szent István király verses zsolozsmája (história rythmica) méltó párja a középkori európai latin költészet legszebb darabjainak. Izzig-vérig magyar ember alkotása. Nem csoda, hogy műfordítóink figyelmét is megragadta. Elsőnek Gerézdi Rábán fordítása jelent meg (Pannonhalmi Szemle, 1938), majd Geréb Lászlóé (Vigilia, 1941, 297-299), harmadiknak a legsikerültebb, az eredeti nagyszerűségét kiválóan érzékeltető fordítás, Sík Sándoré (Himnuszok könyve, Bp. 1943.). A harmadik középkori Szent István officium már hanyatlást jelent az előzővel szemben. Ez verses és prózai (legenda) részletekből összeállított zsolozsma, a Nemzeti Múzeum c. 1. m. ae. 33. jelzésű kódexében található [5], a 312-315 föl. Még másik két kéziratos forrásról van tudomásunk, később pedig a nyomtatott Breviárium Zagraibiense-k terjesztették. Újabb kiadása nincsen [6], Ezt a zsolozsma-szöveget a kalocsai metropolia területén, talán csak a zágrábi püspökségben használták. A XIV. század első felében készült, a Codex Albensisben olvasható antifonákból, a XIII. század nyolcvanas éveiben készült história rythmicából, a „Corde voce mente púra” kezdetű (XIV. század elején írt) szekvencia szövegéből, legendákból és eddig ismeretlen (Szűz Máriát dicsőítő?) versezetekből van összeállítva. Mint irodalmi alkotás nem versenyezhet forrásaival, sem a história ryfihmicával, sem a „Corde voce mente púra” szekvencia szépségeivel. Miért volt rá szükség mégis? Talán megkockáztathatjuk azt a véleményt - a használati területet figyelembe véve -, hogy a horvátok miatt. A teljesen magyar ihletésű és problematikájú história rythmica magyarok szá215
