Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 3. szám - Szénási Sándor: Az új perikóparend felhasználása
sárnapjain. Erre szép példa lehet a nagyböjt második vasárnapja a B évben: az olvasmány a Genezisből való: Ábrahám kész feláldozni Isten kedvéért egyszülött fiát (22, i—18); a szentlecke a Római levélből: „Isten tulajdon fiának sem kegyelmezett” (8, 31-34), az evangéliumban pedig azt halljuk, hogy Isten „szeretett fiának” nevezi a Táborhegyen színében elváltozott Jézust, akit azonban oda ad majd értünk áldozatra (9, 1-9 Mk). Végül a 33 vagy 34 évközi vasárnapon a folyamatos olvasás elve érvényesül, de egyúttal igen tanulságos harmonizációt is látunk. Ugyanis az A évben a Máté evangéliumot olvassuk folyamatosan végig, a B évben Márkot, a C-ben Lukácsot, természetesen a főünnepekre szóló perikópák kihagyásával. Mivel a Márk evangélium aránylag rövid, azért a B években a 15. évközi vasárnaptól kezdve 5 vasárnapon át végig olvassuk Szt. János hatodik fejezetét, a kenyérszaporítást és a hozzákapcsolódó nagy eukarisztikus beszédet. Ezeken az évközi vasárnapokon mindig harmóniában van a folyamatosan olvasott evangéliumi szakaszokkal az ószövetségi olvasmány. Ez legtöbbször azt az eseményt, eszmét vagy tanítást hozza, amit kifejezetten vagy csak bennfoglalóan idéz az evangélium. Olykor az evangéliumi események, személyek előképeit és előzményeit hozza ez a kiválasztott olvasmány. így szépen dokumentálja ez a harmonizáció a két szövetség összetartozását, s főleg az üdvösségtörténet egységét. Pl. a C év 16. vasárnapján az evangélium arról szól, hogy a betániai Márta vendégül látja Jézust, Mária pedig a jobbik részt választja (Lk 10, 38-42). Ehhez gyönyörű előképként a Genezis elbeszélése szolgál: Ábrahám és Sára Mámbre völgyében vendégül látják az Urat és két kísérőjét (18, 1-10). Az évközi vasárnapokon szentleckeként Szt. Pál és Szt. Jakab leveleit olvassuk folyamatosan három évre elosztva. De úgy, hogy pl. a nagyon fontos és változatos témájú első Korintusi levelet mind a három esztendőben olvassuk, a levél egy-egy harmadát sorban, az első 6-8 évközi vasárnapon. Ezek az évközi szentleckék függetlenek az evangéliumi perikó- páktól, s nincsenek harmóniában az ószövetségi olvasmánnyal sem. De mivel egy- egy levelet teljesen végig olvasunk, pl. az A évben 16 vasárnapra elosztva az igen jelentős Római levelet, ez a rend alkalmat ad az igehirdetőnek arra, hogy egy-egy szentpáli levél teljes dogmatikai és erkölcsi tanítását kifejthesse híveinek. Megjegyezzük még azt is, hogy ez a folyamatos olvasás tulajdonképpen csak félig- folyamatosnak mondható. De ez is bölcsen van így elrendezve. Ugyanis vannak az újszövetségi iratokban is vagy igen nehezen érthető, vagy csekély jelentőségű részletek, pl. a levelek végén a különböző üdvözletek. Ezeket nagyon okosan kihagyták a perikóparendből, s így elérhető, hogy a „vasárnapi” hívek három év leforgása alatt az Újszövetségnek minden jelentős részét hallani fogják. Arról is itt kell említést tenni, hogy egy-egy perikópa sokszor nem abban a terjedelemben szerepel az új lekcionáriumban, ahogyan az a Bibliában található, hanem egész, sőt félversek kihagyásával. Valaki csípősen meg is jegyezte már: honnan vették maguknak azt a bátorságot a szerkesztők, hogy a Szentírás szövegét csakúgy megnyesegették, s önkényesen kihagyogatnak belőle? Erre a kritizáló kérdésre ez az elvi válasz: más dolog a Szentírás, mint önálló, zárt egész, és más dolog annak litugiai felhasználása. Olykor gyakorlati szempontok (pl. így elkerülhető, hogy túlságosan hosszú legyen egy perikópa), vagy lelkipásztori meggondolások (pl. kevésbé iskolázott hallgatókban megütközést kelthetne egy-egy nagyon keleties szókép) ja- vallják e kihagyásokat. De ezek a kihagyások nem érintik a szöveg lényegi egységét, sem a gondolatmenetet. Egybéként a Római Misekönyv eddig is alkalmazta ezt a módszert, pl. Szt. István vértanú ünnepének leckéje az Ap Csel 6, 8-io-ből, illetve a 7» 54—59-ből volt véve. 159
