Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)

1970 / 3. szám - Szénási Sándor: Az új perikóparend felhasználása

A három olvasmánnyal kapcsolatban még két konkrét, valóban elhangzott nehézségre, illetve ellenvetésre válaszoljunk. Az egyik így hangzik: a szentírási szövegek megszaporítása, és különösen az Ószövetség felhasználása tulajdonképpen törleszkedés a protestánsokhoz. Azonban, ha anil ja Zsinat szándékai szerint (Lit. Konst. 7, 17, 24, 33, 35, 48; Dei Verbum: 24) igyekszünk híveinket odavezetni a Szentírás éltető forrásaihoz, ez egyáltalán nem a protestánsokhoz, hanem sokkal inkább az Isten igéjéhez való odafordulást jelent, amely ige az „igazság” (Ef 1, 13) és az „élet” (Fii 2, 16). És ha a Szentírás iránti elmélyült szeretet még jobban összekapcsol bennünket a protestáns testvérekkel, ez csak újabb lépés a hőn óhajtott egység felé.

Egy másik ellenvetés, amit egyébként egy nívós müncheni lelkipásztori folyóirat: a „Der Prediger und Katechet" (1970. febr.) szerkesztője kockáztat meg, így hangzik: elég, ha csak két olvasmányt veszünk az ige liturgiájához, mert a hívek jó része még nem elég érett ahhoz, hogy a szentírási szövegeket ilyen nagy bőségben kapja. Mert ahogy egy nagyon gazdagon megterített asztal könnyen csömört okozhat, éppen úgy a kellően meg nem emésztett szövegek több kárt okozhatnak, mint hasznot. Mit szóljunk ehhez? Ha akad a három olvasmány szövegeiben valami nehezebben érthető, akkor a homiliában elsősorban arra fordítjuk a figyelmet, s megmagyarázzuk. De ha erre nem is kerülne sor, s marad némi félhomály némely szövegrészlet felett, olyan nagy baj ez? Hát amikor latinul hallották híveink az összes szöveget, s azokból semmit se értettek, de mégis kibírták. Azt is megtehetjük, hogy az új miserend adta lehetőséggel élve, a hívek első köszöntése után egy-egy mondattal kiemeljük a következő olvasmányok fő gondolatát, s ennek a fő gondolatnak fényében a nehezebben érthető részek se lesznek olyan elviselhetetlenek.

1. Hároméves ciklus

Jelentős újítása aztán az új lekcionáriumnak, hogy a vasárnapi és főünnepi olvasmányrendet hároméves ciklusban valósítja meg. Erre nézve már a Zsinat így intézekedett: „Hogy Isten igéjének asztalánál mentői táplálóbb eledel készüljön a hívők számára, a Biblia kincsestárát bővebben kell kitárni, úgy, hogy meghatározott számú év leforgása alatt a Szentírásnak jelentős és fontos része fölolvasásra kerüljön a nép számára” (Lit. Konst. 51). A Zsinat tehát konkréten nem intézkedett, hogy mennyi legyen ez a „meghatározott számú év”, de a Consilium szakértői alapos megfontolás után a hároméves ciklus mellett döntöttek. Ebben főleg az a szempont vezette őket, hogy így egy-egy évet lehet szentelni egyenként a három szinoptikus evangéliumnak; Szt. János „lelki” evangéliumát pedig évente elolvashatjuk a nagybőjti és a húsvéti időben. Tehát A, B és C évekről kell ezentúl beszélnünk a vasárnapi és ünnepi olvasmányok rendjét illetően. Ezek meghatározása gyakorlatilag úgy történik, hogy a 3-mal osztható évszámok a C évet jelzik. És itt elég az évszám számjegyeit összeadni, abból könnyen megtudható, hogy osztható-e hárommal. így pl. 1968, 1971 „C” év. A következő év „A” jelzésű, az előtte lévő pedig „B”. De mindig már Advent első vasárnapjától érvénybe lép a következő polgári év száma. E számítás elvi alapja az, hogy a keresztény éra első évét A-nak, a másodikat B-nek, a harmadikat C-nek vesszük, s így minden harmadik év C-vel jelzett év.

3. Tematikus vagy folyamatos olvasási rend?

Mivel a hároméves ciklus alapján csak minden negyedik évben hangzik fel a vasárnapi és ünnepi misék ugyanazon három olvasmánya, így lehetségessé vált az egész Szentírás minden jelentős részének felolvasása, sőt a fontosabb újszövetségi iratok majdnem teljes felhasználása. Ezért a Lekcionárium készítőinek az egyes perikópák elrendezésénél és sorrendjük megállapításánál két lehetőség között kellett választaniok: vagy úgy állítják össze az egyes misék három olvasmányát, hogy azok egy előre meghatározott téma köré csoportosuljanak, vagy pedig egy-egy szentírási könyvet folyamatosan végig olvastatnak, úgy, hogy a mise három olvasmánya között nincs szorosabb kapcsolat, mert egymástól függetlenül haladó könyvekből vannak véve. Melyik elv érvényesüljön tehát: a tematikus vagy a folyamatos olvasásé? Szerencsére a két olvasási mód ötvözete jött létre, aminek nagy jelentősége van az igehirdetés szempontjából. De erről majd később még szót ejtünk.

Gyakorlatilag így fest tehát a perikópák elrendezése: a főünnepeken egészen természetes, hogy mind a három olvasmány az ünnep központi témájával foglalkozik. Így pl. Gyümölcsoltó Boldogasszonykor, azaz a mostani nevén Urunk születése hírül- adásának ünnepén, az ószövetségi olvasmány Izajásból való: „íme, a Szűz méhében fogan” (7, 14); a szentlecke a Héber levélből: Krisztus azt „mondja, amikor a világba lép: itt jövök Istenem hogy akaratodat megtegyem” (10, 5-7); végül az evangélium Szt. Lukácsból: „Méhedben fogansz és fiat szülsz” (1, 31).

Hasonló a helyzet, vagyis a közös témából adódó harmonizáció érvényesül a kiváltságos, illetve ünnepi idők (advent, karácsonyi idő, nagyböjt és húsvéti idő) va158