Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 1. szám - Cselényi István Gábor: A keresztény élet szentsége
érintkezési pontok, amelyeken át a krisztusi igazságot s a Lélek kegyelmeit szívjuk magunkba, de csak azért, hogy tovább vihessük és tovább sugározhassuk a hétköznapok, a napi munka és tevékenység kusza szálai közé. így lesz a keresztény ember egész élete imádás, sőt azt is mondhatnánk, mindenestől szentségi jellegű: a szentségekből, mint erőforrásokból táplálkozó, állandó kegyelem-fel vétel és szétárasz- tás [i]. Sokat segít tehát a szentségi és nem szentségi élet közelhozásában annak átértése, hogy a kegyelem befogadása nem korlátozódik csupán a szentségek vételének ünnepi órájára. A kegyelem az Igében s a Lélek által az Atya életközösségében való részvétel, ez az áramkör folytonos, az egész élet minden mozzanatával belekapcsolódhatunk, a kegyelemmel minden élethelyzetben találkozhatunk. Hiszen ezt kéri Jézus búcsúbeszédében: „Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk” (Jn 17, 21). A szentségek Krisztus-adta jelek, látható pontok ebben az áramkörben - talán maga emberi természetünk követelt ilyen jeleket az isteni élet dinamizmusa azonban örökké árad felénk, amelybe állandóan belekapcsolódhatunk. A szentségek magot vetnek el, ez a mag él, növekszik, gyarapszik, termést hoz az élet táptalaján. Krisztusba öltözködtetek Legkönnyebben látható a szentségi és a „hétköznapi” élet közötti belső kötés a keresztség esetében. Szent Pá) szerint „akik Krisztusban keresztelkedtetek, Krisztusba öltözködtetek”, a keresztség szentségi hatása tehát az, hogy Krisztus testébe, sőt, ha következetesen végiggondoljuk, Krisztus sorsába kapcsol bele bennünket: „Mindnyájan, akik megkeresztdlkedtünk Jézus Krisztusra, halálára keresztelked- tünk meg” (Róm 6, 3) - mondja az apostol, s meg is határozza, mit ért alatta: „Meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek Krisztus Jézusban” (Róm 6, 11). Nos, ebben, hogy „meghalunk a bűnnek”, benne van az egész keresztény élet. Az életről elmélkedünk, mégis „halálra” kötelezzük el magunkat? - Igen, élet és halál együttjáró fogalmak. Csak annyiban élünk, amennyiben megfelelő kémiai anyag elpusztul, elég bennünk; a több csak a kevesebb pusztulásából állhat elő. A krisztusi élet is - amelybe a keresztség oltott be bennünket - csak úgy növekedhet bennünk, ha nap mint nap meghalunk a bűnnek, azaz egyre inkább kiszakadunk önzésünkből, magunknak-élésünkből s nyitott (lét maradunk. Minden életkor kínál erre lehetőséget. A tanulásban, a nevelődésben, az alkalmazkodásban, a munkában, a szerelemben, a nevelésben, de a gyötrődésben és szenvedésben is kilépünk önlétünk elzártságából. Az a magasabbrendű, krisztusi élet, amely a kémiai, biológiai rendszerekre s tudatvilágunkra épül, csak akkor gyarapszik bennünk, ha megnyílunk a többiek felé, ha szeretünk, ha tudunk adni, ha fogékonyak maradunk mások baja iránt. A kereszténység erre a létformára kötelezett minket, az új emberségre, a keresztségben kapott csírát az élet folyamatában bontakoztatjuk ki, hogy elpusztíthatatlanul kiteljesedjék bennünk a krisztusi élet: „Ha ugyanis halálának hasonlósága által egybenőttünk vele, akkor föltámadásában is úgy leszünk” (Róm 6, 5) [2]. A keresztény életnek ez a Krisztust megjelenítő, szentségi jellege minden megkereszteltre érvényes; így értjük meg, hogyan fejleszthetnek ki annyi evangéliumi értéket életükben a nem katolikus keresztények. Az igazán elgondolkoztató az, vajon az „anonim keresztények”, tehát azok, akik nincsenek ugyan megkeresztelve, de keresztény módon élnek: gyakorolják az önzetlen szeretetet, keresik az igaz' értékeket, nem élik-e meg életükkel a keresztséget (vágy-keresztség) ? - Hogy élhetik a krisztusi 11
