Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 2. szám - FIGYELŐ - Teológiai jegyzetek
TEOLÓGIAI JEGYZETEK A SZAVAK DEVALVÁCIÓJA. A modern hírközlő eszközök elterjedése nagy kulturális előnyök mellett számtalan hátránnyal is jár. Vessünk röpke pillantást ezek közül a hátrányok közül egyre. Talán a legnagyobb és legveszedelmesebb az, hogy a szavak becsületüket vesztik. Amit régen egy szóval kifejeztek, azt ma már csak többel fejezhetjük ki; aminek megállapításához régen elegendő volt egy egyszerű tőmondat is, ahhoz ma már egy többszörösen összetett mondatra van szükségünk. Nem kisebb probléma ezen a területen az sem, hogy a melléknevek alapfoka sok ember számára már nem mond semmit és csak felsőfokkal képes jelezni nagyon is alapfokú benyomásokat vagy érzelmeket. (Utolsó éves főiskolás korunkban egyik kedves professzorunk nem ok nélkül hívta fel a figyelmünket arra, hogy a jelzőknek alapfokban is van értelme.) Talán éppen amiatt, hogy túl gyakran használunk és az emberek kelleténél többet hallanak bizonyos, önmagukban véve súlyos és nagy szavakat, olyan helyzet alakult ki, hogy a nagy szavák vagy nem mondanak semmit, vagy kevesebbet jelentenek, mint egy önmagában jelentéktelen szó vagy kifejezés. S ez a helyzet nem veszélytelen. Az emberi szó hitele miatt föltétlenül szükség van arra, hogy minden szó azt fejezze ki, amit jelezni akarunk vele. Ezért szükség lenne arra, hogy nagy fogalmakat ne járassunk le, komoly kifejezéseket ne koptassunk el. A zsinat után — többnyire azért, hogy éreztessük, mennyire magunkévá tettük a zsinat szellemét —, széltében-hosszában használni kezdtük, okkal, ok nélkül azokat a szavakat, amelyeket XXIII. János pápa és a zsinat „dobott be” a köztudatba. így nagyon divatos lett az aggior- namento, a dialógus és az ökuménizmus, no meg a homilia is. Ez még nem lett volna baj. A probléma ott van, hogy ezek hangoztatásában teljesen kimerültünk és megvalósításukra már nem maradt energiánk. Ha megfigyeljük az egyházi sajtó kifejezés- módját, akkor azt tapasztaljuk, hogy ma már minden egyházi szónok csakis homiliát mond egy-egy ünnepélyes alkalommal, mert az a „divatos”. Az alig zavar valakit, hogy az egyházi szónoklás törvényei szerint a homiliának megvannak a maga szabályai, amelyek megtartása nélkül nincsen homilia, de még mindig lehet nagyon kiváló szentbeszéd vagy prédikáció. Egyik püspöki székvárosban a negyedévenként tartani szokott papi rekollekción a zsinat óta napirendi pontként szerepel délelőtt n és 12 óra között dialógus is. Nagy betűkkel ki van írva, de még egyetlenegyszer sem fordult elő, hogy egy húszperces tájékoztató után a résztvevők dialogizálni kezdtek volna. Ellenben voltak nagyon érdekes, mindenki figyelmét lekötő egy óra húsz perces beszámolók és előadások, a hallgatók lelki épülésére és szellemi gazdagodására. Baj ez? Az értékes előadások megtartása semmiképpen sem. De a dialógus szónak lejáratása és agyonütése igen. Hiszen ez olyasféle, mintha valaki narancsot szeretne vásárolni és narancs feliratú dobozban fügét adnak neki. Szép is, jó is, csak éppen nem igaz. S végül hadd említsük meg kellő tisztelettel, hogy a székesegyházakban most már nincsen püspöki trónus, hanem katedra van helyette. Tudniillik, ugyanazt a trónust, ugyanolyan barokk-feudális elrendezésben, mint azelőtt, most már katedrának mondják. Csak azt nem érti az ember, miért ez a változás? Vajon a szentszéki előírás miatt? Kár lenne folytatni. Egy biztos. Ha csak a szavakkal játszunk, egyet csalhatatlanul elérünk; hitelüket vesztik, elkopnak és semmitmondóvá válnak. Több nyugati katolikus sajtóorgánum felhívta már a figyelmet erre a veszélyre. Talán nem alaptalan egyik nagyműveltségű piarista atyának — kissé túlzónak tűnő - véleménye, mely szerint a zsinati nagy szavakat nálunk jó ideig nem volna szabad sem leírni, sem pedig kimondani, hanem előbb meg kellene próbálkozni a megvalósításukkal. (Katona Nándor) ÖKUMENÉ ÉS INFORMÁCIÓ. Erwin Fahlbusch Balatonfüreden tartott előadásait és kérdésekre adott válaszait közli a Theológiai Szemle 1969. évi 11-12. száma. A híres bens- heimi ökumenikus intézet küldötte sok érdekes szempontot közöl a dialógussal és ökumenéval kapcsolatban. Ezek egy részével a katolikusok is egyetérchetnek. Vannak azonban állításai, amelyek nemcsak hogy megkérdőjelezhe- tök, de teljesen alaptalanok. Erwin Fahlbusch egy, a magyarországi katolikus egyházzal kapcsolatos kérdésre így kezdte válaszát: „Ügy látjuk (ti. Bensheimben), hogy a magyarországi római katolikus egyház zsinat előtti állapotban van. Inkább még az első vatikáni zsinatnak, vagy esetleg éppen a tridenti zsinatnak az alapján él. Az egyik legmodernebb könyvük, amiből a mai római katolikus papnövendékeket tanítják, 1886-ból származik. Ez 125
