Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 1. szám - Jelenits István: Jelek és árnyak (A szimbólumok teológiája)
zati helyek hagyományait veszik át. Ma már tudjuk, hogy a mózesi könyvekben, Józsue és a Bírák könyvében a „kerem” törvénye, az idegen kultuszok föltétien és rideg elutasítása kései szemléletet vetít vissza. A kezdet nem az elhatárolás, hanem a megtisztítás, fölemelés programját vallotta, valósította. Ugyanakkor az ószövetség teológiája prófétikus, tehát a jövőbe is utal. A választott nép tudta, hogy Isten szeretetének utolsó megnyilatkozása megint az egész emberiséghez fordul majd, mint valamikor a Noé-szövetség. Ennek az utolsó és teljes isteni megnyilatkozásnak „közvetítője” Krisztus. Az újszövetség „jele” a kereszt és a húsvéti evangélium. Ez tanúskodik arról, hogy „úgy szerette Isten a világot...” Ezt mondja öl a legérthetőbb emberi nyelven, a szenvedés, a testi és lelki összetöretés nyelvén, hogy „szeretet az Isten”. A kereszt „jel, amelynek ellene mondanak”, „zsidónak botrány, pogánynak oktalanság”. De hatalmas vonzóerő is: „Ha fölemeltetem, mindeneket magamhoz vonzók”. Lehet az, mert nemcsak a szenvedés fája, hanem az élet fája és Isten erejének szimbóluma is - hiszen a húsvét fénye vetődik rá. A kozmosz rendje hatalmas, de halk iszó. Az ószövetség hatékonyabb, de sokkal szőkébb körű. Krisztusban, amikor „Isten szava testté lett, és köztünk ütötte föl sátorát”, Isten belekiáltott az emberi történelembe. De ez a kiáltás azért olyan hatalmas, mert beteljesíti a múltat, rezonátorként megzendül mögötte az ószövetség s a Noé-szövetség minden vallási, vagyis üdvtörténeti tartalma. Gondoljunk az Ó-antifónákra! Krisztus is „szóra bírta” a mindenséget, a kereszt körül, a húsvét fényében újra Isten szavává tisztul a világ. „Ezekben az utolsó napokban Fia által szólt hozzánk (az Isten), kit mindenek örökösévé rendelt.” A világ Istenről szóló tanúsága tehát Krisztusra mutat, és benne teljesedik. Aki nem tud Krisztusról, vagy nem ismeri föl benne a mindenség kúlcsát, az Isten emberré lett Fiát, az is általa ól, ha a kozmosz rendjében Isten szeretetének melegét elfogadja. A világ - s az embert a világ kozmikus beszédére rányitó nagy emberi élmények: szerelem, szenvedés, barátság, halál - szentté vált Krisztus érintésétől, Krisztusra néző rendeltetésétől. Szent, mert Krisztusra irányul, Krisztusban teljesül. Az újszövetség ünnepei közvetlenül Krisztusra utalnak. Áldozata, szentségei Krisztus megváltó halálának és föltámadásának emlékét őrzik, azt teszik jelenvalóvá az életünkben. De - mint Krisztus mögött - mögöttük is kinyílnak az üdvösségtörténet kezdetekig táruló távlatai. Az eu'karisztia az utolsó vacsora kenyerének, borának színe alatt Krisztus áldozatul megtört testét, 'kiontott vérét adja ételül, italul. De a kenyér a mannára is utal, a kenyér és a bőr a Noé-szövetség kozmikus sze- retet-nyiilvánulására is, amit Ágoston ünnepel a kenyérszaporításról szólva. Hiszen ugyanaz az isteni szeretet adta nekünk Krisztust, amely az ószövetség népét oltalmazta a sivatagi úton, s amely jónak, rossznak búzát és szőlőt érlel esővel, napsütéssel. A pogány templom a profán világból „kimetszett” szakrális tér, s a pogány vallási szemléletben rendszerint élesen elkülönül a profán és a szakrális szféra. A keresztény templom benne él a tájban (Rodin csodálta ezt meg a francia katedrátokban!), szerkezete, építészeti és ikonológiai alkata által csomópont: az isteni „jelenlét” krisztusi tényének tabernábuluma, s kozmikus koordinátáinak világba futtatója. Krisztust őrzi, de épp ezáltal kozmosszá teszi és „szóra bírja” az egész világot. Az ősegyház nagyon tudta, élte és imádkozta mindezt. Ez a tudat alakította ki liturgiáját, templomépítő művészetét. Később az életforma s a gondolkodás változásával megkopott a kezdetben használt szimbólumok tanúságtevő, eligazító ereje. Sok mindent magyarázni kellett, az egykor áttetsző, közérthető képek nehezen megközelíthető, bonyolult szimbólumrendszerré változtak. A régi gondolkodás -közkincsből művelt kevesek tudós kincsévé lett. Igaz, a középkorban az ősi szemléletet őrző s megjelenítő, de mind kevésbé köz8
