Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)

1970 / 2. szám - FIGYELŐ - Péteri Pál: Lelkipásztori gondolatok bűnről és kegyelemről

jóit tesz velük, ellenőrzi őket, de nem vizs­gálja azt, hogy a szegények Krisztussal együtt, az egyház alapját alkotják-e? Jézus viszont azonosítja magát ezekkel az emberekkel. A szegény ember nem más, mint maga Krisztus” (24. 0.). Éleslátásra vall, amit a liturgiáról ír: „A liturgia megújulásához nem elegendő az új rubrika, új szövegek, de még a népnyelv bevezetése sem. — A liturgia csak akkor mond valamit a ma emberének, ha az egyház újra egy nagy család lesz, ha olyan testvéri közös­séget alkot, amely nyitva áll minden ember számára. Ha olyan közösség lesz újra, amely a szegényekre, üldözöttekre, elnyomottakra épül. Jézus vonásait kell tükröznie, aki sze­gény, üldözött, megvetett volt, de telve volt emberszeretettel” (105 o.). Ha az ember elolvasta a könyvet, furcsá­nak tűnik, hogy nem szerepelnek benne ilyen kifejezések: kegyelem, bűn, bánat, ítélet. A könyv és olvasója mintha egészen ebben a vi­lágban maradna. Mégis, ha komolyan, alaposan végig tanulmányozzuk, akkor elmúlik ez a hiányérzet. Ebben a világban ugyanis min­denütt ott van Krisztus az emberekkel és ta­nításával irányítja életünket. Ugyanakkor arról se feledkezzünk meg, hogy könyvét olyan gyerekeknek szánja, akik még nem rendelkeznek hittani és erkölcsi fogalmakkal, viszont ezek nélkül is megtanítja őket az igazi keresztény életre. Arra buzdítja a gyerekeket, hogy min­dig Krisztus útmutatását kövessék. Ez pedig elég! Egy másik furcsa érzés is elfogja az olva­sót. Ügy tűnik, az Isten országa nem valahol a távoli jövendőben van, ami után vágyako­zunk, hanem benne élünk és a mi feladatunk, hogy egyre jobban kibontakoztassuk, megvaló­sítsuk. Isten országát építhetjük a magunk és embertársaink számára munkánkkal, kötelesség­teljesítésünkkel, de meg is zavarhatjuk mulasz­tásunkkal és helytelen magatartásunkkal. Ezek után talán érthető, miért keltett ez a gyermekeknek írt katekizmus valóságos forra­dalmat. Világos, miért mondták szocialista ka­tekizmusnak. Jézust pedig forradalmárnak a katekizmus alapján. Hogy túlzott-e ez a beállítás, ez a szocia­lista szellemű, szélső baloldali katekizmus? At­tól függ, honnan nézzük! Nekünk természe­tesnek tűnik gondolkodásmódja, a nyugati tár­sadalomban viszont lehet, hogy annál szokatla­nabb. Ügy tűnik azonban, hogy még mi is sokat tanulhatunk tőle. Egy biztos: nem „ópium a nép számára”. (Német előszó 19. o.) [A könyv eredeti címe: Incontro a Gesu. A német fordítás címe: Die Botschaft Jesu im Isolotto. Grünewald/Kaiser Verlag. 1969.] Gallai József LELKIPÁSZTORI GONDOLATOK BŰNRŐL ÉS KEGYELEMRŐL A lelkipásztorkodó papság számára a legtöbb gondot okozó kérdések egyike a bűn súlyossá­gának, és ami ettől elválaszthatatlan, a bűn és kegyelem összefüggésének kérdése. A problé­ma megértéséhez a mindennapi életből kell kiindulnunk. Az első gyónásra készülő gyer­mek megismerkedik a halálos és bocsánatos bűn fogalmával. Mivel ez a megismerkedés a mai gyakorlat szerint nálunk általában nyolc­éves korban történik, a gyermek egyszerűen nem foghatja fel a maga teljes valóságában a kétféle bűn közötti különbséget. Ugyancsak homályos, sőt némileg ferde kép alakul ki a lelkében a megszentelő kegyelemről és an­nak esetleges elvesztéséről. Mivel pedig sem a bűnt, sem a kegyelmet nem érti igazán, en­nek megfelelő lesz vallási élete a későbbiek­ben is. A hívek nagy átlaga évente egy-két alkalommal elmegy gyónni, akkor felsorolja azokat a bűnöket, amelyeket az első gyónási készületből megjegyzett, utána megáldozik és ezzel egy fél évre megint leteszi a gondot. Azt még önmaga előtt sem próbálja tisztázni, hogy a gyónásban visszaszerzett megszentelő ke­gyelem meddig marad meg a lelkében. Így las­san a legtöbb hivő számára a bűnös állapot lesz a természetes és a kegyelem állapota a gyónás utáni pillanatokra vagy órákra korlá­tozódik. Érthető, hogy a pap, aki híveinek va­lóban pásztora akar lenni, ebbe a helyzetbe nem tud belenyugodni. A BŰN FOKOZATAI. Problémánk első ré­sze a bűn súlyosságára vonatkozik. Hol a ha­tár halálos és bocsánatos bűn között? A ha­lálos és bocsánatos bűn között kétségtelenül óriási a különbség. Tulajdonképpen a bűn szót a maga teljes valóságában csak a halálos bűn­ről lehet kimondani. A bocsánatos bűn csak analóg értelemben bűn. Ha ugyanis bűnnek az Istentől való elfordulást nevezzük, akkor köny- nyű belátni, hogy ez csak a halálos bűnről állítható. A bocsánatos bűnt elkövető ember egyáltalán nem fordul el Istentől, hanem csak valami kisebb tökéletlenséget követ el. Ez is hiba, ez is Isten megbántása, de a végső cél­tól nem fordítja el az embert. A halálos bűn viszont jelenti az Istentől való elszakadást. Ez a legnagyobb rossz, ami egyáltalán történhe­tik. Igaz, a halálos bűnt elkövető ember az esetek nagy többségében közvetlenül és elsőd­legesen nem Istentől akar elszakadni, hanem 112

Next

/
Oldalképek
Tartalom