Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 2. szám - FIGYELŐ - Gallai József: Jézus örömhíre Isolottóban
Ilyen király volt pl. Saul, Dávid, Salamon és még sokan mások. Sok király becsapta népét, visszaélt hatalmával, mert saját érdekét nézte csak, igazságtalan és erőszakos volt. Sokan közülük elnyomták a népet és különösen rosszul bántak a szegényekkel. Isten ekkor egy olyan királyt ígér az emberiségnek, aki a szegényekkel és gyöngékkel törődik majd. Ez a király az igazság és a béke országát fogja megalapítani. Jézus azt mondja: „Én király vagyok... de az én országom nem evilágból való." Jézus mint király is szegény, alázatos "és védtelen. Jézus azért jött, hogy az emberiséget egy nagy családba fogja össze. Ezt a nagycsaládot nevezi „Isten országának". Isten országában az emberek egymásnak testvérei. Isten országában a föld népei békében és egységben élnek. Gondolkodj, cselekedj: Mondd el, miről szól a következő szentírási hely: Ján. iS, 28-}7. Mi általában azt hisszük, hogy országunkban jólétben élnek az emberek. Ennek ellenére sokfelé élnek szegények. Nevezz meg néhány ilyen vidéket! Módszere egyéni. így pl. mindent elhagy, ami az iskolára, tanulásra emlékeztetne. „Ezért nincsen ,tanár’, nincsen tanterem, nincsen előre meghatározott szigorú program és főleg nincsen házifeladat. Két vagy három gyerek alkot egy csoportot. Őket egy felnőtt vezeti, aki képes is és hajlandó is a gyerekekkel együtt járni a hit útján. Minden csoport önmaga határozza meg hol és mikor találkoznak. Sokan otthon jönnek össze. A kis csoportok azért előnyösek, mivel a katechéták közül sokan fiatalok, egyetemisták, háziasszonyok, dolgozók, akik nem rendelkeznek különösebb képzettséggel, az idejük is kevés, és így kevés gyerekkel jobban boldogulnak, könnyebben tudnak mindenkit foglalkoztatni. A mi elképzelésünk szerint a katekézisnek a közösségi élet iskolájának kell lennie (30. o.). „A katechéták vigyázzanak arra, nehogy az legyen a látszat, hogy feladatuk az .oktatás’, ők a felnőtt barátok, akik többet tudnak és nagyobb tapasztalattal rendelkeznek. Jobban ismerik az evangéliumot” (30. 0.). Ezek a kis csoportok aztán a közös szentmiséken, játékokon, összejöveteleken találkoznak és ismerkednek össze. Mondanivalója is újszerű, bátor, kritikus és nyílt. Így például művében végig ott szerepel a közösségi gondolat, ami az eddigi hittankönyveinkből szinte teljesen hiányzott. „Krisztust követni számunkra már nem azt jelenti, mint azelőtt sokaknak: mintegy versenyezni másokkal, hogy saját üdvösségünket biztosítsuk. És nem jelenti azt sem, hogy .keresztény’ államokkal, intézményekkel, társaságokkal megszenteljük a .bűnös világot’. - Aki ma Krisztust követni akaraja, állítsa minden erejét a történelmi fejlődés és haladás szolgálatába. Dolgozzék együtt embertársaival, hogy az emberiség minél inkább megvalósíthassa az igazi emberi életet, melynek méreteit és távlatait el sem tudjuk képzelni. Ennek kell megvalósulnia, mert ez az Isten akarata” (23. o.). Krisztusról és egyházáról ezeket mondja: „Krisztus a középpont, az alap, utunk célja, amely felé az emberiség törekszik, amikor az igazságot keressük, amikor az Istent kutatjuk” (25. o.). Csakhogy már az ószövetségben is nehézségek merültek fel az istenkereső emberek előtt. Útjukba álltak az írástudók, farizeusok, papok és .föltólták’ magukat egyetlen közvetítőnek Isten és az emberek közé. Mintegy lefoglalták maguk számára az Istent: „aki Istentől bocsánatot kér, áldást vagy kegyelmet vár, annak tudnia kell, hogy mi papok, vezetők és tanítók, mi vagyunk a közvetítők. Ügy gondolkozzék mindenki Istenről, ahogy azt mi elképzeljük. Bíznia kell azoknak a szertartásoknak erejében, melyeket csak mi végezhetünk hathatósan. Úgy hallgassa mindenki szavunkat, mint az Isten szavát, mert a mi feladatunk azt hirdetni és magyarázni. Hinnie kell mindenkinek, hogy Isten nevében mi tanítjuk az igazságot. Isten törvényét úgy kell megtartani, ahogy mi, a törvény őrei ezt tanítjuk. El kell ismernie mindenkinek azokat a kiváltságokat, amelyekkel mi, mint Isten közvetítői rendelkezünk. Fizesse meg adóját mindenki, hiszen az nekünk, mint Isten szolgáinak jár . . . Ekkor aztán megjelenik egy ember a .képzetlen’ tömegből, a népből, mégpedig egy názáreti kézműves és azt mondja: ,az Emberfiának van hatalma a földön, hogy bűnöket bocsásson’!” (26. o.). Amit az imént olvastunk Jézusról és a zsidó vezetőkről, úgy érezzük, hogy dón Mazzi ezt, ha nem is nyíltan, de mégis nagyon egyértelműen a ma egyházának is szánja. „Ez a fejtegetés nemcsak forradalminak tűnik, hanem valóságos forradalom. Ennek ellenére, ha az ember figyelmesen végigolvassa, azt látjuk, hogy mégis evangéliumi szellemben íródott.” (Német kiadás előszavából 10. o.) Nézzük például, milyen komolyan veszi a szegények ügyét: „Az evangélium első sorai már úgy beszélnek a szegényekről és üldözöttekről, hogy azok a kiválasztottak és az ,igaz’ emberek. A történelem folyamán azonban ezen a téren nagy változás történt. Meg kell állapítanunk, hogy ma az egyház inkább azon szorgoskodik, hogy a szegényekhez szóljon, hogy megnyerje őket a maga számára, figyelmezteti őket, 111
