Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 1. szám - Tarnay Brúnó: Hogyan dolgozzék a teológus?
1934» 57-9- _ 9- Die Juden und das Wirtschaftsleben, Leipzig, 1911; VIII. - 10. Religion und Wirtschaft, Stuttgart, 1959, 538. - 11. Vö. Bállá A.: A legújabb kor gazdaságtörténete, Bp., 1935, 226; Sombart: i. m.; Müller-Armack: i. m. 548; Hofstätter: Einführung in die Sozialpsychologie, Stuttgart, 1963, 176. — 12. Lexikon für Theologie und Kirche, Herder, 1961, 2; VI. 129. — 13. Uo. — 14. Die soziale Frage, Innsbruck-Wien-München, 1956, 6; 300. — 15. Uo. 301. — 16. Vö. Schasching ].: Die soziale Botschaft der Kirche, Innsbruck-Wien-München, 1963, 2; 31. k. — 17. Vö. Bihl- meyer-Tüchle: Kirchengeschichte, Paderborn, 1959, 16; III. 447. - 18. Brügel L., Geschichte der österreichischen Sozialdemokratie, Wien, 1922; IV, 181. - 19. Lex. f. Th. u. K. VI. 401. - 20. Vö. Hegedűs A.: A szociológiáról, Bp., 1966, 25. k. - 21. Vö. Mibelics V.: Modern katolikus fejek, Bp., 1935, 135. k. - 22. I. m. 313. — 23. Utz-Groner, Soziale Summe Pius’XII. Freiburg/ Schweitz, 1954-61, 6371. - 24. Pl. a francia madagaszkári püspökök 1959-ben az „anyaországgal” szemben nyíltan elismerték Madagaszkár önállósághoz való jogát. - 25. Le Vatican contre la France d’Outre-Mer? Paris, 1957. - 26. De div. rév. 8. — 27. A kereszténység eredete, Bp., 1950, 17. Tarnay Brúnó HOGYAN DOLGOZZÉK A TEOLÓGUS? „A teológusoknak nincs irgalom!’’ — kiáltják Dürrenmatt drámájának tragikomikus zűrzavarában Utnapistim, a simulékony főteológus felé, aki mesternek bizonyul az égi akarat és az emberi egoizmus összeegyeztetésében („Angyal szállt le Babilonba” III. felvonás). Ennek az ítéletnek súlyát jól ismeri a ma teológusa. Sokak szemében szemfényvesztőnek számít, aki fogalmak tornásztatásával élőnek tüntet fel rég halott hiedelmeket. Ügyes rendezőnek, aki a közvélemény alakulása szerint díszletez, told, kihagy vagy fordít egyet színpadán. Rögtön ellen kell vetnünk: akik a ma teológiáját divatoskodással, opportunizmussal vagy eklekticizmussal vádolják, azok aligha ismerik kialakulásának történeti vonalait. Az új nézetek szokatlanok és megbotránkoztatóak számukra, mert a drámai erők kibontakozását csak az utolsó felvonás kirobbanó zűrzavarában - a Zsinat után - vették észre. De nem áll az ítélet a mai teológia egészére. A nevére méltó teológus felfogását összefüggően, a legmagasabb értelmi és erkölcsi indítékok alapján építi fel. Hogyan történik ez? Hogyan dolgozik a teológus? Sokak csak definíciók és döntések összegyűjtésére gondolnak. Ami ezen túl van, azt némi bizalmatlansággal kezelik. Önkényeskedés, túltengő fantázia vagy költői hajlamok számlájára írnák. Ezzel szemben - VI. Pál pápa egyik allokuciója értelmében - a teológus alkotó munkája: közvetítés. Egyrészt az Egyház közösségének „élt hitét” (la fői vécue) kell vizsgálnia: igazságát, az árnyalatokat és hangsúlyokat, a kérdéseket és törekvéseket, amelyeket a Lélek ébreszt Isten népében („quid Spiritus dicat ecclesiis? . . .) (Apk. 2, 7 stb.). A teológus összeveti ezt az „élt hitet” Isten írott és áthagyományozott szavával, egyben pedig beállítja a történeti tapasztalás és emberi gondolkodás világába. Nagy szolgálatot tesz ezzel az Egyház Tanítóhivatalának. Másrészt a hivő nép felé közvetíti a Tanítást. Nem gépies elismétléssel, hanem szerves és rendszeres formában kifejtve, hogy tápláljon és válaszoljon [1]. Ez a munka szabadságot és változatosságot kíván: Isten szavát nem kendőbe takarva és földbe ásva kell őrizni, hanem azt minél inkább a pénzváltó asztalra dobni. Megforgatni, sok oldalról megvilágítani, mindig mélyebben átfogni, hogy az Egyház 23
