Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 1. szám - Tarnay Brúnó: Hogyan dolgozzék a teológus?
igazán az „élet Igéit” hirdethesse. Innen a teológiák sokfélesége, pluralizmusa, amely az üdvötadó tanítást szolgálja. De a sokféleségben feltüntethetők a nagy erővonalak, a különféle irányzatok. Éppen az irányzatok kialakulása (és átalakulása!) kezeskedik a teológusok munkájának komolyságáról és következetességéről. A hittény: a teológiák fundamentuma [2] Viszonylag kevesen tudatosítják, hogy egy adott teológia jellegét - és értékét is - a hitről kidolgozott felfogása szabja meg. A hit ugyan - alanyi és tárgyi értelemben egyaránt - minden katolikus teológiában egy és ugyanaz: „Egy az Űr, egy a hit. . (Eíf 4, 6), a teológiai irányzatok abban térnek el egymástól, hogy különféleképpen adnak számot a hitről. Éppen ezért a hittény elemzésének (analysis fidei) kérdése nemcsak „keresztje és kínpadja” az újkor teológiájának [3], hanem egyben kulcspont. Ennek az alapvető problémának megválaszolásától vagy legalább megfogalmazásának módjától függ az egyes részletproblémákra adott válasza. A hit tényére vonatkozóan az Egyház Tanítóhivatala annyit jelent ki, hogy az természetfeletti, ésszerű és szabad. Természetfeletti, - mert amit Isten kinyilatkoztatott, azt „Isten tekintélye alapján” hisszük, nem azért, mert igaz-voltát a természetes ész erejével átlátjuk. Ésszerű, - mert a Kinyilatkoztatás isteni eredetét biztosan felismerhető jelek igazolják. Szabad, - mint minden emberi szinten végbemenő tevékenység. A tanítást az ész elfogadhatja, de el is vetheti [4]. A további kérdés a gondolkodó hit”, vagyis a teológia számára: hogyan ésszerű az, ami természetfeletti? Hogyan szabad az, ami ésszel igazolt és isteni tekintélyre épült? A természet és kegyelem találkozásának egyik sajátos esete ez. Mint mondottuk, megoldásának kísérlete messzemenően meghatározza az adott teológia részleteit. „Tudós” vagy „okos” teológia? A múlt egy jónevű teológusa azt vetette ellenfele szemére, hogy elgondolása „lehetetlenné tesz minden tudományos és egzakt teológiát”! [5] Ellenkezőleg, hangzott a másik oldalról, ez az elgondolás a „feltétele minden okos teológiának”! [6] ]. M. Faux SJ, a kitűnő belga teológus, a nevéhez illő hamiskás modorban e vitára utalva különbözteti meg az „okos” teológiát, a „tudós” teológiától [7]. A szellemes és sokat sejtető ötletet a magunk részéről a következőkben fejtjük ki. A tudós teológián azt az irányzatot értjük, amelynek felfogásában a hittény lényegileg természetfeletti, mert indítéka Istennek, a kegyelem Szerzőjének megragadása. Egyazon aktusban fogja át az értelem a hit tárgyát és a hit indítékát (forrását, azt a tényt, hogy Isten a Ki nyilatkozató). Ez a természetfelettiség nem jelent valami megfoghatatlan, értelemmel áthatolhatatlan „megtapasztalást”. Egyszerűen a teológiai Isten-eszme elemzéséből adódik. „Isten” ugyanis a tudós teológia számára nem csupán bölcseleti fogalom, hanem konkrét jelentésében a kegyelmi rend Szerzője, „Ábrahám, Izsák és Jákob Istene.. .” Mivel pedig egy és ugyanaz az Isteni Igazság a természetes ismeret és a természetfeletti hit forrása, azért a hit természetfelettiségében is intellektuális jellegű. A hitténynek ez az értelmezése számos nehézséget vetett fel. Impozáns nagyszerűségében mégis számos kitűnő szellemet vonzott. Előkészítői a régi tomista iskola képviselői: Cajetanus (+1534), Capreolus ( 1444). Szerzője: F. Suarez ( 1617) [8], a 24
