Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)

1969 / 3. szám - FIGYELŐ - Lantos-Kiss Antal: Pater Pire emlékére

veszi. Nem osztják azt a véleményt, hogy a nős papok megoldanák Afrika kereszténnyé tételét. Közvéleménykutatást még nem végeztek, legföljebb szociológiai adatokat gyűjtöttek egyik-másik helyen a papság és a hivök élet- körülményeiről, s a püspöki konferenciák ezt veszik alapul. Az úgynevezett nemiség-hullám jelenleg Afrikában is érezteti hatását és talán hozzájárul a papi hivatás csökkenéséhez, de nem jobban, mint másutt. Inkább olyan vélemények hangzanak el, hogy nem volna-e célszerű egy-egy félreeső helyen egy jól oktatott és rátermett nős embert pappá szentelni. Egyébként a celibátus gondolata nem idegen és nem szokatlan a pogány lakosság körében sem. Bizonyos hivatalok viselőinek egyes időszakokban tartózkodniuk kellett a házasélettől. Harcosok a hadjárat idején kötelesek voltak megtartóztatni magukat. A hagyomány megszegőit akárhányszor halállal büntették. Hitük szerint a halászat és vadászat sikere is kapcsolatos volt az ilyen lemondással. Kétségtelen, hogy a keresztény szemléletnek semmi köze ehhez a mágikus felfogáshoz, de annyit láthatunk belőle, hogy a személyes áldozat iránt a primitív népeknél is megvan a fogékonyság. Pasu-Pasu úgy látja, ha az afrikai egyháznak nős papokra is szükségük lesz, akkor a kontinens sokféle szükségének nevében fognak intézkedni, de nem a „természet” nevében, amely az evangéliumi tanács ellen lázadoz.

A celibátust, mint az egyház életének egyik feltűnő jelenségét, tulajdonképpen mindig kíPATER PIRE EMLÉKÉRE

Január 30-án váratlanul fellépett egy trombózis a leuveni kórházban, kioltotta az 59 éves Dominique Pire életét. Ez a nagyvonalú dominikánus szerzetes pap - az 1958-as év béke No- bel-díjasa -, akiben mi magyarok igaz jóbarátot vesztettünk, megkülönböztetett méltatást érdemel, mert életművével beírta nevét a felebaráti szeretet világtörténetébe.

Elöljárói teológiai tanárságra, majd plébá- nosságra jelölték, a Gondviselés azonban más irányba fordította és sajátos küldetéssé bontotta ki élete utolsó két évtizedét. A „Szánom a tömeget” jézusi könyörületre indulása megrendítő élménysorozat keretében pályafutása vezérmotívumává lett, elsodorta a kolostori csendből, hogy az emberszeretet szolgálatában szétossza minden erejét és feleméssze önmagát. A második világháború után bemerészkedett az ausztriai menekülttáborokba, ahol — a használható épkézláb emberek kiválogatása és elszállítása után - különböző országokból összeverődött, 160 000 főre becsülhető tömeg lappangott, emberhez méltatlan körülmények között, mint használhatatlan, senkinek sem kellő, rothadásra ítélt réteg. Pire ezt a betegséget és

sérte valamilyen vita, de inkább csak kívülről. A kívülállók többnyire csak hatalmi, gazdasági vagy szervezeti kérdést láttak benne. Belülről inkább az a kérdés merült fel, hogy a papok nősülése nem venné-e elejét sajnálatos botrányoknak. Viszont az is világos, hogy a házaséletben is lehetnek botrányok, tehát végeredményben a lelkűiét a döntő. Amint láttuk, a mai vita sokkal szélesebb alapon folyik. Egyáltalán nem arról van szó, hogy végre az Egyházban is felismerik az ember természetes ösztönzését a házasságra. Az ó- és újszövetségi Szentírás már nagyon alaposan megfogalmazta ezt a természetes ösztönzést. Nem azok mennek papnak, akik nem élik át a természetes ösztönt, hanem azok, akik Krisztus tanácsára „az Isten országáért” lemondanak ennek az ösztönzésnek valóraváltásáról, és bíznak a kegyelmi segítségben, hogy helyt tudnak állni a lemondásban, és egész személyiségükkel feladataik felé fordulhatnak. Persze az eszmény követésében megmaradnak az emberi fokozatok. Mivel az Egyház karizmatikus intézmény is, az evangéliumi tanácsok követése nem fog megszűnni benne. Hogy aztán a kegyelmi adományok követését milyen fokban szabályozzák törvényekkel, az lehet függvénye egy-egy kor szellemének és az Egyház történelmi helyzetének. Éppen ezért nem valószínű, hogy ennek a vitának „beláthatatlan következményei lesznek”, mint ahogy a világi sajtó szereti kifejezni magát.

g. fbűnt párolgó fertőt választotta első nagy tette színhelyévé, mikor tömegesen szabadította ki innen a tehetetlen öregeket és a betegeket, vállalkozott eltartásukra, helyet, gyógykezelést biztosítva számukra. Mérhetetlen mennyiségű élelmiszert, ruhaneműt, gyógyszert koldult nekik; 15 000 „gyámszülő” toborzásával rendszeres patronálást, érdeklődést indított el az élet hajótöröttjei felé.

A szeretetotthonok után a menekült családoknak házat és kenyérkeresetet juttató Európa- falvak következtek, majd az elismerésül kapott béke Nobel-díj és a dán Sonning-díj felhasználásával a belgiumi Huy városban felépítette az európai fiatalok és a gyarmati elnyomásból szabadult ifjúság barátságát hirdető, a jövendő vezetőket nevelő Béke-egy etemet. A természeti csapásoktól sújtott Pakisztánban létesíti a Béke-szigetet, ahol munkatársai korszerű földművelésre és a helyi adottságokkal szívósan számottevő gazdálkodásra oktatják a lakosságot.

,,Nagy művek megvalósításához pénz, idő és fantázia kell” - vallotta tapasztalatai alapján Pater Pire. Pénzek felhajtásához valóban

192