Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 3. szám - FIGYELŐ - A celibátussal kapcsolatos viták
A CELIBÁTUSSAL KAPCSOLATOS VITÁK Amikor az emberi társadalom mindenfelé olyan gyors belső átalakulásban van, mint azt korunkban tapasztaljuk, nem csoda, ha az Egyházban a papságnak is megvannak a belső problémái. A világi sajtó érthető módon legtöbbet a papi nőtlenség kérdését feszegeti, mert az ilyen cikkek a kívülállókat is érdekelhetik. A teológiai irodalomban azonban arról van szó, hogy a celibátus csak egyik része annak az átfogó kérdésnek, amely a papság egész életmódjára és munkájára vonatkozik. A törvényhozás és a jogszokás a középkortól kezdve elég aprólékosan szabályozta a papok nevelését, életkörülményeit, ruházatát, munkakörét, társadalmi helyzetét, s most a megváltozott környezetben mindez tehernek tűnhet, a papságot szűk gettóba szoríthatja és akadálya lehet lelkipásztori hatékonyságának. Amikor ma az egyetemi ifjúság mindenütt korszerűbb nevelési módot, több szabadságot követel, nem csodálkozhatunk azon, hogy a klérus életében is szokatlan jelenségek játszódnak le. A Katolikus Egyház a negyedik századtól kezdve törvénnyel kötelezi a papokat a celibátus megtartására. Átmeneti korokban, mint pl. a reneszánsz kor vagy a felvilágosodás időszaka, újra meg újra akadtak, akik a természet nevében felszólaltak ellene. A zsinat idején is általános volt a várakozás, hogy revízió alá veszik a kérdést. A várakozás természetesen inkább a világiakban volt meg, nem a papságban. VI. Pál pápa kívánságára a zsinat eltekintett a celibátusról szóló vitától, de 1967 júniusában megjelent a Sacerdotalis coelibatus c. enciklika, s ebben a pápa leszögezte, hogy az Egyház megmarad a hagyományos törvény mellett, s kifejtette azokat a motívumokat, amelyek a papi nőtlenség fenntartását javallják. A papi élet „modernizálásának” vágva azonban már több helyütt a papnövendékeket is megmozgatta. Németországban és Hollandiában néhány szeminárium növendékei aláírásokat gyűjtöttek és tiltakoztak az enciklika kevéssé haladó jellege ellen. 1966 márciusában az amerikai Bostonban a szeminárium növendékei a püspöki rezidencia előtt tüntettek és a papnevelés modernizálását követelték. Ebben benne volt a celibátus fakultatívvá tétele is. Egy fél évvel később a brazíliai Mariána szemináriumát hasonló tüntetés miatt néhány hónapra bezárták. Ugyanez történt a spanyol- országi San Sebastiánban is. A portugáliai Guardában a szeminárium majdnem kiürült, mert az elöljárók késlekedtek bevezetni a modernebb életstílust. Valóban nemcsak a celibátusról volt szó, s ezt abból is lehet látni, hogy a növendékek a teológiai tanulmányok mellett valamilyen világi szakképzettséget is el akarnak sajátítani. Gondolják, hogy így jobban megtalálják fontosságukat a mai társadalomban. A fiatalos megmozdulások mellett komoly tanulmányok és kongresszusok foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogyan töltse be a pap a maga szerepét a mai mozgalmas, technizált és szekularizált világban. A középkori társadalomban kialakult egy papi és szerzetesi eszmény és életstílus, de a hivatások erős csökkenése mutatja, hogy ez az eszmény ma nem vonz eléggé. De mit állítsunk a helyére? A pap szerepe a társadalomban megváltozott. A sokrétű közösség már nem úgy tekinti, mint azelőtt a keresztény lakosság. Sőt régi munkájából nagyon sokat átvettek a világiak: a szellemi nevelést, a tudomány ápolását, a karitatív tevékenységet, a kultúra fejlesztését. Azonkívül ma egész néprétegek forradalmi módon törnek előre, az egész élet dinamikusabb lett, az emberek kérdésessé tesznek sok hagyományt, a vallást alávetik kritikának. Az Egyház számára vége a nagykonstantini időknek, a papságnak is kizárólag az evangélium fényénél kell megtalálnia magatartását, életmódját. A Concilium 1969 márciusi száma ankétot rendezett a papi celibátusról és a világ különböző részeiből kért fel hozzászólókat, hogy ismertessék saját vidékük hangulatát, elgondolásait. A szerkesztőség egyes országokból (Fülöp- szigetek, Jugoszlávia, Lengyelország) azt a választ kapta, hogy náluk ez a kérdés tabu. Ha valaki írna róla, azt úgy értelmeznék, mintha a papi nőtlenség ellen hozna fel érveket. Természetesen az ilyen aggályos félénkség nem veszi elejét annak, hogy a kérdés ott is ne maradjon probléma, azért többet ér a teljes nyíltság és őszinteség. Amint a pápai enciklika is leszögezte, az Egyház a celibátus- sal nem leplezett hatalmi igényt ápolgat magában, hanem egy Krisztustól ajánlott evangéliumi tanácsot akar intézményesen gyakorolni, tehát nincs semmi titkolni valója. Kétségtelen, hogy a celibátus megtartásába belejátszanak a teológiai, lélektani, szociológiai és történelmi szempontok, ezért ennek a nyilvános megbeszélése feltételezi az Egyházban is a belső dialógus szellemét. A német, holland és francia nyelvterületről a német jezsuita, Friedrich Wulf, a Geist und Leben főszerkesztője számol be. Szerinte a bíráló hang Hollandiában és Németországban erősebb, mint a franciáknál. A bírálók arra hivatkoznak, hogy a zsinat és a pápai enciklika elszigetelve szemlélte a celibátust, csak úgy tekintette, mint teológiai és lelki kérdést, de nem tért ki arra, hogy a mai papnak nincs elég gyökere a társadalomban. Az enciklika túlságba viszi a misztikus azonosítást Krisztus és a pap között, s ezzel a papot légüres térbe emeli, elszakítja az Isten népétől, és nem veszi figyelembe, hogy az antropológiai szem- nontok a lelki életet is befolyásolják. Sérelemként hozzák fel azt is, hogy a házasságkötés miatt kilépett papokat sokkal súlyosabban 189
