Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 3. szám - FIGYELŐ - Sonkoly István: Bogisich Mihály. Halálának (1919. aug. 7.) félévszázados évfordulójára
Bogisich az egri Szegedi Lénárt püspök bőkezűségéből kinyomtatott Cantus Catbolici méltatására, bőséges példát idézve a kor jelentős gyűjteményéből. Ennek ismertetését is a Magy. Tud. Ak. felolvasó ülésén vállalta 1885. nov. 30-án, melyet már a következő esztendőben szívesen publikált az Akadémia. Figyelme ebben is kiterjedt a verselésre és dallamanyagra egyaránt. Nem mulasztotta el megemlíteni a gördülékeny verssorok mellett a döcögőket sem. Mégis kimutatta a haladást az i6;i-es Cantus Catholicival szemben, mely megnyilvánult a szentek tiszteletére szánt versek történelmi hűségében is. Az ádventi és karácsonyi ünnepekről szólva kiemelte jelentőségüket, s a hangjelzést, mely kiállja a versenyt a fontos német kompendiumokkal is. A nemzeti eredetű ének jelentőségére azzal is rámutatott, mikor megemlítette, hogy kevés benne az idegen, jövevény melódia s ami akad is benne, az is latinból kölcsönzött. 11 számot megjelölt a kan- ciókból, melyek máshol nem találhatók, csak ebben a gyűjteményben. Felismerte az egyik Gyertyaszentelőre szánt ének népdalszerűségét is. Valóban akad néhány ilyen példa is. Így Jer mi dicsérjük (120 1) úgy tűnik fel, mintha Áll a hajó... című ismert népdal változata lenne. A nyomdai kivitel gyarlóságai, pl. az elcsúszott módosító jelek lényegesen nem csökkentik a több mint 400 éneket tartalmazó gyűjtemény történelmi hitelét. Utolsó igen jelentős publikációja Bogisichnek az őseink buzgósága (1897), mely Harmath Artúr szerint „eddig legnagyobbrészt egészen ismeretlen régi kódexeinkből kiválogatott magyar énekeket tartalmazó ima- és énekeskönyv, ifjúsági vegyeskari letétben. Ha nem is volt minden éneke kifogástalan megfejtésű, mégis óriási érdeme, hogy e dalkincsre ő hívta fel elsőül a figyelmet” [;]. Az őseink buzgóságá- ban aránylag kevés ugyan az ádventi és húsvéti ének (mindössze 5-3 akad), viszont számos, szentekről szóló dallamot tartalmaz, így ebben a tekintetben teljesebb másokénál. Bár terjedelemben legjelentősebb kompendiuma A Keresztény egyház ősi zenéje, ez nem gazdagítja a hungarica musica sacra irodalmát, mert lényegében a gregorián ének belső dinamizmusából, feszítő erejéből fakadt, és a régi, helyesnek elismert adatanyag komplikációja. Mélységesen átérezte a gregorián ének alapvető fontosságát már pályakezdő első könyvében 1878- ban, Melyik a valódi egyházi zene? c. tanulmányában. Az előbb említett impozáns, több mint 600 lapos könyve függelékében 4 szólamú egyéni összhangosításban találhatunk gregorián miséket is, melyeket egy szólamban szokás énekelni, kivételt képezve, ha egy-egy motívumára, mint kősziklára építi nagy zeneszerző, pl. Palestrina valamelyik művét. Több szólamú egyházi ének feldolgozásait egyébként közölte az 1885-ös Magyar Zeneszerzők Kiállítási Albuma is. Sőt az Orsz. M. Zeneakadémia növendék-hangversenyén is előadta a hallgatók énekkara ezeket 1884. ápr. 6-án és 1894. június i-én. Semmivel sem kisebbíti régi énekeskönyvekből publikált átírásainak értékét az új kritika. Így Huber Frigyes szerint „a Cantus Ca- tholici énekekből nem egyet indokolatlanul, sőt sokszor személyes szabadsággal fejtett meg” [6]. Valóban transkripciójában nem törekedett okmányhűségre. Ám Bogisich korának tudományos köztudata még nem ismerte fel az átírás betűszerinti fontosságát, s belenyugodott az emlékek lekerekítésébe, szépítésébe. Közéleti eredményekben gazdag és áldásos munkásságának legkiemelkedőbb mozzanata volt az Orsz■ Cecília Egyesület megalapítása 1897- ben, melynek elnöki tisztjét is betöltötte egészen haláláig. Ennek alapítása nem késhetett sokáig, hiszen a római Cecília egyesület már 1847-ben, a bambergi pedig 1867-ben megkezdte reformtörekvéseit, s mind Liszt, mind Bogisich is buzgón látogatta a Délnémet egyesület kongresszusait. Ennek eredményeit törekedett átplántálni nemzeti talajba. Bár csak 1897-ben öltött testet elképzelése, de ennek célkitűzését jól előkészítette már 4 évvel előbb az Erney József és Langer Viktor szerkesztésében megjelenő Kath. Egyh. Zeneközlöny c. folyóirat. Irányító tevékenységének sokat köszönhet a Budai Zeneakadémia, majd a Nemzeti Zenede, melynek titkári teendőit is lekesen végezte. A Budai Zeneakadémia nagy érdemeket szerzett a többszólamú misék, oratóriumok előadásával, s ezeknek megvalósítása is részben Bogisich irányító hatásának köszönhető. Ha zenei kiállítást, kongresszust terveztek valahol, a jó szervezést elősegítette elnökletével. 1913-ban a Motu proprio kihirdetésének 10. évfordulóján, aranymiséje alkalmából jó néhány alapítvánnyal buzdította híveit. Ezeknek javadalmából kántorok, az esztergomi középiskolás és a budapesti Nemzeti Zenede tanulói részesedtek [7]. Mecénási nagylelkűsége a német Proske és Haberl példáját követte. Az Esztergomban megtartott aranymiséjén a hergcegprímás köszöntötte őt, mint az egyházi zene élen haladó úttörő jelentőségű vezetőjét. JEGYZETEK 1. Szigeti Kilián: Válasz magyar nyelvű liturg. éneklés k. Vigilia. 1965 jún. 379 1. - 2. Bárdos Kornél: Csomasz Tóth Kálmán: Az eperjesi gradual. Zenetud. Tanúim. Bp. Ak. k. 1957. 209 1. — 3. Bogisich Mihály: Cantionale et passionate Hung. Bp. M. Tud. Ak. 1883. 11 1. - 4. Gyenis András: Régi magyar jezsuita rendházak. Bp. 1941. 53 1. - 5. Harmat Artúr: Hazai katolikus egyh. zenénk ezer éve. Megjelent Batizi Lajos: A magyar muzsika hőskora c. kötetben. Bp. 1944. 273 1. - 6. Huber Frigyes: Cantus Catholici. Magyar Kórus VII. (1937) 25. sz. 462 1. - 7. j. d. Járosy Dezső: Bogisich M. alapítványa. Kath. Egyh. Zeneközlöny. XI. (1913) 12. sz. 170 1. Sonkoly István 188
