Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 3. szám - Medvigy Mihály: Erkölcs és világnézet
Medvigy Mihály ERKÖLCS ÉS VILÁGNÉZET Hogyan merül föl az erkölcs az emberi életben? Ennek a kérdésnek kettős arculata van a gondolkodó ember számára. Feletet várhatunk elsősorban arra a problémára, hogy honnét kerültek az ember itudatéletébe az erkölcsi élményvilág elemei: a kötél ességrézés, a felelősségtudat, az érdemesség-élmény és a lelkifurdalás stb., vagyis mindazok a tudattartalmak, amelyek leírására az erkölcs fenomenológiája van hivatva. A kérdés elsődleges értelme tehát: hogyan keletkezett az erkölcsi tudat? Ez pszichológiai probléma. Felvethető azonban az erkölcs fölmerülésének kérdése egy másik, mélyebb összefüggésben, filozófiai értelemben véve is. Erről az oldalról megközelítve a kérdés így szól: hogyan következik az erkölcs ténye az emberi élet alapadottságaiból, és ésszerűen hogyan illeszkedik be a valóság egészébe? Ez már lételméleti probléma, de egyszersmind logikai is, hiszen az erkölcs fogalmát kell oly tartalommal megtöltenünk, hogy logikusan, ellentmondás nélkül beilleszkedjék lételméleti ismereteink rendszerébe, sőt hogy szervesen következzék is belőlük. Végzetes hiba, „probléma-vakság” volna meg nem látnunk a kérdésnek ezt a másik oldalát; de nem kevésbé végzetes következményű tévedés, „pszichologizmus” volna a kérdés két oldalát összezavarnunk egymással. Hasonló helyzetben vagyunk itt, mint a filozófiai istenproblémánál. Ott szintén fenyeget az említett két tévedés veszélye, mind a problémavakságé, mind pedig a psziché és a logosz egybemosásáé. Mert a problémának ott is két oldala van. Más dolog az isteneszme felmerülésének lélektani, néprajzi, művelődéstörténeti magyarázata, és ismét más dolog Isten létének a valóság adataiból kiinduló, logikai igazolása. E két külön feladat megoldására csakis egymástól egészen különböző tudományos módszerekkel vállalkozhatnak a szakemberek. Az erkölcs pszichés felmerülésének kérdésére ma még nem adnak egyértelmű feleletet az emberrel és művelségével foglalkozó szaktudományok. Elméletekkel próbálják megközelíteni a megoldást, egyrészt mélylélektani, másrészt társadalmi kiindulásé ötletekkel. Nézeteik eltérése azonban nem érinti a másik vállalkozást, az erkölcs lételméleti-logikai leszármaztatásának útját. Eleve különben sem lehetünk biztosak afelől, hogy a filozófus hajlandó lesz-e az erkölcs megtisztelő nevével illetni mindazt, amit a különböző kultúrakörök összehasonlító pszichológiája és néprajza erkölcsi jelenség gyanánt előtálal. Itt sem áll másképp a dolog, mint az istenproblémánál. Az a sokféle valaki vagy valami, akit (vagy. amelyet) a történelemből ismert vallások jó része „istennek” nevez, koránt sem azonosítható azzal az „Abszolút Való”-val, akihez egyaránt eljutnak gondolatmeneteikkel a görög Anaxago- rász [i] és Arisztotelész [2], az arab-tadzsik Avicenna [3] a zsidó Majmuni Mózes [4], valamint középkori és újabb követőik. Jellemző, hogy az istenbizonyító Szókratész és Arisztotelész éppen az istentelenség vádját vonták magukra a Periklész- korabeli Athénben. Az erkölcs felmerülésének kérdésében is tanácsos tehát - a pszichológiai vizsgálódás jogosultságát kétségbe nem vonva - a „logikai” utat végigjárnunk, vagyis pontosabban szólva kidolgoznunk a lótelméleti begyökérzésű szemléletet [5]. Többszörösen hasznát vehetjük, sőt időnként meg épp a pszichológusnak is szüksége lehet rá [6], Az ő igényeitől eltekintve, alkalmas lesz egyrészt arra, hogy a társadalomban felvetődő különféle „erkölcsök”, azaz értékítéletek és konvenciók helyes vagy helytelen voltát lételméleti szempontok szerint elbírálhassuk ugyanúgy, amint a jog145