Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 1. szám - Szennay András: Valóban feltámadt (Lk 24,34)
mán a személy, az esemény helyébe az „értelmezés” lép. Ezt viszont minden időben jogosan lehet újjal felcserélni. S bármennyire is tiltakozzék ez állítás ellen Bult- mann, irányzata mégis a régi gnózisnak új formája. Modernebb szóval: racionalizmus. Az elmondottakat a nagynevű würzburgi biblikus, R. Schmackenburg gondolataival szeretnők összefoglalni [i 6]. Az egész keresztény hit arra a meggyőződésre épít, hogy Isten a megfeszített Jézust feltámasztotta. így lett a Messiás és Űr üdvösségünk szerzőjévé. Az ősegyházban Jézus feltámadásának tényét azoknak tanúsága alapján vették tudomásul, akiknek a Feltámadott megjelent. Hitünk számára e megjelenések és a róluk szóló tanúsítás ma is alapvetően fontos tények. Amidőn Jézus feltámadásának történeti bizonyítását vizsgáljuk, meg kell állapítanunk, hogy ez azoknak a tanúknak tanúsításán áll vagy bukik, akiknek Jézus feltámadása után megjelent. Természetesen a konkrét történész — annál inkább, minél szkeptikusabb - e rendkívüli eseményeket fenntartással mérlegeli. Nem feledhetjük, hogy Jézus feltámadása valóban egészen rendkívüli és egyedülálló esemény. Ahhoz sem férhet kétség, hogy a Feltámadott már nem tartozik a földi világhoz. Épp ezért megjelenései is kinyilatkoztatásszámba mennek. Kiválasztott tanúknak ad hírt önmagáról, megjelenik előttük. Oly emberek előtt, akik e földi világhoz tartoznak. Olyanok előtt, akik számára nem lehetett könnyű feladat e rendkívüli találkozásokról beszámolni. Mégis, egészen egyszerű és félreérthetetlen szavakkal szólnak a szemük láttára történtekről. Krisztus megjelenései oly kinyilatkoztatások, melyek a földi élet realitásában, a történelemben állnak, mégis egy más, eljövendő világról adnak hírt. Mert a föltámadás, történetisége mellett és ellenére - lényegét illetve - eszkatológikus esemény. De: történetileg is kellőképp megragadható esemény. A feltámadás oly valóság, mely egyszersmind a hitnek titka is; melyet hit nélkül - a maga teljesértékű valóságában - semmiképp sem lehet elfogadni, sőt még megközelíteni sem. A tanítványok tanúsítása, a történetiség kategóriája a hivő embernek elégséges bizonyosságot nyújt ahhoz, hogy hite megalapozott legyen. Ugyanakkor azonban semmiféle történeti tudósítás nem lesz soha elégséges a hithez. A hit ugyanis mindig az ajándékozó isteni kegyelemre adott választ, személyes döntést is követel. JEGYZETEK i. Dei Verbum, 13. - 2. Vö. a német Püspöki Karnak 1967. szept. 22-én, az igehirdetők számára kiadott pásztorlevelét. - 3. Elbert, H.: Die Krise des Osterglaubens, in: Hochland, 1968. 313. Ebert itt R. Marlé-t idézi s véleményét magáévá teszi. - 4. Neues Testament und Mythologie. Tin: Ke- rygma und Mythos I. i960. 44. - 5. Uo. - 6. Vö. Kosztolányi I.: Bultmann és tanítása. Teológia, 1968. 225-231. - 7. Ebert, H.: i. m. 318. - 8. Das „neue” in der katholischen Exegese, in: Der Seelsorger, 1967. 92. - 9. Id. Schick, E.: Offenbarung und Geschichte, Mainz, 1968. 60. - 10. Brändle, M.: Zum urchristlichen Verständnis der Auferstehung Jesu, in: Orientierung 1967. 65-71.- ii. Schick, E.: i. m. 68. - 12. S. Th. III. 52, 2. ad 1. - 13. S. Th. III. 54, 1. - 14. Szent Ágoston, Sermo 247. - 15. Der historische Jesus und der kerygmatische Christus, in: Conclilium 1966, 22.- 16. Die Auferstehung Jesu als Ausgangs- und Angelpunkt des urchristlichen Glaubens, in: Alte Fragen, neue Antworten? Neue Fragen, alte Antworten. Würzburg, 1967. 119-121. 8
