Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 2. szám - MEDITÁCIÓ - Varju Imre: Öröm és optimizmus
Felmerül tehát a kérdés, hogy kortársainkra, akik a máért és a legközelebbi jövőért izgulnak - mert újabb örömet várnak tőle - milyen hatással lehet a keresztények „eljövendő öröme”, az eszkatologikus hit? A Bibliától való eltávolodás elhomályosította a végkifejlődés képét. így az üdvösség örömhíre, mely az első keresztények életében konkrét volt, most összezsugorodott, absztrakttá vált, élettelenné redukálódott. Pedig a megoldás számunkra a Szentírásban van. I. Öröm a választott nép életében. Az Ószövetség népe Istenének színe előtt élte le életét. Az így megélt emberi öröm gazdagabb volt a pogányokénál, mert az öröm intenzitását a személyes kapcsolat emeli. Márpedig az élet természetes örömeit is Isten ajándékának tekintették. Az Ószövetség csaknem minden könyvében találkozunk ezekkel a mozzanatokkal: „örvendenek aratáskor, mint ahogy újjonganak a győzők a szerzett prédákon” (íz 9, 3). Hasonlóképpen a szüret, a gyümölcsérés, az esküvő, mind-mind alkalmat jelentett a vidám mulatozásra. Hiszen azt tartották, hogy a „szívbeli öröm: élet az ember számára és ki nem fogyó szent kincs; meghosz- szabbítja a vidámság az ember életét” (Sir 30, 23). A fiúgyermek születéséről írja Jeremiás próféta, hogy apját örvendeztették meg a jó hírrel: fia született 0« 2°< u)- A terített asztal, a gyakran összecsendülő pohár, a tánc mind azt mutatják, hogy az Ószövetség embere egész emberként kereste a földi örömöt, a testi ember boldog 'óráit. Jóllehet a motívum evilági volt, mégis Isten jótéteményeiben gyökerezett. A Biblia tele van szimbólumokkal, melyek szintén az öröm hangulatát keltették fel és tartották ébren. Ilyenek például a ragyogó arc, fény, színhatások, díszes öltözet, házastársi szeretet, bor, olaj stb. A próféták koráig azonban nem tudtak mit kezdeni a halál fenyegetésével. „Ügy találtam - mondja a Prédikátor -, hogy nem tehet jobbat az ember, mint hogy örvendezzék és élvezzen, míg élete tart. . . ugyan ki adja neki tudtul, mi lesz majd utána?!” (Préd 3, 12, 22). A Bölcsesség-könyvek írói is megakadtak a szenvedés és halál problémájánál. Még nem kapták meg a megoldás kulcsát. A holtak vigasztalan birodalma rémként kísértett, s mind teljesebb földi élvezetre serkentette őket. „Élvezd az életet azzal a feleségeddel, kit szeretsz, hitvány életed minden napján . . . mert sem cselekvés, sem bölcsesség, sem tudás nincsen az alvilágban, ahová sietsz!” (Préd 9, 9-10). A próféták Írásában kapják meg a tisztább látást. Ez pedig már eszkatologikus jellegű. A messiási kor boldogsága Isten ajándéka lesz. „A seregek Ura minden nemzetnek kövér lakomát készít, borral, velős kövér falatokkal. . . Örökre megsemmisíti a halált. És letörli az Úristen a könnyeket minden arcról, és megszünteti népe gyalázatát az egész földön” (íz 25, 6). Jóllehet a kép földi, de bizos támpont a jövő reményéhez, mely visszaadja az örömet, sőt a teljes és végleges örömet. A zaklatott történetű nép ezt a fajta megoldást várta Istenétől. A jövő csak akkor vigasztaló számára, ha szíve mélyén élő vágyódása megnyugodhat a béke, jólét és boldogság birtoklásában. Izaiás jövendöléséből éltek: „Az Űr sivatagját hasonlóvá teszi a gyönyörűség helyéhez és pusztaságát hasonlóvá az Űr kertjéhez. Öröm és vidámság lesz benne, hálaadás és dicséret szózata” (íz 51, 3). II. A keresztények Bibliája egészében „Evangélium” lett. Lukács örömhírként hozza már az Előfutár jövetelét is (Lk 1, 14). Attól kezdve, hogy az angyalok „nagy örömet hirdettek” a pásztoroknak (Lk 2, 10), Jézus életét az öröm hangján énekli meg. De a többi evangélista is hangsúlyozza ezeket a mozzanatokat. Máténál a Mágusok „igen megörültek” a Jézust jelentő csillag feltűnésének (Mt 2, 10). János könyvében arról az örömről beszél Krisztus, amely tanítványaiét is teljessé teszi (Jn jtv— 11). Amikor apostolaiért imádkozik, ismét hangsúlyozza, hogy saját örömét, k^pjálé’aí’jjx meg (Jn 17, 13). Feltámadása olyan örömet jelent, hogy feledtet minden addigi szó* . f' ■ *$*>* 'O j
