Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)

1969 / 2. szám - TÁVLATOK - Merre tart a teológiai oktatás?

A „mindenkinek mindenévé lenni” való­di teológusi feladat. A szolgálat és valódi segíteniakarás szelleme nélkül a reformról szócsatákat vívni - haszontalan időfecsér- lés lenne csupán. Összefoglalónkat két jeles teológus gondolatával zárjuk. H. Kiing írja, hogy az egyház tanításában, teológiájában két­féle ,,evolúciót” lehet elképzelni. Azt, mely az „evangélium ellenében”, azt fél- reállítva történnék - ezt pedig egyértel­műen vissza kell utasítanunk. A másik, mely az evangélium mellett, a korigé­nyektől is ösztönözve alakítja az egyház életét és teológiáját. Erre szükség volt és lesz, de ezt soha nem lehet abszolutizál­ni. A tegnap igényeit a mára erőszakolni épp úgy helytelen lenne, mint a mának követelményeit örökérvényűnek hirdetni (vö. Wahrhaftgkeit, Herder, 1968. 123). K. Rahner pedig arra figyelmeztet, hogy „a teológiai stúdiumok mindjobb átalakí­tása nem csupán didaktikai, pedagógiai feladat vagy szervezés kérdése... és nem is csupán némi „koordinációt” kell az egyes szakok között végezni. Mindenek előtt arra kell gondolnunk: mi is valójá­ban a teológia és mivé kell mindinkább válnia? Amíg csak organizálnánk, a teo­lógiai oktatás megfelelő struktúrájának kérdését soha nem tudnánk megfelelően megválaszolni (i. m. 167). nr. Jn 1, 18 „Istent sohasem látta senki. Az egyszülött Isten, aki az Atya keblén nyugszik, ö nyilatkoztatta ki”. Félelmetes ez a kép, amelyet János ebben a rövid szövegben Krisztusról rajzol, ö az, aki az örökkévalóságból az idő szűk korlátái közé költözött, akinek Palesztina utcáit járó, a jelenben körülhatárolt alakja átfogja a világmindenséget; aki a múló pillanatban élve minden dolog kez­detéről és az időn kívüli őskezdetről is tud. Nem egyszerű konstrukció, amelynek alkotó elemei a „Logos” és a „test”, hanem a legeleve­nebb, testet öltött valóság. Senki sem tudta úgy ellesni Jézus mozdulatát, mint János, aki tudott a „Logos” értelmének teljességéről. Senki sem érezte úgy Jézus szívének dobbanását, mint ő, aki elmondta az Anya és a Fiú közötti örök bensőséget Istenben, ö, akit a keresztény szimbolika sas képében ábrázolt, mert az örök titkok magaslatába emelkedett, mégiscsak a „tanítvány” marad, akit „Jézus szeretett”, és aki Mesterének keblén nyugodott. Romano Guardini Drei Schriftauslegungen (Würzburg, 19582) c. munkájából. 111

Next

/
Oldalképek
Tartalom