Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 2. szám - TÁVLATOK - Merre tart a teológiai oktatás?
A „teológiai alapozó kurzus” és néhány új téma jelentősége Közismert, hogy többen, így főképp Kari Rahner nagy fontosságot tulajdonít annak az első két félév során elvégzendő ún. teológiai alapkurzusnak (Grundkrus). S nem is ok nélkül. Hisz a mai pluralisztikus társadalomból, a különféle világnézeti ráhatás felől érkező kezdő teológus hite: „veszélyeztetett” hit. Ezért szükséges előbb a biztos alapozás (vö. Raner alapos tanulmányát: Schriften zur Theologie, VI. 139-70). Szólt azonban ennek az alapvetésnek fontosságáról maga a zsinat is (Optatam totius, 14). Ez az alapvető bevezetés legyen „kielégítően korszerű és hosszú” és abban „úgy adják elő az üdvösség misztériumát, hogy a hallgatók világosan láthassák az egyházi tudományok értelmét, fölépítését és pasztorális célját”. - A Herder Korrespondenz szemleírója (i. h.) fölteszi a „kényes” kérdést: vajon már e feladat elvégzése előtt kapitulál- tak-e az illetékesek vagy még csak föl sem fogták annak fontosságát és értelmét? - Egyébként Rahner az 1968-69. tanévben - a világon elsőként - maga „kísérli meg” a münsteri egyetemen, hogy e feladatot elvégezze. Előadásait az idei nyár folyamán már könyvalakban is kézhez vehetjük. Az új, korigényt jelentő és abból fakadó témák fölsorolására itt nem vállakozhatunk. Mindenesetre a teológiai stúdiumok reformjának kidolgozói óriási felelősséggel tartoznak a ma emberével, elsősorban fiataljaival szemben, hogy itt alapos munkát végezzenek. Néhány témára röviden utalhatunk: több helyen és nagyobb „rangot” kapjon a mindinkább „divatját múló” imádság („az imádkozó keresztény ember”) tárgyalása; a vasárnap keresztény megszentelése (megtisztítva minden „klerikális” szemlélettől); a világi hívek „papsága” (a zsinati okmányok alapján); a reális életszemléletet tükröző (újra csak nem „papos”) házasságról és családról szóló krisztusi tanítás; az egyház és állam viszonya (minden fari- zeizmustól és ópportunizmustól ment, kinyilatkoztatásra építő szellemben); a munka, mint keresztény hivatás; az emberi jogoknak, a személyi méltóságnak nemcsak tanítása, hanem a tiszteletben tartásukra, a segítőkészségre való nevelés (vö. „sacerdos praeteriit - szamaritánus”) ; az igazság becsületes keresése (ökumenizmus, hivők-nemhivők közös útja az igazság keresésében); a szabadidő, a kultúra, a közösségi élet problémái, feladatai; a jócselekedetekkel való engesztel és és tanúságtétel szociális értéke; a szenvedés és nyomor „misztériuma” és a szeretet konkrét feladatai stb. (Utalhatunk itt pl. a „Künftige Aufgaben der Theologie c. gyűjteményes műre. München, 1968. és a Holland Katekizmus számos témájára.) Az örök feladat A megújuló teológiai oktatásnak feladata és végső célja ugyanaz tegnap, ma és mindig: Krisztust, Isten Küldöttét kell a stúdensek elé állítani. Jól tudjuk, hogy semmiféle teológia nem képes Istent és Krisztust néhány formulába „befogni”, néhány vonással megrajzolni. Azt is tudjuk, hogy a lelkipásztori szempontok és feladatok száma kimeríthetetlen. Mindez azonban arra is figyelmeztet, hogy nem a „lezárt rendszer” (nem didaktikai rendszerre gondolunk) felől kell megközelíteni sem Istent, sem pedig kortársainkat. Csakis a konkrét-egzisztenciális kérdésekre, az életre való ügy elés mutathatja meg: mit lehet és mit kell ma, a ma teológusa előtt erőteljesebben kidomborítani. Ha a reform előkészítői mindenek előtt erre ügyelnek, akkor fognak csak a holnap papjai helyes, alapozott, nem életidegen tudással a rájuk bízott nyáj elé lépni, annak szolgálatába állni. Mindezt hangoztatva a Herder Korrespondenz szemleírója, azt is leszögezi, hogy a teológiai stúdiumok reformját soha nem fogjuk óraszám-módosítással és tantárgyak átcsoportosításával hiánytalanul megoldani. A reform nélkülözhetetlen föltétele, hogy a kérdező emberek, a problémázó emberek ügye a teológus ügye is legyen. Tanáré és tanítványé egyaránt. 110
