Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)

1969 / 2. szám - TÁVLATOK - Merre tart a teológiai oktatás?

és református teológiák világszerte alkalmazott „csökkentési” elve? Csökkenteni, de alaposabbá tenni a fölkészítés idejét. Számos protestáns fakultáson pl. csak 6-8 szemeszter (3-4 év) a kötelező képzés ideje. Akik azután „tudományos” pályára készülnek, speciális továbbképzést nyernek. S ez — mutatis mutandis - megfontolásra késztetheti a katolikus teológiai oktatás felelős irányítóit is.

Elmélet és gyakorlat kérdései

A teológiai stúdiumokkal foglalkozó „Optatam totius” zsinati szöveget ma világszerte tovább tanulmányozzák, kommentálják. Részletekre itt nem térhetünk ki. Csupán arra szeretnénk utalni, hogy egyrészt lehetetlen lenne, ha napjaink lelkipásztora kellő és korszerű teológiai tudás nélkül lépne ki a főiskola kapuján. Világszerte alkalmazott közvéleménykutatások föltárják, hogy az emberek tömegei inkább tartják „rossz papnak” azt, aki tudatlanul, frázisgyűjteménnyel áll hívei elé, mint aki olykor „emberi gyengeségből” vétkezik. Természetesen az sem helyeselhető, ha fiatal papok mindjárt lelkipásztori működésük elején mondanak „gyakorlatilag” csődöt. Ezért is vezették már be világszerte számos helyen az utolsó évben a ,.gyakorlati képzést”, a külső pasztorális kurzust.

Ferde fogalmai lennének azoknak mind a papi hivatásról, mind a teológiai oktatásról, akik elmélet és gyakorlat között szükségtelenül szítanák a feszültséget. Nincs oly „papi feladat”, melyhez nem lenne szükséges a megfelelő „teológiai képzés”, és nincs oly teológiai munka, melyet el lehetne vonatkoztatni Isten népének szolgálatától. A feszültséget feloldó harmóniáról bölcsen ír J. Ratzinger (Concilium, 1965. I. sz.). A kizárólagosan „tudományos üzemmé” alakított teológiai főiskola vagy fakultás célját tévesztené. Amint a Herder Korrespondenz (i. h.) említi: semmiféle akadémiai elefántcsonttoronyból nem lehet kilépni Isten népének gyümölcsöző szolgálatára.

Szoros értelemben vett „gyakorlati kérdés” az órák számának meghatározása, illetőleg a csökkentésre irányuló törekvés. Rahner, Krebber és sokan mások foglalkoztak e problémával. (L. Theologie u. Glaube, 1966. 1. sz.) Szinte kivétel nélkül mindegyik hozzászóló hangoztatta, hogy a teológia tanárai nyomják el a föltámadó „szaksovinizmus” kísértését, amidőn a stúdiumok korszerűsítését kívánják elősegíteni. Egyébként a legtöbb hozzászóló az első négy szemeszterben heti 20 kötelező órát javasol. Az ötödik félévtől a kötelező órák számát csökkenteni kell s a hallgatók maguk választhatnak, speciális törekvéseik szerint. Az így kialakuló órák száma újra kb. 20, semmiképp sem több legyen.

Fontosnak tartják a szakhozzászólók - s maguk a megkérdezett stúdensek is -, hogy kerüljék el a szükségtelen isméiése- ket, átfedéseket. E probléma gyakorlati megoldása a tanári karok körültekintő munkáját igényli. Fontosnak tartják azt is, hogy a választható tárgyak között szerepeljenek - a teológia egységébe beillesztve - a különféle határterületi tudományszakok, határkérdések is (pl. lélektan, szociológia, természettudományos határkérdések, konkrét ökumenikus problémák stb.). Fölhívják azonban a figyelmet, hogy óvakodjék minden teológiai főiskola, fakultás a ,,profán" felé való eltolódástól. Utalhatunk itt J. Ratzinger intő szavaira, aki hangoztatja, hogy a teológia stúdiumok megújítása Krisztus mértékével áll vagy bukik. A kereszténységet nem formálhatjuk egy-egy kor „divatos” érdeklődése szerint. A korszerűsítés, a határtudományok ismerete szükséges, de ne ébresszen hamis vágyakat. Ha ugyanis a teológia nem Isten szavát akarja mindenek előtt és fölött közvetíteni, akkor a merő „korszerűsítési versenyben” alul fog maradni. „Kultúrában”, evilági tudományban ugyanis az illetékes szakemberek, az evilági hivatott intézmények mindig többet fognak nyújtani.

109