Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 2. szám - Kecskés Pál: Szent Tamás és a II. Vatikáni Zsinat
az úton felismeri a dolgokban rejlő isteni eszmét, s képes a természetes ésszel a teremtő ok ismeretére eljutni. A kinyilatkoztatott igazságok megértéséhez is, Tamás a természetes észből indul ki, amelyhez szól a kinyilatkoztatás, s amely a természet világából kiinduló analógiák, az értelem állító, tagadó, fokozó tevékenységével alakítja ki a teológiai fogalmakat. Ezek analóg jelentésükben nem adnak ugyan tárgyukról kimerítő ismeretet, de megközelítik annak megértését. Ezzel az eljárással tiszteletben tartja a kinyilatkoztatás természetfölötti jellegét, s annak, mint magasabb ismeretforrásnak, vezető szerepet juttat. A misztériumok megértésére törekedve távoltartja azok racionális magyarázatát, s alázattal veszi tudomásul az emberi értelem korlátáit. Ez az ismeretelméleti módszer fenntartva az ismeret forrásával adódó különbséget, ugyanakkor áthidalja a természeti és a természetfölötti világ távolságát. Tár- gyilag minden igazságot végső fokon Istentől eredeztet, akinek a természet és a természetfölötti rendben történő megnyilatkozása közt ellentmondás nem lehetséges. Alanyi tekintetben pedig, a képességeit helyesen használó s a kinyilatkoztatás ténye elől sem elzárkózó emberi lélekben is harmonikusan egyesíti az ész ismeretét a természetfölötti igazságokkal. Szent Tamás rendszere a természetes rend alapján építi fel a természetfölötti világ teológiai rendszerét. Tudományelméletében a hit a tudományt nem nyomja el, sőt fontos szerepet juttat az észnek a kinyilatkoztatás adatainak a feldolgozásánál. Ugyanakkor az aristotelesi filozófiának a hit tanításával való egybevetése a filozófiai fogalmak és gondolkodás mélyítését és fejlődését eredményezi. Tamás nem szolgai követője Aristotelesnek, kritikáját vele szemben is érvényesíti. S aki mindkét rendszert ismeri, nem vitathatja el az aristotelesi ismeretelméletnek, metafizikának, etikának, társadalomelméletnek Szent Tamás a kinyilatkoztatás fényében mélyebbre látó gondolkodása révén történt gazdagítását. Ismeretes, hogy a világ életében jelenlétet és felelősséget vállaló II. Vatikáni Zsinat kívánatosnak tartja a legszélesebb körű dialógust. Ennek klasszikus példáját találjuk Szent Tamásnál. A kérdéseket mindig a különböző nézetek ismertetésével tárgyalja. Amilyen torzításmentesen ismerteti az ellentétes véleményeket, éppoly szigorú objektivitással adja elő a saját nézetét. Sokszor kiderül, hogy az ellentétek csak látszólagosak, a különbség a szóhasználat vagy a szempont eltéréséből adódik. De a nyílt ellentétet is, az igazság küzdelmes megismerésének tudatában, türelmes önfegyelmezéssel cáfolja. Tamás tudományeszméje nem a végnélküli polémia, hanem az igazság minél tágabbkörű megismerése s a gyakran igen különböző forrásból eredő ismeretek kiegyenlítő szintézisbe egyesítése. A kinyilatkoztatás mélységes tisztelete mellett elfogultság nélkül mélyed el és magyarázza Aristoteles műveit, az arab és a zsidó filozófusokat, s nem ritkán felhasználja azok érveit. Eléggé szembetűnő ez például az Isten létét bizonyító utak előadásánál, s több jelentős metafizikai elv magáévá tételénél. Tomizmus és augusztinizmus Arra nem számíthatunk, hogy a zsinat után elnémulnak a tomista tudományosságot bíráló hangok. Számolhatunk azzal, hogy korunk sokféle, ellentétes szellemi örvénylése fenntartja azt az egyháziak körében is hívőkre talált nézetet, miszerint a tomizmus a kinyilatkoztatott tannak az aristotelesi folozófia fogalmi rendszerébe kényszerítésével a keresztény világszemléletet fogalmi vázzá merevítette, mely nem talál kapcsolatot az élet eleven valóságával [27]. Tamás szenvtelen spekulációjával szemben - mondják - Augustinus elevenségével, személyiségét tükröző gondolati mélységével ragad magával. 70
