Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)

1968 / 4. szám - FIGYELŐ - A Humanae Vitae enciklika értékei és problémái

„ex cathedra” nyilatkozni, s ez az oka annak, hogy az Egyházon belül is sokan feltételezik a tanítás további fejlődését, tisztulását. Az emberi magatartásnak, viselkedésnek sok összetevője van: ide nem elég az elméleti döntés, hanem biztosítani kell a megértést, a jóakaratot és meg kell teremteni a törvény megtartásának feltételeit. Ezzel foglalkozik az enciklika harmadik része.

LELKIPÄSZTORI ELŐÍRÁSOK. Az egyházi törvényhozásnak nem lehet az a feladata, hogy kellő alap nélkül terheket rójon a hívekre, hiszen a Szentírás meghirdette Isten gyermekeinek szabadságát. A pápa a jelen esetben is megalapozza tanítását azzal, hogy az egyházi tanítóhivatal mindig így értelmezte a házasságot szabályozó természeti törvényt. A követelményeket azonban atyailag hangoztatja. Együtt érez azokkal, akik az élet terhét hordozzák és buzdítani akarja őket. Az erkölcsi törvény csak Isten kegyelmének segítségével valósítható meg. Használják fel tehát a kegyelem forrásait, s egyidejűleg gyakorolják azt az önuralmat, aszkézist, fegyelmezettséget, ami biztosítja a lélek vezetőszerepét az ösztön felett. Ugyanakkor mindenkinek kötelessége, hogy a közéletben hozzájáruljon az erkölcsiség és tisztaság klímájának megteremtéséhez, hiszen az érzékek állandó izgatása a családi életet is kedvezőtlenül befolyásolja. A pápa külön szól a kormányokhoz, hogy ne engedjék elveszni népük erkölcsiségét, emeljék a jólétet, a lakásviszonyokat, hogy a gyermekek vállalása ne jelentsen erőn felüli megterhelést a házastársak számára.

Mindenekelőtt ismeretes, hogy az Ogino- Knaus-féle módszer megbízhatatlan. Azért az enciklika kitér a tudósok és orvosok munkájára is. A házastársaknak, a családnak és a lelkiismeretnek békéjét szolgálják azzal, ha hozzájárulnak a helyes és kielégítő módszerek megtalálásához. Már a zsinat megállapította, hogy nem lehet ellentmondás az isteni törvények között, amelyek szabályozzák az élet továbbadását és táplálják a házassági szerelmet (Egyház és a modern világ 51). Ha előbb szó volt arról, hogy a fizikai szerek alkalmazása a házassági szerelem igazi lényegét is eltorzítja, akkor kell lenni olyan megoldásnak, ami megteremti az összhangot az erkölcsi rend és a házassági szerelem között. Viszont éppen ebből adódik az enciklika egyik súlyosnak látszó problémája: a mai hivő sokkal nehezebb helyzetben van, mint lesznek azok, akik számára az orvostudomány már megtalálta a kiutat. Ez a sorok között lebegő nehéz kérdés részben megoldást nyer az enciklika hangjában. összehasonlítva a Casti Connubiivel, megállapíthatjuk, hogy ez inkább lelkipásztort irat, mint felülről jövő döntés.

A papságot természetesen elsősorban az érdekli, hogyan kell az ügyet kezelni a lelkivezetésben és a bűnbánat szentségével kapcsolatban. A Casti Connubii után kialakult egy

módszer, amely visszaeső bűnösöket látott a fogamzást megakadályozó házastársakban és hajlandó volt a f eloldozást is megtagadni. Igaz, hogy az utóbbi években enyhült ez a praxis, de sokan attól félnek, hogy az új enciklika visszahozza a régi szigort. A Humanae Vitae enciklika azonban nem beszél visz- szaeső bűnösökről. Megkívánja ugyan, hogy a papok ne gyengítsék a pápai tanítás kijelentéseit, de látjuk, hogy az egész kérdést sokkal átfogóbban, valóban az egész ember szempontjából tárgyalja, mint azelőtt a Casti Connubii. A papok buzdítsák és erősítsék az embereket s amellett utánozzák az irgalmas Krisztust, aki nem elítélni akarta a világot, hanem megmenteni. Az enciklika tanításának hamis beállítása volna az a félig szigorú, félig megértő eljárás, hogy a fogamzásgátlás· ugyan bűn, de aki nem tehet mást, az csak jöjjön nyugodtan gyónni. A keresztény erkölcstan az Isten akarata szerinti életet keresi, nem a lelki foltozást. Különben nagyon találóan állapítja meg König bíboros az enciklikával kapcsolatban, hogy „az egyéni bűn kérdését az erkölcsi norma felállítása önmagában nem oldja meg. Ott sok más tényezőt is figyelembe kell venni” (Wiener Kirchenzeitung, 1968. aug. 11.).

A hívők és a papok több megértést tanúsítanak az enciklika iránt, ha világosabban látják, hogy mi az igazi témája. Itt utalok a francia morálteológusnak, a jezsuita G. Martelet- nek tanulmányára, amelyet előszóként írt az enciklika francia nyelvű fordításához. Az igazi téma a jog kérdése, nem a ténykérdés: egyáltalán erkölcsös lehet-e a gátlószerek használata? A felelet az, hogy a házassági szerelem egybe van kapcsolva az élet nemzésével, tehát attól nem szabad elválasztani. Az enciklika nem vonja kétségbe a szülők jogát a gyermek- áldás szabályozására, hanem csak a módot tárgyalja. A házassági szerelemnek mindig figyelembe kell venni azt a kapcsolatot, amely belülről az élet fakasztásához fűzi. A tilalom tehát nem más, mint abszolút tisztelet az élet előtt. A házasságból fakadó élet követeli,

hogy ne legyen magzatölés, hogy ne semmisítsék meg az élet keletkezésének lehetőségét sem. Aki csak a tilalmat látja, nem veszi észre a felhívást és a buzdítást arra a szemléletre, amely az életet védi és tiszteli. Az erkölcsi cél az, hogy eljussunk a szerelem teljességének és az élet teljességének megértésére. Az enciklikából kiérezhető az aggódás, hogy milyen lesz az a világ, amely túlteszi magát ezeknek az értékeknek a megbecsülésén. Népek jövője áldozatul eshet az önző ösztönnek vagy a hatalmi szónak, amely önkényesen előírja a gátló szerek alkalmazását.

Az enciklika tehát elítéli a mesterséges módszerek alkalmazását vagy még helyesebben ezeknek a módszereknek az igazolását, ameny- nyiben abban akarnák látni az élet autentikus útját. Pedig az ilyen igazolás valójában a házassági szerelem lerombolása. Természetesen az enciklika elítéli azoknak a tárgyi maga256