Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 4. szám - FIGYELŐ - A Humanae Vitae enciklika értékei és problémái
nítást adni a szülctésszabályozás erkölcsi vonatkozásairól. A KERESZTÉNY TANÍTÁS ALAPELVEI. A születésszabályozás kimondottan emberi probléma, tehát az ember egész természetes és természetfölötti hivatásával kell kapcsolatba hozni. Nem elégséges a demográfiai, pszichológiai vagy szociológiai szemlélet. Az ember a földi élet hordozója és az örök élet várományosa, ezért az erkölcsi rend áthatja minden tevékenységét. Amikor a családtervezés jogosságáról van szó, mindenütt két dologra hivatkoznak: a házassági szerelemre és a szülői felelősségre. Akik megengedettnek tartanak mindenféle előzetes védekezést, azzal érvelnek, hogy a házasság nemcsak a gyermekért van, hanem a házastársi szerelemért is. Továbbá a szülői felelősség is azt kívánja, hogy ne vállaljanak több gyermeket, mint amennyinek emberhez méltó életet tudnak biztosítani. A pápa azonban ezt a két fogalmat pontosabban körülírja. Ami a házastársi szerelmet illeti, értelmét és méltóságát végső forrásában kell megtalálni, a teremtő Istenben. A házasság nem biológiai erők fejlődésének következménye, hanem a bölcs Isten rendelése. Ezen keresztül akarta az emberre vonatkozó tervét megvalósítani. A házastársak kölcsönös, személyes és kizárólagos önátadásban törekszenek arra, hogy személyes életközösségben és tökéletesedésben együtt működjenek a Teremtővel az új élet nemzésében és nevelésében. A keresztények házassága ezen felül még szentség, tehát a kegyelem forrása is. A házastársi szerelemnek megvannak a jellemző vonásai. Elsősorban emberi közösség, tehát testi és lelki kapcsolat. Nemcsak az ösztön nyilvánul meg benne, hanem személyek fordulnak egymás felé. Ez teszi közösségüket teljessé: létrejön a sajátságos személyes barátság, mindent megosztanak, kizárják az önzést és önmaguk átadásával egymást gazdagítják. A szerelem hűséges, kizárólagos és termékeny. A házasság és a felek szerelme természete szerint a gyermek nemzésére irányul. A gyermek a házasság legkiválóbb gyümölcse, a szülők végső fokon benne találják meg életük értelmét. Nem vitás, hogy a hagyományos teológia a házassági szerelmet inkább csak eszköznek tekintette a gyermek nemzéséhez. Ma az önértéke sokkal inkább nyilvánvaló, de mint a pápa később kifejti, nem választható el az élet fakasztásának lehetőségétől. A felelősségteljes szülői hivatás ott kezdődik, hogy az ember megismeri és megtanulja tisztelni a biológiai funkciót és vállalja annak az értelem és akarat uralma alatti felhasználását a házasságban. A felelősség kiterjed arra is, hogy figyelembe vegyék a fizikai, gazdasági, lélektani és szociális körülményeket s úgy határozzák meg gyermekeik számát. De mindig ismerjék el az erkölcsi rendet viselkedésükben. Kötelességeik vannak Isten iránt, maguk iránt és a társadalom iránt. Nem járhatnak el ké- nyük-kedvük szerint, Isten elgondolását kell követniük, amit kifejezett a házasság természetében, aktusainak struktúrájában és az Egyház állandó tanításában. A születésszabályozás módjára vonatkozólag ezek az enciklika döntő megállapításai: Az Egyház a természeti törvényre hivatkozva tanítja, hogy minden házassági aktusnak nyitva kell lennie az élet továbbadása előtt. Az aktus két szempontját, az egyesülést és a nemzés lehetőségét nem szabad egymástól elválasztani. Az olyan házassági aktus, amely nincs tekintettel ezekre a feltételekre és erre a követelményre, nem is igazi szerelmi aktus és ellene mond a házastársak közötti erkölcsi rendnek. Az ellentétes magatartás lerombolja a szerelmi aktus természetét, jelentését, ellene mond a természetes rendnek, a férfi és nő legintimebb kapcsolatának, s ezért ellene mond Isten akaratának is. A pápa a végső megalapozást ebben látja: „Az élet forrásainak nem vagyunk urai, hanem csak Isten teremtő akaratának végrehajtói” (13 §). A nemzőképesség természete szerint az élet továbbadására irányul. Részletekbe menően az enciklika elítéli a terhesség megszakítását, még orvosi terápia céljából is, az időleges vagy állandó sterilizálást, férfinál és nőnél egyaránt, továbbá házassági aktust megelőző, kísérő vagy követő minden olyan beavatkozást, aminek célja vagy hatása a nemzés megakadályozása. Az eljárás nem menthető azzal, hogy a kisebbik rosszat választják a nagyobb helyett. A rosszat nem szabad eszközként alkalmazni a jó cél érdekében. Ezzel szemben az Egyház nem ellenzi az olyan gyógyítási módokat, amelyeknek mellékes következménye az esetleges sterilizálás. - Ugyancsak megengedettnek tartja a terméketlen napok kiválasztását, mert ez a mód egyezik azzal az eljárással, ahogyan az ember a természet erőit megfigyeli és felhasználja. A fizikai eszközök alkalmazása azért sem javasolható, hogy általuk biztosítsák a család harmóniáját, békéjét és a meglevő gyermekek nevelését. A megfelelő napok kiválasztása és a fizikai eszközök alkalmazása között az enciklika lényeges különbséget Iát. A pápa számol azzal, hogy tanítása ellentmondással vagy meg nem értéssel találkozik. Ezért kijelenti, hogy az Egyház nem teremti az erkölcstant, hanem a kinyilatkoztatásból kapja. Amikor a mesterséges beavatkozást elítéli, a házasság méltóságát védi s elejét akarja venni az erkölcsiség süllyedésének. A testünkre vonatkozó jogainknak határai vannak. Ahol ezt nem veszik figyelembe, ott kialakul az önzés és megfogyatkozik a nőnek, mint élettársnak a tisztelete. Az enciklika tanító részéből kitűnik, hogy a pápa eligazítást akar adni egy súlyos erkölcsi kérdésben, s mint legfőbb tanító, igényt tart arra, hogy szavait hittel és engedelmességgel fogadják. Nem szándékozik azonban 255
