Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 4. szám - TÁVLATOK - Ianua vitae (Döntés a halál pillanatában?)
hit által valósul-e meg? S ez a hit - ha valóban az - hogyan képes negatív döntést hozni? S miként történik e hivő döntés a kisgyermekeknél? Vajon náluk a kegyelem minden esetben csodát művel-e, átugorva a természetes biológiai-szellemi fejlődés és a kinyilatkoztatás minden lehetséges megismerésének útját? Nem kétséges, Isten mindent megtehet. De akkor miért választotta volna az embereknek csak igen kis számánál a kinyilatkoztatás, a szentségek „rendes” útját, és miért tette oly körülményessé épp ezt a rendes utat? Mi több: miért tette kötelességünkké ezt az utat? „Ha valaki nem születik újjá a vízből és Szentlélekből . . Ki jogosíthat fel továbbá arra, hogy e rendkívüli, mi több, „csodás” utat, melyről a kinyilatkoztatás egyetlen szót sem ejt, a rendes út elé vagy fölé helyezzük azáltal, hogy minden ember számára érvényesítjük? Nem kell-e a hipotézis szellemében elismerni, hogy megtestesülés, megváltó halál és feltámadás, illetőleg keresztség, eukarisztika, bűnbánat, kereszthordozás, felebaráti szeretet csak azok számára szükséges, akiknek Isten különösen nehézzé és körülményessé kívánja tenni az életet, a feléje vezető utat? Ha az „igazi” és „végső” döntés dönt valóban és az élet összes más döntése csupán „begyakorlás”, előkészület erre az egyre s ez az egy - legalábbis elvben - megsemmisítheti az élet összes vérverítékes áldozatát - hogyan lehet akkor a hipotézis vallóinak épp Isten igazságosságára s mindenkit üdvözítő szándékára hivatkozni? Nem kétséges, Spindeler itt igen súlyos kérdéseket tesz fel. S az sem kétséges, hogy oly kérdéseket, melyekről egyetlen hivő ember vagy teológus sem mondhatja el, hogy „mondvacsinált” problémák, teoretikus kérdések csupán. Tán épp ellenkezőleg - úgy tűnik - minden Krisztust és embert szerető, Istenért és emberekért áldozatot vállaló, öntudattal a kereszt útját járó, s minden bűnös gyarlóság mellett bűnt bánó ember számára e kérdések a léleknek, a keresztény egzisztenciának mélyéből fakadnak. S ami tán ennél is fontosabb: épp az isteni kinyilatkoztatás, Krisztus tanító, intő szava nyomán törnek elő a lélekből. Épp ezért - mondja a kritika - itt nem arról van szó, hogy „nem ellenkezik”, vagy ,,összeegyeztethető”-e a hipotézis a kinyilatkoztatással, hanem: mit tanít de facto az emberi életről és a halál után jutalmazó, büntető Istenről a kinyilatkoztatás. Spindeler elismeri, hogy a megkeresz- teletlen gyermekek, és az igazi Krisztussal - legyen bár ez a helytelen hithirdetés vagy tanúságtétel fogyatékossága miatt - soha nem találkozó emberek üdvössége szempontjából e hipotézis tán valamit megsejt, bölcseleti-teológiai megfontolások segítségével feltár egy részt Isten titkos útjaiból, a halál misztériumából. Mégis kockázatos vállalkozás, mivel a Krisztustól kinyilatkoztatott és az egyház által hirdetett utat - minden tradíció híjján - hirtelen „rendkívüliének minősíti. Ugyanakkor az ember által semmiképp sem ismerhető, titkokkal terhes útját az isteni gondviselésnek, azt, melyről senki biztosat nem tudhat (azonkívül, amit Isten maga közölt), azt, melyről Isten jónak látta, hogy hallgatásba burkolózzék - az üdvösség rendes, mindenki által megjárandó útjának minősíti. Hol húzható meg itt a biztos határ, ahol Krisztust, az ő tanítását, az üdvösséget kijelölő útját önmagával szembeállítjuk? Nem veszítjük-e itt szem elől a szeretet tetteit jutalmazó, az evangéliumban előttünk álló Krisztust? Többet mond-e számunkra a fényes ragyogásba öltözött, a tüzestekintetű Krisztus az evangéliumi Jó Pásztornál? S nem meg- nyugtatóbb-e épp ennek a pásztornak ítélete elé állnunk, mint önmagunk visz- szavonhatatlan döntése elé remegve tekintenünk? Nincs-e jobb kezekben Istennél, mint saját kezünkben, végső döntésünk hatalmában saját örök sorsunk? A hipotézis ugyanis oly döntésről beszél, mely a halálban születik és az örökkévalóságon át tartó állapotban bontakozik ki (zum Zustand entfaltende Entscheidung). Lehet, hogy egyesek számára talán ez lesz az üdvösségre vezető út. Megfontolandó azonban, hogy erre az útra 237