Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 4. szám - Boda László: Világmodellek és túlvilág
nünk, mihelyt egy létforma nem fér el a megelőző dimenziók keretében. - A vonalak elhelyezhetők a síkban, a sík a térben, de nem megfordítva. Ha egy kockát akarunk geometriailag síkban elhelyezni, arra csak egy mód van, a levetítés. A mozgás és változás jelenségei elférnek az „idő” dimenzionális keretében, de elhe- lyezhető-e a „negyedik dimenzióban” egy értelmes történés folyamata, pl. egy dráma, amely az alkotó eszméjét bontakoztatja ki a színpad sajátos tér-idő keretében? Minthogy a tér-idő dimenzió semmit sem mond a folyamat szellemi tartalmáról, a benne kibontakozó eszméről, azért egy dráma (pl. a Hamlet) nem fér el és nem is fejezhető ki tér-idő keretben. Valami többlet van itt, amit már logikusan az ,,ötödik dimenzióba” kellene helyeznünk (értelmes történés). Általában a szellemi jelenségek azok, amelyek nem szoríthatók bele a fizikai tér-idő dimenzió keretébe. Az igazság érvénye tér-idő fölötti. A tudat sem térbeli létforma. A „korszellem” fogalmával kapcsolatban is értelmetlen a kérdés: hány köbméter területet foglal el a romantika, és melyik pillanatban kezdődött? Ha a modern fizika világképét a dimenziók oldaláról vesszük szemügyre, és keressük annak teológiai vonatkozásait, azt kell mondanunk; a túlvilág nem a mi tér-idő dimenziós világegyetemünkhöz igazodik, hanem dimenzionálisan afelett van [8] (ezért „túlvilág”), magasabb dimenziójú vagy immenzív létformájával. A keresztény teológia már régóta Isten léttulafdonságának mondja a dimenziófelettiséget (immensitas). Isten létének tartalma pedig nem a változó idő, hanem az örökkévalóság. Minthogy az időbeliség kategóriája relatív, az atomfizika mai világképénél ezt szintén jobban megértjük. Ma ugyanis sok szó esik arról, hogy egy foton-rakétával közlekedő utas az univerzumban mennyire sajátos időkategóriába lépne át a földi időhöz képest. Az érzékelhető világ valóságrétege mögött, illetve azon túl tehát ott az „érzékelhetetlen”. A túlvilág „helyét” ebben a szemléletben kell keresnünk, nem pedig a felhők és a csillagok között. Az ilyen fogalmazásnak tehát: „Isten az égben”, csupán szibolikus értelme van. Ugyanakkor idézőjelbe kell tenni a túlvilág „helyének” megjelölési kísérletét is. Maga a „hely” ugyanis anyagi világunk terét tételezi föl. Ezzel szemben a „túlvilág” olyan sajátos létdimenziót jelöl, amelyben nem a „hely” a fő jellemző, hanem az „állapot” (magis status quam locus!), a mennyiségi vonatkozásokkal szemben a belső kvalitás. A modern fizika világképe ehhez ismét meglepő analógiát szolgáltat. A „hely" kategóriájával szemben itt is az „állapot” az, amivel az elemi részecskék történéseit jellemzik, hiszen a kavantumfizika szemléletéi· :n a „helyváltoztató” mozgás utódaként a „periodikus térállapotváltozás” ad hitelesebb képet a jelenségekről. A túlvilág tehát a teológia értelmezése szerint nem csupán a mi Földünkön van „túl” (Arisztotelész még a Nap és a Hold közi szférába helyezte!), hanem magának az univerzumnak tér-idő dimenziós keretén. Ezért hiábavaló kísérlet volna az említett fotonrakétával akár az egész csillagvilágot is bekalandozni (elméleti feltevés), nem találhatnánk meg azt. Ez éppen olyan dolog volna, mint ha valaki síkdimenzióban közlekedve akarna találkozni egy térdimenzióbeli lénnyel. A gondolat- kísérlet azt is érthetővé teszi, hogy a térbeli szemlélő láthatja a síkbelit (vö. televízió néző), de megfordítva nem! A magasabb dimenzióból „át kell lépni” (vagy átváltozni) az alacsonyabb létdimenzióba, hogy a térbeli a síkbeli előtt megjelenjen. Merre mutat az új világkép? A mezopotámiai kultúrák mitikus világképétől és Dante elképzelt létmodelljétől messzire jutottunk. A fizika és a teológia egyaránt nagyot lépett előre. S bár - mint MacKinnon mondja: - „A természettudomány teológiailag semleges” ez nem jelenti 216
