Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 4. szám - Szennay András: Tudomány és vallásos hit
ha a tudomány nem kívánja bezárni az embert saját szűk kis világába, hanem feltárja előtte a teljes valóságot. Ezért mondjuk, hogy az ember tudománya nem leszűkít, nem bezár, hanem nyitott a ,,másik világ” felé, a hit világa felé is. S az innét jövő fényre az embert, annak misztériumát értelmező kulcs keresésénél nélkülözhetetlen szüksége van. Az ember minden korban reális' nézést, széles, mesterségesen le nem szűkített horizontot igényel. És ezt a realizmust nyújtja az a hivő szemlélet, mely egyedül képes az egzisztenciális alapproblémák, a boldogság és a tragédiák felé is nyitottságot biztosítani. A teljes valóságra és igazságra törő étosz világa ez. Nem hamis keveredés és semmiképp sem a „profán” jogainak elrablása. Sőt: épp e nyíltság biztosíthatja, hogy a már megismert, felkutatott profán világ saját potenciális adottságainál fogva teljessé váljék, a végtelen felé táguljon ki. S ez a „másik valóság” a szolid tudományosságra beállított szellemeknél valóban igen gyakran jelentkezik is. Paul Tillich írja le, hogy egy alkalommal egy nagynevű biológussal együtt leült egy fa alá. A biológus hirtelen felkiáltott: „Ügy szeretnék valamit erről a fáról tudni!” Tillich csodálkozik, hiszen barátja mindent ismert és tudott, amit csak a tudomány számára e fáról elmondhatott. Ezért megkérdezi, mire gondolt voltaképp az imént. És az így válaszol: „Tudni akarom, mit jelent valójában és önmagában ez a fa. Meg akarom e fának az életét érteni. Hisz oly idegen, oly megközelíthetetlen ..[9I A kérdező, a titok „tabuja” elől meg nem hátráló, az ember misztériuma felé feltárt, töprengő ember szintén egészen meg akarja önnön magát és a másik ember életét érteni. Az élet egészének legnagyobb kérdései nem is annyira az egyes ember boldogságára vagy épp szenvedésére, tragédiájára mutatnak rá. Voltaképp nincs is kizárólag egyéni boldogság vagy tragédia. A legszemélyesebb öröm, a legszemélyesebb bűn és tragikus élmény - mind kihatnak a közösségre, családra, környezetre, társadalomra. Az ember mindig együtt él, örül, alkot, vétkezik és szenved. S mindez az embert, minden embert szólítja, hogy kérdezzen, keressen a talány feloldása, a válasz, a közös kiút, cél, magyarázat után. Az ember, az örök ember sorsa, hogy földi életében a végesség és végtelenség határmesgyéjén járjon. Saját „véges szabadságára” büszke, ez féltve őrzött és védett kincse. Mégis, minden tudományos eredmény, haladás mellett és után, új eredmények előtt újra és újra érzi, mi több, tudja, hogy az élet provokáló misztérium marad számára. Hogy szabadsága a több, a korlátokon túl néző, a teljes és végtelen felé mutat. Minden szituációban elmondhatja az ember, a kutató tudós csakúgy, mint a szerény tanuló a nagy szellemmel, Goethe-vel: „Mehr Licht”!, több, nagyobb világosságot! Eredményeink és minden önértékünk méltán töltenek el büszkeséggel. Mégis, mindennek tudomásulvétele, ezeknek nagysága végességünkre, boldogságszomjazó igényünkre vagy épp tragédiánk terhére utal. És még e végességből sem sejthetnénk semmit, ha legalább valamit nem sejtenénk a végtelenből. Jól ügyeljünk: a kinyilatkoztatás nem azt az Istent állítja elénk, aki fölment a munka alól, aki pótolja az emberi munka által megszerzett tudásunkat és nem is ad oly totális ideológiát, mely minden felmerülő konkrét kérdésre a konkrét választ is nyújtja. Éppen ezért a hit világa felé, a misztérium felé - mondjuk ki konkrétan: az emberi sorsot gyökeréig ismerő Krisztus felé való fordulásunk nem teszi soha fölöslegessé munkánkat, tudományos erőfeszítéseinket. Mindezen emberi törekvések, erőfeszítések ki-ki mernek egy-egy cseppet a szenvedések tengeréből, biztosabb, szebb életet biztosíthatnak, több mosolyt varázsolhatnak az emberarcokra. Ugyanakkor viszont az egzisztenciális alapproblémák is ott élnek bennünk és körülöttünk. Boldogságvágyunk, szenvedéseink kérdéseket tesznek fel és válaszokat követelnek. A földi élet nagy kérdései, az ember titkokkal terhes belső és külső világa mutat rá élesen, mit jelent valóban a keresztény hit. A tudományos munka minden tiszteletre méltó eredménye mellett változatlanul a létbizonytalanság, a kielégíthetetlen 210
