Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 3. szám - FIGYELŐ - Teológiai jegyzetek
„Feleletünkből” az Istent nem ismerő emberek is megértsék - az Igét. így lesz az életünk „Wort und Antwort in Christus .. (Nagy Árpád) KI A KERESZTÉNY EMBER? Ismételten tettek már kísérletet arra, miként lehet a keresztény hitet egészen röviden összefoglalni, bemutatni. Oly módon, hogy ne csupán a Hitvallásnak (Credó-nak) ún. hitcikkelyeit sorolják fel, hanem ezt - ha tömören is - ki is fejtsék. Egyik jeles próbálkozás Karl Rahner írása, mely a „Geist und Leben” c. folyóiratnak 1965. 5. számában jelent meg: „A keresztény hit rövid összefoglalása .hitetlenek’ számára” címmel. A következőkben nem erre, hanem - több hasonló próbálkozást figyelembe véve - arra teszünk kísérletet, hogy konkrét egzisztenciális módon magát a keresztény embert mutassuk néhány vonással be. Így fogalmazhatjuk meg tehát a kérdést: Ki a keresztény ember? A válasz pedig: A keresztény ember az, aki épp úgy ember, mint minden más ember. A keresztény lehet fiatal vagy öreg, művelt vagy tanulatlan, európai, amerikai vagy ázsiai, munkás, földműves vagy hivatalnok, pap vagy világi hivő, férfi vagy nő, sportember, betegápoló nővér vagy épp űrhajós. A keresztény ember egyszerűen ember. Olyan, aki a világban, a mai világban, a mi világunkban él, akit ezzel a világgal fűz ezernyi szál össze. Nem világtól idegen, hanem olyan, aki szereti ezt a világot, magáénak vallja azt, s akit mindenkihez a szeretet és testvériség szálai fűznek e világban. A keresztény ember olyan ember, aki Krisztus szavára hagyatkozik, Krisztusra bízza önmagát. Istent senki nem látta, csakis Jézus Krisztus, az élő Isten Fia. Az a Jézus, aki eljött a m< világunkba, aki maga is vállalta ezt a világot. Az, aki itt élt, mint gyermek és mint munkás életű férfi közöttünk. Az, aki Isten országának örömhírét hirdette. Az azt örömhírt, mely közli velünk, hogy hivatásunk Isten gyermekeivé lenni. Ezt a Jézus Krisztust keresztre feszítették, meghalt, eltemették, de a halál nem diadalmaskodott fölötte. Nem, mivel föltámadott. Feltámadásával pedig feltárta, megnyitotta számunkra az új, az örök élethez vezető utat. A keresztény ember olyan ember, aki imádsággal fordul a mennyei Atyához. Maga Jézus Krisztus tanított meg az imádságra : Mi Atyánk, aki mennyben vagy.. . Ugyanez a Jézus tette lehetővé, hogy a lelki újjászületés, a keresztség által az Atya valóban, teljesen a mi Atyánk legyen. Az ember, aki kezdettől Isten teremtménye, a keresztség- ben válik Istennek, az Atyának gyermekévé. Olyanná, aki már szívből és felszabadultan mondhatja Istenének: Atyám! Olyanná, akinek már a földön része lehet az atyai ház örömeiből és aki örök lakást majd az Atya otthonában fog kapni. Olyanná, aki keresztsége által az egyház nagy családjához tartozik, aki az egyház szentségei által gazdagodhat Isten ajándékában, kegyelmében. A keresztény ember megváltott, mégis a bűn által veszélyeztetett ember. A keresztény ember nem valamiféle „superman”, nem emberfölötti lény. Hivatása ugyan, hogy szentté legyen, a földi élet során mégsem az. Az „új élet”, melyet a kereszt- ségben nyert, csak lassan fejlődik, bontakozik ki benne és ezernyi veszélytől fenyegetett élet. Még a legnagyobb szentek is tudták és alázattal vallották meg, hogy bűnös emberek. A keresztény ember azonban — bár elismeri, hogy bűnös — mégis olyan, aki küzd a bűn ellen, aki a bűn elleni küzdelem során a bűnbánat szentségében újra és újra komolyan ígéri meg élete jobbítását s fáradozik is ezen. A keresztény azonban bűnös mivoltában nem ros- kad magába, nem elhagyott, magára maradt bűnös, mivel a hívők közösségében él. Abban, mely vele és érte imádkozik, abban, melynek „titokzatos testét” Krisztus ereje, a felemelő kegyelme járja át. E kegyelmi támogatás élteti és emeli fel szüntelenül a „bűnösök egyházát”. Minden hivő keresztény bűnbánattal vallja meg ugyan, hogy bűnös, ugyanakkor Isten kegyelmében remélve imádkozik és pillanatig sem kételkedik abban, hogy Krisztus vele van, vele küzd a bűn elleni harcban. A keresztény ember legfőbb törvényként a szeretet törvényét fogadja el, azt, melynek életre váltása, gyakorlása igazolja a világ előtt Krisztus tanítványait. A keresztény ember Krisztus szavát követve teszi magáévá a főparancsolat nagy törvényét. A szeretet, a hamisítatlan krisztusi szeretet szerint való élet próbaköve és igazolása annak, hogy valóban keresztény-e valaki. A keresztény ezért végtelenül komolyan veszi, követi és éli Krisztus szavát: szeresd Istent és szeresd embertársaidat! A csalhatatlan ismertetőjegy, melyről minden ember és ki-ki maga is felülvizsgálhatja, hogy valóban keresztény-e valaki, hogy joggal használja-e a keresztény nevet az, hogy Krisztus főparancsa szerint rendezi be, alakítja egész életét. S ha valaki itt őszinte igen-nel tud válaszolni saját lelkiismerete előtt, csakis akkor mondhatja el jogosan és bátran: Keresztény ember vagyok. A keresztény ember mindig örül az életnek, mivel tudja, hogy annak végén a feltámadás dicsősége és Urának öröme vár rá. A keresztény azzal és azáltal szövi a legtartósabb kapcsolatot a világgal, hogy önmaga, embertársai és világa számára egyaránt az „új eget és új földet várja”. E várakozásának záloga, biztosítéka a feltámadott Krisztus és a Krisztusban köztünk már megjelent örök élet. 192
