Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 3. szám - MEDITÁCIÓ - Radó Polikárp: Krisztus jelenlétei
nem volt hajlandó este tartott mise nélküli ige-istentisztelet után a hívőket megál- doztatni azzal a megokolással, hogy úgyis részesültek már Krisztusban. A valóság ezzel szemben az, hogy akkor nem lehetne az eukarisztia ünneplésében az Isten igéjét sem hirdetni, ami nyilvánvalóan abszurdum. Az egyház legújabb kinyilvánítása szerint a kérdés el van döntve: „A mise megünneplésében az ige-istentisztelet megelőzi azt, bensőséges kapcsolat van az ige hirdetése és meghallgatása és az euka- risztikus misztérium között”. Ugyanebben a megnyilatkozásban beszél az egyház a két asztalról. Mind a kettőről ugyanazt nyeri el. A Zsinat a kinyilatkoztatásról szóló konstitúciójában ezeket mondja: „A szent liturgiában az egyház nem szűnik meg az Isten igéjének, valamint Krisztus testének asztaláról az élet kenyerét nyújtani a híveknek” [23]. Nagyon fontos dolog az Isten igéjének vételénél az, hogy ,,a hívek megismerjék belőle az Isten csodálatos tetteit, amelyek a húsvéti misztériumban érik el tetőpontjukat. Ennek a misztériumnak az emlékezetét szakramentális módon ünnepük a misében” - mondja az eukarisztikus instrukció, ugyanabban az összefüggésben. Az Isten igéje folyamatosan mondja el nekünk a húsvéti misztériumot: Krisztusnak szenvednie kellett és meghalnia és így bemenni dicsőségbe. Szenvedés és megdicsőülés vár miránk is, tanítványaira: és mindezt halljuk és megéljük szakramentális módon, egyidejűleg az igében és az Isten asztalánál. Nincs tehát semmiképpen vagylagos választás, hanem amint az instrukció megállapítja: „Ekként táplálkozik az egyház az élet kenyerével mind az isteni igének, mind Krisztus testének asztaláról” [24]. Krisztus azonban nemcsak a szentírási olvasmányokban jelenik meg, amint azt egyes liturgikus szerzők helyesen szóvátették (úgy mint A. M. Roguet, ]. Gélineau). Isten igéje a hirdetett ige is: a kérygma. Amikor a biblia szentenciáit kifejtik és magyarázzák, éppúgy jelen van Krisztus, mint amikor fölolvassák azokat. Ezt eddig nem eléggé hangsúlyozták. A Mediator Dei (1947) beszélt ugyan Krisztus jelenlétéről a liturgiában, de az Isten igéjét nem vette bele. Gélineau aláhúzza a homilia jelentőségét, mélynek anyagát az illető mise szövegéből kell venni. A szentírási olvasmányok, az orációk, énekrészek legyenek a kifejtés tárgyai. A mód lehet kérygma a szó eredeti értelmében, ha nem hívőknek és a katekumeneknek szólunk. A katekézis a hívek oktatása. Célja az, hogy az Istentől kinyilatkoztatott igazságokat adja tovább. A homilia voltaképpen nem ehhez a két fajtához tartozik, hanem feltételezi ezeket. A homilia a szentírási szöveg magyarázata is lehet, de lehet a liturgia magyarázata is (mise, szakramentumok, rítusok), ez a misztagógikus (titokba avató) homilia, a szent titkokba vezet be. Gélineau megjegyzi, hogy a homilia elsősorban társas együttlétet jelent, beszélgetést, így beszélgetett Jézus föltámadása után tanítványaival és apostolaival is (Lk 24, 14). Az Isten igéjében jelenlévő Krisztus nem akar trónon ülni közöttünk, hanem családja körében szeretettel időzik. Krisztus jelenléte a liturgiában Magától értetődő, hogy liturgián nem szertartások rendszerét értjük, hanem amint az egyház kijelenti: „A liturgiában, leginkább az eukarisztia isteni áldozatában megváltásunk müve folytatódik” [25]. A megváltást az Ür a szenvedés és a feltámadás, valamint a mennybemenetel által hajtotta végre, a mi megváltásunk műve pedig a liturgia által megy végbe és folytatódik a világ végezetéig. Az egyház kijelenti: „Hogy ezt a nagy művét (a megváltásét) megvalósíthassa, Krisztus egyházában mindig jelen van, különösen a liturgikus cselekményekben” [26]. Az Ür jelenléte megvan akkor, amikor az egyház könyörög és énekel, mert hiszen ő maga ígérte: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok 177
