Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 1. szám - Paskai László: A célszerűség mai szemmel
mechanika törvényeivel megmagyarázható. Nem feltételezi szükségképpen, hogy azt valakinek előbb ki kellett gondolnia. Az anyagvilágban stabil törvények érvényesülnek; tehát nem is létezhet úgy az anyag, hogy a részek kölcsönhatásában a szabályszerűség, törvényszerűség ne álljon fenn. 4. Az arisztoteleszi beállítottság szerint a célszerűség fogalma már szűkebb értelemben jelenik meg: az anyagi folyamatok egy jövőben megvalósuló célt hordanak magukban. A ható ok előre determinált erővel rendelkezik, tartalmazza tehát annak az eredményét is. Ebből a szempontból a célszerűség és a determinizmus összetartozó (korrelativ) fogalom. [4] Ezt fejezi ki a régiek axiómája: omne agens agit propter finem (principium finalitatis). A célszerűség elvének ez a megfogalmazása rejtve szintén tartalmaz emberi vonást. Igaz, hogy az anyagi folyamatok mindig valamilyen „célt” hoznak létre; de itt a cél szó használata jelenti, hogy a „célt” mint előre elgondolt, irányító tényezőt fogjuk fel. A fenti értelemben a cél nem mint irányító tényező szerepel, hanem fordítva: a meglévő erőkből, ható okokból következik; teljes mértékben megmagyarázható az anyag erőiből, transzcendens tényezőt nem tételez fel. Igaza van a kritikának: „Egy folyamat nem azért van, hogy jövendő célt érjen el, hanem az anyagi rendszerek meghatározott állapotot vesznek fel a jövőben; éspedig azért, mert a rendszer jelenlegi mozgása sajátos oksági szükségszerűségnek van alárendelve.” [5] 5. Meg kell említenünk még egy antropomorf vonást. Ez inkább a célszerűség tagadóinak a részéről áll fenn. Nevezetesen: csak akkor beszélhetünk célszerűségről, ha annak a konkrét tartalmát, lefolyását teljesen megnyugtatóan fel tudjuk tárni. „A célszerűség elve akkor volna igazolva, ha előbb bizonyítani lehetne, hogy van egy célt adó lényeg. Ilyen lét a teleológiai Isten-érvben a történések célrairá- nyítottságából nyer bizonyítást. Tehát nyilvánvaló „circulus vitiosus”-sal állunk szemben. . . Ez világítja meg, hogy a teleológia képviselőinek miért nem sikerülhetett sohasem megmutatni, mi is az a cél, amire a természet rendelve van; vagy legalábbis azokat a kritériumokat megnevezni, amelyek szerint az a cél megvalósul.” [6] Ebben a beállítottságban is antropomorf vonás szerepel: amíg a konkrét cél tartalma nem világos az emberi cselekvésben, össze-visszaságnak látszik. Egy üzem irányításában például célszerűtlennek tűnhet fel sok intézkedés annak, aki nem ért hozzá, nem ismeri az összefüggéseket. Pedig azért, mert valaki nem képes felismerni ezeknek a célját, nem jelenti, hogy nincs is céljuk. - És itt rejtve egy másik - már említett - antropomorf vonás is meghúzódik: ha az utatítások helytelenek, „észszerűdének”, nem azt jelenti, hogy nincs is vezetés, hanem, hogy rossz a vezetés; valaki előre kigondolta ezeket az intézkedéseket, gondoskodik a végrehajtásukról, csak éppen nem esik egybe az üzem rendeltetésével. (Megjegyzendő, hogy csak ebben a szélsőséges és félreértett beállítottságban circulus vitiosus a hagyományos teleológiai Isten-érv. A keresztény filozófia ezt így sohasem használta. Hanem ha egy meghatározott, nyilván felismert célszerűségből, vagy egyéb indokok alapján igazolhatom olyan Istennek a létét, aki az egyedüli ab- szolutum, értelmes, mindent irányít, akkor ebből az Isten-képből következik, hogy ott is szerepe van, ahol nem látom meg, vagy nem is láthatom meg a célszerűséget.) A célszerűség fogalmának a megközelítése Hogy a célszerűség fogalma világos és használható legyen, nem szabad annak előre megállapított tartalmat adni. Magából a természetből kell kiolvasni, hogy érvényesülhet-e, és ha igen, hogyan érvényesülhet a cél az anyagvilágban. Itt mindjárt meg kell jegyeznünk, hogy a célszerűség nem fizikai fogalom, hanem 17
