Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 1. szám - Paskai László: A célszerűség mai szemmel
nem a „mozgató” tárgy természetéből, hanem a „mozgató” erőtől ered. [i] Az anyagvilágban tapasztalható „mozgások” szabályszerűséget és törvényszerűséget mutatnak. Ez a szabályszerűség és törvényszerűség viszont arra enged következtetni, hogy gondolkodó lény tervezte meg előre, valamilyen cél érvényesül ezekben a folyamatokban. Így alakult ki, hogy - bár Arisztotelész és követői a célról és a célszerűség tartalmáról elméletileg igen finom meghatározást adtak - az anyagvilágra való alkalmazás antropomorf vonásokat tartalmazott. Az újkorban meginduló természettudomány minden folyamatot az anyag erőiből, az egyes részek közti kölcsönhatásokból magyarázott meg, kezdte kikapcsolni a transzcendens ható okot. Mindig jobban elszakadt az anyagvilág antropomorf felfogásától. Ezért a természettudományos ismerettel már nehezen fért össze a célszerűség hagyományos, nemegyszer antropomorf fogalma. Innen a sok nehézség, ami a célszerűség gondolatával szemben támad. Ha azt keressük, hogy a célszerűség érvényesülhet-e az anyagvilágban, akkor annak a tartalmából az antropomorf vonásokat el kell hagynunk. Melyek ezek az antropomorf vonások? 1. Primitív formája, amikor a célszerűség hasznosságot jelent: célszerű, ami segít az egyéni cél elérésében, ami kellemesebbé, jobbá, kényelmesebbé teszi az életet. Célszerűtlen viszont mindaz, ami gátolja az egyént célja elérésében, bajt, szenvedést, kellemetlenséget okoz. Népszerűsítő írások bőséges példával szokták illusztrálni, hogy mennyire hasznos, tehát célszerű a természet. Legtöbbször ugyanannyi, vagy még több példát lehet felhozni a cáfolására is: mennyi baj, szenvedés, értelmetlenség, véletlen van a természetben. Az ironikus cáfolások erre a beállítottságra vonatkoznak (az orr arra való, hogy legyen mire helyezni a szemüveget, a láb arra való, hogy legyen mire cipőt húzni; Voltaire). Itt nyilvánvaló az emberi gondolkodásmód: egyénileg elgondolt célt szeretnénk találni a természetben. 2. Hasonlóan primitív forma, amikor nem ismerve a természet törvényeit, az ismeretlen okot a célszerűség fogalmával pótoljuk. Miért betegedett meg valaki? Miért hal meg? A régiek nem ismerve ennek okát, a transzcendens célszerűséggel tették érthetővé: bizonyára volt valami titkos bűne és így érte utol Isten büntetése. Itt is nyilvánvaló az emberi gondolkodásmód: cselekedeteinket egyéni döntésünk határozza meg; ennek megfelelően a természet eseményeinek az indoka is valamilyen transzcendens akarat. - Cáfolása is kézenfekvő: a tudomány előhaladása feltárja a természet erőit és nem is marad hely az ilyen értelmű okság számára. 3. Ezeknél komolyabb forma, amikor a célszerűség fogalma a rendet, a szabályszerűséget, a törvényszerűséget jelenti. Ténylegesen ez a rend, szabályszerűség, törvényszerűség fennáll a természetben. Hozzászoktunk, hogy ha emberi alkotásokban szabályszerűséget tapasztalunk, azt mindig valamilyen célképzet előzte meg alkotója részéről. így a természetben található szabályszerűség is ilyen célképzetet feltételez. És értelmünk milyen nehezen ismeri fel és mennyire bonyolult képletekben tudja kifejezni a természetben uralkodó szabályszerűséget, rendet. Innen a következtetés: ez nem lehet a véletlen eredménye, hanem valaki kigondolta, és ez a valaki sokkal nagyobb tudással rendelkezik, mint az ember. [2] Ennek a beállítottságnak is megvan a maga kritikája. [3] A természetben uralkodó törvényszerűség lényegében még nem igazolja, hogy egy transzcendens tényező célképzete alakította ki. Az anyag meghatározott erőkkel, törvényekkel rendelkezik, ezek egymással kölcsönhatásban vannak. Minél többféle hatás érvényesül, annál bonyolultabbá válik a folyamatban szereplő erők és törvények kapcsolata. Az égitestek mozgása például csodálatba ejt, hogy milyen bonyolult és állandó törvény- szerűség mutatkozik meg bennük. Pedig mindez a gravitáció törvényéből ered, a 16
