Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 2. szám - FIGYELŐ - Félegyházy József: Könyv az egyház és állam múltbeli jogviszonyáról hazánkban
zsálemi ,görög ortodox pátriárka is emlékirattal kérte, hogy a szentföldi kusz- tódia emlékiratával szemben is tartsák fenn a Status quo törvényét. Az 6 óhaja teljesült és a szenthelyek ügyének rendezése elmaradt, mert a protestánsok, a görögök és Anglia a görög ortodox pátriárka emlékirata mellett foglaltak állást. Űjabb reményt nyújtott a sévresi szerződés (1920. aug. 10.) 96. cikkelye, amelyet bevettek Anglia mandatáriusi megbízatásának (1922. júl. 24.) 13., 14. és 28. cikkelyeibe is. A 14. cikkely szerint Anglia, mint mandatárius hatalom, „különleges bizottságot fog kinevezni, hogy tanulmányozza, meghatározza és rendezze a szenthelyekre vonatkozó jogokat és visszaigényléseket, és különféle szerzetesi közösségeket Palesztinában. A bizottság tagjainak kinevezési módja, összetétele és funkciói alá lesznek vetve a Nemzetek Szövetségi Tanácsának és e jóváhagyás előtt a bizottság nem lesz kinevezve és nem lép működésbe” (C. Aerta: Les Franciscains au Pays de Jésus. Gembloux, Belgique, 1932, pp. 54—56.). XV. Benedek pápa 1921. jún. 13-án a titkos konzisztóriumban határozottan helytelenítette a 14. cikkely szövegezését, 1922. jún. 4-én XI. Pius pápa emlékirattal fordult a Nemzetek Szövetségének Tanácsához és azt is kifogásolta, hogy Palesztinában túlsúlyt biztosítanak a zsidóknak a katolikusokkal és a többi vallásokkal és nemzetekkel szemben. Ajánlotta, hogy a szenthelyek érdekében felállítandó bizottság a politikai hatalmak szentföldi konzulaiból álljon, de néhány más személy is kinevezhető legyen. Ekként valóban nemzetközi tekintélyű bizottság jönne létre, és döntését komolyan is venné a világ. A római Szentszék 1922. augusztus 15-én ismételten sürgette, hogy a 14. cikkelyben tervezett bizottság a Szentföldön székelő konzulokból álljon. Ámde minden egészen másként történt, vagyis minden maradt a régiben (P. Zanella: I. m. 26— 29.). Mivel három nagy vallás: a keresztény, zsidó és mohamedán hívek szenthelyeiről volt szó, igen fontos lett volna, hogy komoly és mindenkit megnyugtató intézkedések történjenek. Semmi sem történt azonban, mégcsak számottevő javaslat sem hangzott el a második világháború végéig. MAJSAY MÓR KÖNYV AZ EGYHÁZ ÉS ÁLLAM MÚLTBELI JOGVISZONYÁRÓL HAZÁNKBAN1 Ví. Pál pápa első körlevelében, az „Ecclesiam Suam”-ban előírta a dialógust nemcsak befelé, magunk között, hanem a rajtunk kívül álló világgal is. Ugyanazon körlevélben hangoztatta a „recognitio" szükségességét, az elmélyülő ön- megismerést, mint a helyes párbeszéd elengedhetetlen föltételét. Ez a rekog- níciós kísérlet lehet gyökértelen, csak a pillanati létre tekintő, és lehet elmélyültebb, kultúráltabb, mely genetikusán vezet végig a máig jutás fázisain. Nem kétséges, hogy alapos önismeret csak az utóbbi lehet. Az egész Második Vati- kánumnak egyik legnagyobb eredménye az erőteljes ráeszméltetés arra, hogy az Egyház nemcsak dogmatikai, hanem történelmi Egyház is. A múlt ilyen megismerésének fontosságát tükrözi egy nemrég megjelent magyar jogtörténeti mű is, mely címe szerint a közelmúltból ismerteti a hazai egyházak és a magyar állam jogi kapcsolatait, igazában azonban végigkíséri e viszonylatot a magyar kereszténység felvételétől egészen 1945-ig. A könyv olvasása közben egyre világosabbá válik: mennyire benne van csíraszerűen a ma a múltban, s mennyire érthetetlen lenne akár a legközelebbi múlt is az évszázados előzmények ismerete nélkül. A szerző, Csizmadia Andor — mint írja a Bevezetésben — 3 évtizedes munkájának eredményeit sűríti össze művében. Hangsúlyozza 6 is, hogy a múlt feltárása nélkül ismeretlen marad a jelen is, és végül arra a megállapításra jut, hogy „az állam és az egyházak jogi kapcsolatainak monografikus feldolgozása ... immár elodázhatatlan feladattá vált” (9). Ami módszerét illeti, említi, hogy a Horthy-korszakra vonatkozóan „a történeti feltárások részbeni hiányában a levéltári kutatásokat is túlnyo125
