Teológia - Hittudományi Folyóirat 1. (1967)
1967 / 1. szám - Szigeti Kilián: A zenére vonatkozó utasítások a szent liturgia keretében
kívül bölcsen. Amit ma profánnak tartunk, az holnap szent hangszer lehet. Nem a hangszer maga teszi szentté a zenét, hanem az a kérdés, milyen muzsikát játszunk valamilyen hangszeren. A zene szent voltának kell megszentelnie a hangszert. Azt is lehetővé teszi az Instructio, hogy a nagy hét három utolsó napján is kísérheti hangszer az éneket. Látszólag korlátozza az Instructio az orgona használatát a mise alatt. De ez csak látszat. Mert ha a misén megkívánt énekeket válóban elének- lik, akkor nem is marad más lehetőség az orgonálásra, mint amit az Instructio megenged. Szabad ui. az orgonának önállóan szólnia a mise előtt és elején az introitus kezdetéig, illetve a kezdő énekig, a felajánlás alatt, áldozás alatt és után és a mise végén. Kérdéses csak a kánon alatti kis idő a Sanctus eléneklése után és Úrfelmutatás után a Per ipsum-ig. Viszont tudjuk, hogy az Instructio óta megjelent liturgikus rendelkezés szerint a kánont a pap hangosan mondja vagy énekli, tehát természetes, hogy hangos ima vagy ének alatt nem szól az orgona. Az ének nyelvére vonatkozóan az Instructio szabad kezet enged a hagyományos egyházzenei művek latin nyelvű előadására. Sőt megkívánja, hogy a lelkipásztorok gondoskodjanak arról, „hogy a nép nyelven kívül a krisztusi hívők latin nyelven is tudják a mise Ordináriumának rájuk tartozó részeit együtt mondani vagy énekelni” (47. p. és a Liturgikus Konstitúció 54. p.). Azt is kifejezetten említi, hogy semmi akadálya annak, hogy ugyanazon misében egyes részeket latinul, másokat nép nyelven énekeljenek (51. p.). Az egyházzene különböző fajai között a gregorián megtartja első helyét. „A gregorián ének, mint a római liturgia sajátja, első helyet foglal el az egyenrangúak között. Énekeljék annak dallamait, amint alkalmas, a hivatalos kiadások szerint” (50. p.). „Meg kell becsülni, értékelni kell és alkalomadtán előadni az egy vagy több szólamú más zeneműveket, akár a hagyományos kincsestárból, akár új művek közül valók” (50. p.). Az újonnan születendő egyházi zene nagy jövőnek néz elébe. A lehetőségek erősen kitágultak. Másrészt a nagy szabadság magában hordja a lehetőséget, sőt veszélyt, hogy sok művészietlen dolog születik és jut be a templomokba. Ezért kétszeres az egyházi zenészek felelőssége, hogy az egyházzene új útja milyen irányban halad tovább. Most különösen áll Ööthe kijelentése, amely szerint a művészek a felelősek a sok giccsért, mert nem gondoskodtak elegendő művészi alkotásról. Irodalom Agustoni, L. Instructio de Musica in Sacra Liturgia. — Notitiae. Citta dei Vaticano 1967. 27. sz. 81—108. lap. Amon, K.: Die Instruktion „Musicam Sacram”. — Heiliger Dienst. Salzburg 1967. XXI. Jahrgang Folge 2. 54—65. lap. Angles, H.: Die Instruction „Musicam Sacram” mit einem Kommentar von Msgr. Higino Anglese. — Musicae Sacrae Ministerium. Roma 1967. Vol. IV. N 2—3. 17—47. lap. Instructio de Musica in Sacra Liturgia. Typis polyglottis Vaticanis 1967. Instructio de Musica in Sacra Liturgia. — Ephemerides Liturgicae. Roma 1967. Fase. III—IV. 193—298. lap. (Fejezetenként más-más szakértő alapos kommentárjával.) La musica nel rinnovamento liturgico. — Atti della settimana internazionale de Musica Sacra. Torino 1966.
