Teológia - Hittudományi Folyóirat 1. (1967)
1967 / 1. szám - FIGYELŐ - Udvarhelyi Béla: Az egyházi törvény reformjának főbb kérdései
Az egyház tanítói hivatala minden időkben tanította és tanítja az isteni jog (ius divinum) és a pozitív egyházi jog (ius canonicum) közötti különbséget. Az első változhatatlan azért, mert az abszolút, változhatatlan Isten lényegéből, vagy az istenadta emberi természet általános nem változó adottságaiból folyik, illetve magán az isteni kinyilatkoztatáson alapszik. így pl. a testvérek közötti házasság tilalma, a megkereszteltek érvényesen kötött házasságának felbont- hatatlansága, hét szentség zárt száma, formája és lényeges tulajdonságai, a pápai primátus lényege, mindez a ius divinum változhatatlan állagához tartozik. A második csoportba tartozó pozitív egyházjogi szabályok (norma normata) változó és változandó természetűek, s mennyiségüket tekintve ezek szabályozzák legnagyobb részben egyházi életünket kötelező erővel. E jogszabályok alkotására maga Krisztus adott egyházának felhatalmazást, sőt ezt kötelességévé is tette, mert e normák nélkül egy látható, külső szervezet épp úgy nem működhet, mint a lélektől elválasztott test nem élhet. (6) Ilyen jogszabályok a katolikus hívek házasságkötésének kötelező tridenti formája, a szentáldozás előtti szentségi böjt tartama, vegyes házasságoknál a gyermekek katolikus nevelésének biztosítása, az évenkénti húsvéti gyónás és áldozás, a vasárnapi mise részvétel, a hústilalom napjái, felmentés nélküli házasságkötési tilalom meg nem keresztelttel. Mindezek az előírások természetük szerint pozitív egyházjogi normák, tehát módosítható egyház jogi terve volnának a közös határozatokhoz. így válna a püspökkari konferencia valóságos joghatóságú közbenső fórummá a Szentszék és a püspökök között. Az intézmény lelkipásztori hatékonyságát szolgálná a szakemberek kötelező bevonásával létesítendő titkárság létrehozása. A kodifikálás munkájában objektív határozottsággal kell mérlegelni azt a kérdést, mennyit és mit kell megtartani a régi intézményekből (kongregációk, plenáris és tartományi zsinatok stb.) és hány és milyen korszerű intézményekre (püspöki konferenciák, központi lelkipásztori tanács, főhivatású püspökkari titkár stb.) van szükség, az elkerülendő, hogy az elavult intézmények mellé új institúciókkal fölöslegesen növeljük az egyházi immobilizmus veszélyét és kísértéseit. meszetuek. Mikor, milyen esetben változtathat az egyház a maga alkotta pozitív kánonjogi törvényein? Nem önkényesen és tetszés szerint, hanem jogát és kötelességét az szabja meg, vajon a lelkek üdve és java változást kíván-e, vagy sem. A jogszabályok revíziójának szükségességére a korviszonyok, sőt a helyi körülmények is mind hatással lehetnek. így pl. a térdhajtás eltörlése és mély meghajtással való változtatása a távol-keleti országokban indokolt, Európában nem, a szentségi böjt idejének csökkentése világszerte indokolt volt, viszont az évi gyónás kötelezettségének lazítása, vagy eltörlése, a lelkek java érdeke szempontjából veszélyes volna. A jogváltozás és reformálás tempója is merőben különböző lehet a pozitív jog különböző területein aszerint, milyen közelségben és kapcsolatban állanak a jogszabályok a ius divinum direktíváihoz, így pl. egy enyhítettebb vegyes házassági jogi szabályozás akkor hozhat pozitív eredményeket hitéleti és társadalmi szempontból, ha a katolikus és protestáns partner vallási öntudata és erkölcsi felelősségérzete — pozitív jogi rendelkezés nélkül is — felnő az Istentől megkívánt házassági feladatokhoz. Az 1966. év tavaszán életbe léptetett vegyes házasság jogi instrukció felelősségtől áthatott kísérletet jelent a házasságjog reformálása tekintetében, amely mind helyesléssel, mind ellentmondással is találkozott. XXIII. János pápa aggiornamentó-prog- ramját a zsinat magáévá tette és a kánonjogi reformnak is ebben az irányban 56 Változhatóság az egyház törvényeiben váló szerepét, amely az ET organikus fejlődésében fő szerepet fog játszani. Valóban e szerepre hivatott és alkalmas is, mert nincs megterhelve a középkori egyházi intézmények bénító múltjával és elavult előírásokkal. Ma már nemcsak egyes országokban hatékonyak, hanem működésüket kiterjesztik nagyobb, egységes nyelvterületekre (pl. Ausztria, Svájc, Németország), vagy kultúrövezetekre, sőt kontinensekre (pl. összafrikai püspöki konferencia). Ily módon a felmerült azonos jellegű problémák átfogóbb megoldására nyílik lehetőség. E szerv joghatósággal való felruházása, azaz, jogi személlyé való emelése elengedhetetlen posztulótum egyházi jogunk fejlesztésére és a lelkipásztori érdekek előmozdítására, éppen azért, mert ezáltal — minősített többségi határozat esetén — a részegyházak püspökei is köt-
