Szolgálat 88. (1990)
Elmélkedések - Anne Gagey: Papi édesanyának lenni
pedagógiai magatartásmódokkal, amelyeket az embertudományok sugalltak nekünk. Minden hívő jól tudja: racionális típusú nevelés nem képes arra, hogy az ember lelkét megnyissa a szellemi értékek felé; és az ilyen megnyílás nem jön létre magától sem. Adottságról van itt szó (ilya un Donn €). Ezt az Adottságot az ember elé kell állítani. Ma az embertudományok ezt szerencsés módon egyhangúan vallják. Sőt még némi fényt is derítenek arra a módra, ahogy ezt az Adottságot be lehet mutatni ahhoz, hogy a lehető legjobban biztosítsuk személyes és személyiséggyarapító elsajátítását. Én értelmiségi vagyok, és következésképpen semmi belső nehézséget nem tapasztaltam azzal kapcsolatban, hogy kezdettől fogva érvényre juttassam a leghagyományosabb katolikus vallási pedagógiát. Egyszerűen esik arra törekedtem, hogy közben számoljak a gyermek fogékonyságára jellemző különféle fokozatokkal. Addig míggyennekem eljutott eszének használatára, határozottan arra az intenzív érzelmi kapcsolatra támaszkodtam, amely a fiatal gyermeket anyjához köti; így találtak helyet életében a hitet megalapozó első jelképek és a családi áhítat klasszikus magatartásmódjai. Hétéves kortól kezdve ellenben fokozatosan engedtem a külső behatásnak. Először őszintén és tisztelettel elfogadtam a hitoktatást végző más (harmadik) személyek közreműködését. Csupán arra szorítkoztam, hogy a gyermekek rendelkezésére bocsássam egy-egy szent életrajzát (anélkül, hogy az elolvasást kötelezővé tegyem), és továbbra is elmondassam velük az esti imádságot. Eljött a pillanat, amikor a szentmisén való részvétel előtérbe került; őrködtem azon, hogy ez rendszeres legyen. Első áldozásukból családi ünnepet csináltam. Hagytam viszont, hogy gyermekeimnek az Eucharisztiával való kapcsolata dolgozza meg a lelkiismeretüket, és közben nem próbáltam bizalmas közlésekre bírni őket az Eucharisztiából nyert gyümölcsöket illetően. Viszont szívesen feleltem, ha kérdéseket tettek fel a szertartás történetére, a szertartás elemeinek jelentésére, esztétikai dimenzióira nézve. A korai serdülőkorban fő gondom arra irányult, hogy gyennekeimet rávezessem: apjuk meggyőződéséhez igazodjanak a nagy liturgikus szertartások, főként a nagyheti szertartások látogatását illetően. Az, hogy ő maga részt vett e szertartásokon, magától értetődött, minden köriilményeskedő igazolás nélkül. Ezáltal apjuk lett a vitapartnerük vallási kérdésekben. 83
