Szolgálat 87. (1990)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: A kétségbeesett remény prófétája

akarást fogadja el, a "teremtő hitet", amely önmagát hozza létre, vagy talán Isten önmagát teremti az emberben a hit által: "Isten és az ember ugyanis kölcsönösen alkotja egymást; Isten az emberben alkotja meg vagy nyilvánítja ki magát, az ember pedig Istenben jön létre. Isten önmagát hozta létre, Deus ipse se fecit, mondta Lactantius, és azt is mondhatjuk, hogy folyamatosan hozza létre magát, éspdig az emberben és az ember által." (T 162)

A deista racionalizmus ellen küzdve Unamuno nemegyszer hivatkozik a Szentírásra: "Az emberi ész igazában maga is csak az ésszerűtlenre, a vitális tudat egészére, az akaratra és az érzelemre épül; hát ez a mi emberi eszünk nem képes bebizonyítani egy olyan Legfőbb Észok létezését, amelynek magának is a Legfőbb Ésszerűtlenen, az Egyetemes Tudaton kellene alapulnia. És éppen ennek a Legfőbb Tudatnak az érzelmi világunkban és képzeletünkben - szeretet, hit és megszemélyesülés útján - való megnyilatkozása vezet bennünket az élő Istenben való hitre. És ez az Isten, az élő Isten, a te Istened, a mi Istenünk bennem van, benned van, bennünk él, mi pedig Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. És azáltal van bennünk, hogy éhezünk Rá, hogy sóvárgunk Rá, hogy képes vágyakozást ébreszteni Önmaga iránt. Az alázatosak Istene Ő, mert Isten a világ bolondjait választotta ki magának, hogy megszégyenítse a bölcseket, és a világ erőtlenéit választotta ki, hogy megszégyenítse az erőseket, ahogy az Apostol mondta (lKor 1,27). Isten minden egyes emberben olyan, amilyennek az egyes ember érzi és szereti Őt." (T 169)

"Istenben hinni annyi, mint arra sóvárogni, hogy legyen, és ezenkívül úgy is viselkedni, mintha lenne; annyi, mint ebből a sóvárgásból élni, és tevékenységünk legbenső rugójává tenni ezt a sóvárgást. Ebből az istenség utáni sóvárgásból vagy éhségből születik meg a remény; a reményből a hit, a hitből és a reményből pedig a szeretet; ebből a sóvárgásból fakad a szépség, a célszerűség és a jóság érzése." (T 176) - így összegez Unamuno A tragikus életérzés VIII. fejezete végén; a következő, "Hit, remény, szeretet" c. fejezetben ezt fejti ki. A spanyol filozófus, felhasználva protestáns teológusok műveit, megmagyarázza a hinni ige különféle jelentéseit a közhasználatban, majd Szent Pálnál, akinél a pisztisz-nek megfelel a bizalom: megbízni valakiben, bizalommal reá hagyatkozni. "Hinni - ismétlem - annyi, mint hitelt adni valakinek, és a hívés mindig valamely személyre vonatkozik... Másfelől azonban ez a személyes elem érzelmi jellegűvé teszi, szeretettől áthatottá teszi a hitet és - főleg a vallásos hitben - a remény tárgyára vonatkoztatja." (T 181-182)

62