Szolgálat 87. (1990)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: A kétségbeesett remény prófétája

4. A halálra-szánt-lény hősies reménye

Unamuno 1897-es megtérése "holdfényes damaszkuszi út" volt. Hallotta Isten hívását, de a "rejtőzködő Isten" (Pascal - Izajás nyomán) összekeverte valamiféle kozmikus fájdalom érzésével. Unamuno úgy tapasztalta meg Istent, mint aki "a világ kezdete óta hallgat, és ez az egyetemes tragédia alapja" (vö. M 116). Mérhetetlen szorongása a halál előtt a semmi egyetemes vízözöne előtti rémületté vált: vajon ez az özönvíz, a semmi sodra nem viszi el magát Istent is? Unamuno megtérése nem "partus vitae", hanem "partus mortis" volt.

Az egyetemes tragédia megoldását kereste a kereszténységben, Krisztus és a saját feltámadásának hitében, ill. reményében. Meg volt győződve arról, mint Pál, hogy ha Krisztus fel nem támadt, hiábavaló hitünk, mert mi sem támadunk fel, akkor nyomorultabbak vagyunk minden más embernél: illúzió áldozatai. "Abszurd az, hogy születtünk, abszurd az, hogy meghalunk" -vallotta később a francia ateista egzisztencialista, J. P. Sartre, aki levonta az ateizmus végkövetkeztetéseit.

Unamuno nem ateista (legfeljebb csak az eszével az), hanem Istenkereső, "hinni akaró". Vajon illúzió áldozata? Nem hitetlen az, aki a hitért kiáltoz Istenhez. Márk 9. fejezetéről elmélkedve (a megszállt néma ember apja így kiáltoz Jézushoz: "Hiszek, Uram, segíts hitetlenségemen!") ezeket írja: "Hiszek, Uram; segíts rajtam, hitetlenen!" Ellentmondásnak tűnhet ez, hiszen ha hisz, ha bizakodik, akkor hogyan kérheti az Úrtól, hogy segítsen rajta, mert nem bizakodik? És mégis: ez az ellentmondás ad meg minden emberi értéket ennek a felkiáltásnak, mely a gonosz szellem megszállta fiú apjából szakad ki. Hite bizonytalanságon alapuló hit. Mert hisz, vagyis hinni akar, mert szüksége van ráv, hogy meggyógyítsák fiát, megkéri az Urat, segítse ki őt a hitetlenségből, a kételkedésből, mert kételkedik abban, hogy ez a gyógyítás megtörténhet." (T 117)

Unamuno, Kierkegaard tanítványa szereti a paradoxonokat, az ad absurdum fokozott dialektikát. "Nemcsak ésszel, hanem az ész fölött és az ész alatt sem lehet hinni: csakis az ész ellenében lehet hinni. A vallásos hit - nem győzöm ismételni - nem csupán ésszerűtlen, hanem észellenes is. ’A költészet ábránd a megismerésen innen, a vallásosság pedig ábránd a megismerésen túl. A költészet és a vallásosság száműzi a világias életbölcsesség vaudeville-jét, bohózatát. Aki nem költői vagy vallásos módon él, az mind ostoba.’ Kierkegaard mondja ezt, ugyanaz a Kierkegaard, aki szerint a kereszténység a kétségbeesés szülte kiút. Igaz - fűzi hozzá Una63