Szolgálat 87. (1990)

Tanulmányok - Mészáros István: Egyháztörténet és mai vallásos élet

szűnt maga a hírhedt hivatal is. Örvendetesen megnőtt az érdeklődés az egyháztörténeti témák iránt mind a szakemberek, mind a nagyközönség körében; megalakultak az egyháztörténettel foglalkozó kutatók különféle katolikus, illetőleg világiakból, nem katolikusokból álló csoportjai, kutató- műhelyei; gyarapodtak a szakfolyóiratokban és az újságokban megjelent ér­tékes egyháztörténeti publikációk; ráirányult a figyelem a művelődéstörté­net egyházi vonatkozású területeire is - például az iskolatörténeti témákra. Rendszerváltás Említettük: az egyháztörténetben való jártasság, a benne való kellő tájékozottság milyen hatással lehet katolikus hitünkre, belső meggyőző­désünkre, egész személyiségünkre, az egyházban és a világban való helyes eligazodásunkra. 1990 tavaszától - ledöntve a négy évtizedes kommunista pártállamot - egy új, demokratikus jogállam létesítésének vagyunk tanúi és résztvevői. Az ezirányú erőfeszítések - erős a reményünk - sikerhez ve­zetnek. Annak érdekében, hogy az egyháztörténeti tanulmány is hozzájárul­hasson - a maga sajátos hatásaival - a lelkiségben igényesebb "egyszerű" katolikus hívek szellemi-lelki-erkölcsi erőinek jobb kibontakoztatásához, fontos teendők állnak most az illetékesek előtt. A legelső kétségtelenül az, hogy az állami iskolák történelemtantár­gyának oktatása során a katolikus Egyház tudományos hitelességű törté­netét kell megismertetni mindegyik tanulóval. Ehhez korszerű és igaz tar­talmú történelemtankönyvek szükségesek. De az iskolai tananyag más rész­letei sem állhatnak ellentétben a tudományos egyháztörténelem tényeivel és megállapításaival. Ez alapvető fontosságú pedagógiai kívánalom. Ezt az iskolai "profán" egyháztörténeti tájékozottságot azután ki kell teljesíteni, el kell mélyíteni a katolikus tanulók számára a korszerű hit­oktatás keretében. Természetesen ehhez tudományos igényű, ugyanakkor a pedagógiai-didaktikai követelmányeknek megfelelő, hazai kiadású, mo­dern katolikus felfogású egyháztörténelem-tankönyvek kellenek. Végül - a katolikus és a világi sajtóban közzéteendő egyháztörténeti tudományos, valamint népszerűsítő jellegű tanulmányok, cikkek s a hason­ló jellegű és témájú rádió- és tévéadások, videoműsorok mellett - nél­külözhetetlenül szükséges egy aránylag rövid terjedelmű, olvasmányos szö­vegű, de tudományos szakszerűséggel megírt, szép kiállítású, olcsó, egyetemes 52

Next

/
Oldalképek
Tartalom