Szolgálat 86. (1990)
Tanulmányok - Szentmártoni Mihály: Apostolkodás odafigyeléssel
tanácsadás két ember személyes viszonya olyan helyzetben, ahol az egyik (a tanácsadó, a lelkipásztor) igyekszik a problémájával hozzá fordulónak (kliensnek, hívőnek) segítségére lenni. Mint később látni fogjuk, ez a meghatározás így önmagában, további jelzők nélkül, nem fedi teljes egészében a lelkipásztori tanácsadást. Itt még csak annyit, hogy az általános lelkigondozáshoz viszonyítva az odafigyeléssel történő segítés folyamatában színre lép egy egészen új mozzanat, ti. az, hogy a lelkipásztornak ideiglenesen fel kell függesztenie erkölcsi ítéletkimondását abból a célból, hogy figyelmét inkább a pszichés folyamatokra irányíthassa. Végül megemlítjük még a lelkipásztori pszichoterápiát, amely a lelkipásztori tevékenység szakosított területe. Általában intézményes keretekben történik, ugyancsak erre külön kiképzett szakemberekkel. A hagyományos pszichoterápiáktól megkülönbözteti a keresztény hagyomány és tanítás elveihez való szoros ragaszkodása. A lelkipásztori tanácsadás teológiája Visszatérve a lelkipásztori tanácsadás fenti meghatározásához, ki kell azt bővítenünk néhány teológiai szemponttal. Mindenekelőtt jó tudatosítanunk, hogy a lelkipásztori tanácsadás nem lelkipásztori köntösbe bújtatott pszichoterápia, hanem konkretizált teológia. Ugyanakkor megfontolandó, hogy elsősorban nem a hit tartalmának hirdetése, hanem inkább a vallásos megtapasztalás jellegzetes formája, amely egyben kerigmatikus (igehirdető) és egzisztenciálisan felszabadító. A lelkipásztori tanácsadás további jellegzetessége, hogy lényegében normális, egészséges egyéneket tart szem előtt, akik esetleg vallási és/vagy egzisztenciális nehézségekkel küzdenek. Egészen különleges újdonsága azonban, hogy természetes közege a kinyilatkoztatás. Lukács szerint Jézus első, a nyilvánosság előtt kimondott igéi éppen az ember felszabadítására vonatkoznak: "Az Űr Lelke van rajtam, mert fölkent engem. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak meg a látást; hogy felszabadítsam az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje." (Lk 4,18-19) Szeretnénk közelebbről is megvizsgálni ezt a teológiai hátteret. A pasztorálpszichológia, vagy ahogy valaki eredetien nevezte, a "klinikai teológia" (Lake, 1966) azon a meggyőződésen alapszik, hogy Isten az ember oldalán, pártján van. Szent Pál szavaival: "Ha Isten velünk, ki ellenünk?" (Róm 8,31) Terápia és teológia nagyszerű találkozópontja ez. S. Natale amerikai pasztorálpszichológus találóan így fogalmaz: "A megtestesülést mi pszichológusok és pszichiáterek úgy is kifejezhetjük, mint isteni empátiát. Krisztusban Isten belépett a mi világunkba, hogy problémáinkat a mi távlatunkból lássa, és átélve azokat, elősegítse emberi kibontakozásunkat." (Natale, 1977,18.) Továbbá, Isten Krisztusban megbocsátotta bűneinket, tehát elfogadott bennünket, ami azt sugallja, hogy az ember alapjában véve 23
