Szolgálat 85. (1990)
Eszmék és események - Hollós János: A görögkatolikus egyházak mai helyzete Kelet-Európában a készülő törvénykönyv fényében
1. pontja szerint: A rítus a népek kultúrájával és történeti körülményeivel megkülönböztetett liturgikus, teológiai, lelkiségi és fegyelmi örökség, amely minden egyes saját jogú egyháznak a maga módja szerinti hitéletében fejeződik ki. - Ezt követően a 2. pontban leszögezi: "azokról a rítusokról van szó, amelyek az alexandriai, antiochiai, örmény, kaid és konstantinápolyi hagyományokból származnak." Mit nevezünk sajátjogú egyháznak? A kódex pontosan tükrözi a zsinat keleti határozatát: Kelet egyházainak "joguk is, kötelességük is, hogy saját külön fegyelmi rendjük szerint kormányozzák magukat." (Keleti kát. hat. 5.p. Vö. az Ecclesia rituális sui rítus vitatható értelméről: Erdő Péter: Egyh. Törvénykönyv, 154.0.) Ez a saját jog minden bizonnyal magában foglalja, mint következményt, az önállóságot, azaz a másik egyháztól való függetlenséget, bár közösségben van vele, de egyenrangú is azzal, és így egyenlően van rábízva a római pápa lelkipásztori kormányzására. (Kel. kát. hat. 3.p., i.h. 358.0.) Tartalmilag a keleti kodifikáció nem megmerevedett és elvont képet rajzol a keleti rítusokról, hanem azokat a maguk történeti kifejlődésében szemléli, egyfelől kihangsúlyozva a hagyomány közös gyökereit, aminek alapján meghatározható valamely saját jogú egyház rítusa, másfelől tudatában van a kulturális és történeti különbségekben gyökerező eltéréseknek, amelyek a vallási-hitéleti gyakorlatban az egyes saját jogú egyházaknál a rítusnak a maguk módja szerinti kifejeződését vonják magukkal, és ezzel azok saját arculatát teremtik meg. Mindezért természetes annak elismerése is, hogy ha a történelmi fejlődés során eltérések jöttek létre pl. a kárpátaljai görögkatolikusok és a lembergi metropolia hagyományai között, akkor onnan nem importálhatok az előbbiekhez olyan sajátosságok és liturgikus gyakorlatok, amelyek náluk mások voltak. Ugyanilyen jogon indult el a saját fejlődése útján az erdélyi görögkatolikus egyház, amelyben az egyesülést követő évszázad zsinati tevékenysége gyakorlatilag a keleti hagyománynak megfelelő fóruma volt a saját jog megalkotásának. A kodifikáció azonban nem kötötte a metropoliákhoz a saját jogú egyház elismerését. Az alapelv alkalmazásával ugyanis a metropolitai saját jogú egyházak után külön fejezetet szentel a többi saját jogú egyháznak. Ezek olyan egyházak, amelyek se nem pátriárkái, se nem nagyérseki, se nem metropolitai egyházak, hanem élükön egy hierarcha áll. (172. kánon az 1986-os tervezetben.) Az így elismert helyzet folyományaként leszögezi az új kodifikáció, hogy az ilyen saját jogú egyházak közvetlenül az Apostoli Széktől függnek, bár egyes felügyeleti jogokat a Szentszéktől kijelölt hierarcha gyakorol fölöttük. (173. kánon) Felmerül a kérdés, hogyan pótolható az a sajátos törvényhozó tevékenység, amely alapja a saját jog kialakulásának, és amelyre a Hierarchák Tanácsa jogosult a metropolitai tertományokban. (165. kánon 1. §) 94
