Szolgálat 85. (1990)
Élet a plébánián - Teleki Béla: Hitoktatási módszerek
A játék kora az az időszak, amikor a gyermek önfeledt tevékenységben él. A játékszer segíti a gyermeket, hogy korábbi élményeit megismételje, kijavítsa, megelevenítse. A játék nem más, mint szertartásos gyakorlat tele kezdeményezéssel, kísérletezéssel, miközben a numinosu- mon és az ítélő élményeken formálódik az rén-ideál". A játékrituálé komolyabb zavara túlzott bűntudathoz vezethet, amit elfojtás és a kreativitás megbénulása kísér és jelez. A gyermek élete drámai visszavonultságba csavarodhat. Az iskoláskorban érvényesül a teljesítmény-rituálé, és megerősödnek a magatartási szabályok a gyermekben. A játék munkává, az ügyeskedés versengéssé vagy közreműködéssé, a képzelődés kötelességtudássá válik. Közben persze meg kell maradnia az élet játékosságának, szertartásos lazításokkal, ünnepléssel és kikapcsolódással. A gyermek önfeledten képes ünnepelni, különösen ha tevékeny szerepet kap a családi és templomi istentiszteletekben. Ha túlzott a teljesítménykövetelmény, valamint a fegyelem rideg, illetve hiányzik az emberi kapcsolatok melegsége, elidegenedések állhatnak be a gyermek lelkében. Idegenként járhatja egész élete útjait, mint olyan, akinek sem Istene, sem embere nincsen. A serdülőkor rituális eleme a meggyőződés és szolidaritás átélése. Fontos, hogy a serdülő önértékelése egyezzen azok értékítéletével, akik számára most nagyon fontosak. Spontán szertartásaikkal elhatárolják magukat egyrészt a gyermekektől, másrészt a felnőttek világától. Formális rítusaikkal igyekeznek elismerést szerezni a társadalomban és eredményt érni el a felnőttek előtt. A numinosumot és ítélőt, a drámait és a formálist egyesítik az ideológiai elemmel. Összegyűjtenek minden gyermekkori önazonosulást, világképet, hitbeli értékrendszert építenek be önmagukba, s ezáltal érik el a teljes önazonosságukat. Bizonytalanok a fiatalok. Hajlanak arra, hogy az ideálok helyébe olcsó bálványokat ültessenek. A bálványozásra való hajlamuk az ifjúkori rituálék zavarát tükrözi. A felnőttkor szertartásossága újabb elemmel gazdagodik: ez a termékeny gondoskodás a jövő generációjáról. Jelesebb rítusai tehát a lakodalom, amivel a jövő generációja felé nyílik meg az új pár, ám a szertartások állandóak a családi élet során, mint pl. a gyermekvárás, születés, keresztelő, a nevelés köznapjai... A termékenység rítusainak zavarai a felnőtt ember önmagába való beszűkülését eredményezhetik. A keresztény szertartások sajátos forrása az egyházi év váltakozó ünnepköreiben található: advent, karácsony, újév, háromkirályok, nagyböjt, húsvét, pünkösd stb. A katekézis célja megértetni és ünnepeltetni hitünk szent eseményeit az egyházi év segítségével. Életünk szertartásosságát táplálják a helyi közösség nemes emberi és vallási szokásai, hagyományai. Ezek elhanyagolása C. G. Jung szerint neurózishoz és tömeghisztériához vezethet. Éppen ezért örvendenek köztiszte60
