Szolgálat 85. (1990)
Élet a plébánián - Teleki Béla: Hitoktatási módszerek
Ebben az irányban a közös cselekvésre kell nevelni már kishittano- sainkat is. Az ifjúságot is komolyan foglalkoztassuk: szívesen segítenek kisebbek hitoktatásánál, zenés foglalkoztatásánál stb. Az ember lényegében ünneplő lény: megünnepli a születést, a házasságkötést, a vizsga sikeres letételét. Szinte minden tevékenységünk az ünneplés jellegével bír: igazolja ezt a viszontlátás öröme, a hazatérés boldogsága, a közös étkezés stb. Ünnepléssel terjesztjük ki, gazdagítjuk életünket, az átélt eseményeket. Mélységet biztosít napjainknak, érzelmeinket is szertartásos formában juttatja kifejezésre, még akkor is, ha gyászolunk, de különösen amikor egymást boldogan átöleljük. Az ünnep túlmutat szűk énünkön, figyelmeztet közösségi létünkre: szinte képtelenség egymagámban ünnepelni. Emellett megízlelteti velünk az örök, az elmúlhatatlan valóságot: az Isten jóságát, kegyelmét, az örök, a végtelenül boldog életet. A katekézisben is ünnepelünk, és ünnepelni tanulunk a hittanon, a családban, a templomi liturgián. Krisztus velünklétét is kifejezzük: "Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük" (Mt 18,20). A liturgikus konstitúció is arról biztosít minket, hogyha összejövünk mint keresztények, Krisztus mindig ott van közöttünk (Sacrosanc- tum Concilium 7). Az ember életéhez és zavartalan fejlődéséhez hozzátartozik a szertartásosság, a szabályos ünneplés: ritualizálás. Erik Erikson szociálpszichológus 6 fejlődési szakaszra figyelmeztet ezen a téren, és rámutat az ünneplés elmaradásának kóros következményeire. A csecsemőkorban ilyen ünnepélyesség a szopás, az anyával való együttlét, szerettei hangjának ízlelgetése. . . Ezzel az ünnepléssel éli meg a gyermek a csodálatosat, a fönségeset (numinosum). E korosztály tipikus szertartása még a lefektetés: az édesanya ágyba viszi kicsinyét, betakargatja, megcsókolja, kis keresztet ír homlokára... Mindez jelképes cselekvés: Nyugodjál meg, szeretlek, veled vagyok, biztonságban vagy... Az ünneplés elmaradása, az elszakadás az anyától, a szeretett személy s ezáltal a biztonság hiánya, az elhagyatottság és veszélyezettség érzetét rögzítheti a gyermekben egész életére. Az ilyen gyermek később nehezen talál kapcsolatot Istennel és emberekkel egyaránt. A korai gyermekkor ritualizáló elemei a különbségtevés jó és rossz, tiszta és tisztátalan között. A mindennapi szertartások kapcsán éli meg az akarat őserejét, miközben rendkívüli szerepet játszik a jutalom és büntetés. Rendkívül fontos szertartás ebben a korosztályban a megbocsátás: bocsánatot kérünk a megbántott személytől (Isten, szülő, testvér), és az bosszú nélkül megbocsát. Roppantul fejleszti ez a szertartás a gyermek bűntudatmentes lelkiismeretét: Tévedni emberi dolog, Isten megbocsátó, jóságos Atyánk. Ha a szertartásosság elmarad, a gyermeket durva megaláztatás éri; ez kórosan megzavarja a jó és a rossz megkülönböztetésében későbbi élete során. 59
