Szolgálat 85. (1990)
Halottaink - Dr. Dobos János (Marosi Endre)
"Ordinarius subtitutus" kinevezése után reá gondolt. Mellőzését imádságos lélekkel viselte. Hívei gyakran láthatták napközben is a templomban térdelni. Tudta magáról, hogy hideg embernek tartják, de amikor aranymiséjén bocsánatot kért híveitől, ha ezzel valakit is akaratlanul megbántott, hívei szeméből megható szeretet sugárzott feléje. Természetes, hogy példaadó papi élete vonzó körében mindig voltak kispapok körülötte. Tizenhármán indultak az ő idejében, és négyen érték el az oltárt. A primíciát mindig plébánosi élete fénypontjának tekintette. Egy alkalommal több temetése volt egymás után, és nem volt ideje átöltözni templomba menet Meghűlt, s azóta baj volt a hangszálaival. Egyesek rákot sejtettek. Többször teljesen elveszítette a hangját. Betegsége 1987-ben lemondásra kényszerítette. Nyugdíjba vonult a városban, de bejárt eleinte misézni, majd csak koncelebrálni és gyóntatni. Utóda az asztalnál látta vendégül. Halála előtt majdnem egy hónappal a kolozsvári klinikára vitték. Ott is operálták. Végzetes betegségét eddig is, most is példaadó türelemmel viselte. A hatalomváltozást kórházi ágyon élte át. Minden érdekelte, az Egyház jövője, az események. Felvágott torokkal feküdt, de suttogva még tudott beszélni, vagy inkább füzetbe írva értekezett. Mindenkit meglepett hirtelen halála: szívinfarktus vitte el január 18-án, élete 77-ik, papsága 53-ik évében. Hívei, paptestvérei és mindazok, akikkel jót tett, őrzik emlékét. "Irgalmas Jézus, adj neki örök nyugodalmat" - zárja a gyászjelentés, amelyen most már ott állhat nyomtatva a kereszt, "egyetlen reménységünk". Confrater BURI JÁNOS (1914-1989) 1989. december 28-án egy szép papi élet fejeződött be Debrecen-Józsán. Buri János volt békésszentandrási plébános, c. esperes költözött át súlyos, de hősiesen viselt szenvedés után az örökkévalóságba. Szegény földműves szülők gyermeke volt. Az akkor még az egri egyházmegyéhez tartozó Józsán éltek szülei. Innét kellett neki bejárnia Debrecenbe a piarista gimnáziumba, hogy követhesse szíve vágyát, és Krisztus papja lehessen. Nagy áldozat volt ez az ő részéről is, a szülei részéről is. Annál is inkább, mert mindig gyenge egészségű volt. Félteni lehetett a tébécétől. Gyomorbaja is korán jelentkezett. Ám a hivatásáért minden áldozatra kész volt. Érettségi után a csonka nagyváradi egyházmegye papnövendékeként a szegedi szemináriumba került. Itt lelkileg-testileg felerősödött. Lelkileg, mert P. Hunyában az akkori idők legkiválóbb spirituálisát kapta. Testileg, mert a jó jezsuita atyák gondoskodtak róla a háztartást vezető Márta nővérrel együtt, hogy a kispapok a legjobb ellátásban részesüljenek. 1938. május 1-én szentelték, öt társával együtt. Ekkor volt Budapesten az eucharisztikus kongresszus, amelyre az újonnan szenteltek fel is utaztak. Első állomáshelye Hosszúpályi volt. Nem könnyű hely, sok filiáléval. Itt szervezte meg, mint káplán, a nagylétai lelkészséget. Az összeomlás idején egyedül állt helyt a sok filiájú községben. Percre sem hagyta magára a híveket, akika rajongásig szerették. A háború után Füzesgyarmatra küldtékplébánosnak. Ám itt a plébánia leégett a háború alatt. Egy hátizsákkal érkezett, s mert maga sem tudta, mihez kezdjen, fáradtan leült a templom lépcsőjére. Bizonyára ott biztatta a szentségi Jézus, akit olyan nagyon szeretett, hogy bátran vágjon neki 115
