Szolgálat 85. (1990)
Halottaink - Dr. Dobos János (Marosi Endre)
a nagy mun kának, nem lesz egyedül. Hamarosan segítségére sietett a község egyetlen katolikus tanítója. Pár hét múlva kiigényelte az üresen álló, volt gazdatiszti lakást. Ez lett a plébánia. A füzesgyarmati hívek soha el nem tudják felejteni azt a jóságot és szeretetet, amivel köztük dolgozott. Több mint 20 esztendó't töltött itt. Keresztülvitte a lehetetlent is; benn a faluban kápolnát épített, mert a templom a község szélén volt, és a nagykiteijedésű községben a távolság miatt sokan nem vehettek addig részt a szentmisén. Rendületlen hűséggel szolgálta az Egyházat a legnehezebb idó'kben is. Magából nagy papot akarunk csinálni - mondta neki az egyházügyi hivatal vezetője, csak jöjjön közénk. Ő nem ment. Nem is akart semmi mást, csak szegényen és egyszerűen a lelkeket szolgálni. A szerzetesek száműzetése alkalmával 3 nővért fogadott be, akiknek otthont, kenyeret és munkát adott. Nagy betegségében ezek közül a még akkor életben lévő két nővér ápolta. Füzesgyarmatról Gádorosra került. Ismét nehéz hely, ahol a lakosság tekintélyes része vidékre járt dolgozni. Pár év alatt itt is szépen fellendült a pangásnak indult hitélet. 1971-ben került Békésszentandrásra. Bár ekkor már több évtizedes szép papi élet volt a háta mögött, mégis úgy dolgozott, mint egész fiatal korában. A paphiány miatt nem volt segítsége, de ellátta hősiesen a hitoktatást is, amit azelőtt a segédlelkészek végeztek. Gyenge tüdeje, az évek óta lappangó nyálkahártyagyulladása és a sok munka a fokozódó érelmeszesedéssel együtt felőrölte utolsó erejét is. Betegsége miatt 1986-ban nyugdíjba kényszerült. Szülőfalujába, Józsára költözött a még életben lévő két nővérrel együtt. Nehéz betegségében azok ápolták példaadó hűséggel. Szenvedéseit panasz nélkül viselte. Amíg csak képes volt rá, bemutatta szentmiseáldozatát. Volt évfolyamtársa és barátja, a mezőberényesi plébános kereste fel minden hónapban. Nagy öröm volt ez a rövid együttlét mindkettőjüknek. December 6-án azonban már annyira előrehaladt a betegsége, hogy nem ismerte meg az őt látogató herényi plébánost. Mikor az mindent elkövetett, hogy kis fényt tudjon vinni a beteg agyhoz, és nem sikerült, énekelni kezdte: Ó, áldott Szűzanya. A nagybetegnek ekkor felragyogott a szeme. Kicsit visszatért a gondolkodó képessége, és már együtt énekelték: Vigyázz reánk, Édesanyánk. A betegek szentségével többször is megerősítve, a Szentatya áldásával távozott az örökkévalóságba. Józsa plébánosa, Fazekas Vince domonkos atya, amikor csak lehetséges volt, mindig megáldozíatta. Ő is végezte a temetést, ahol 16 pap és nagyon sok hívő kísérte utolsó földi útjára. Marosi Endre (Assisiben január 16-án kelt olvasói levélből egészítjük ki a megemlékezést:) Decemberben halt meg a két nővér is: az idősebb, 92 éves, a másik pedig a húgom, aki ápolta a plébánost és az idős nővért. Húgomnak phlebitisze volt, pihennie kellett volna, de nem volt senki, aki helyettesítse. December 8-án kénytelen volt ágyban maradni, 11-én elvesztette az eszméletét, kórházba vitték. December 15-én a jó Isten meghívta az atyai házba, anélkül, hogy visszanyerte volna eszméletét. így a plébános egyedül maradt, miután 46 éven át együtt dolgoztak. Buri János plébánosságának utolsó évében, 1986 októberében 116-an bérmálkoztak; ez is egy "bűne" lehetett. Nyugalomba vonulásától egyre jobban elveszítette emlékezőtehetségét és beszélőképességét; csak olvasni tudott. Amíg képes volt rá, otthon celebrálta a szentmisét, vasárnap pedig kora reggel elment a templomba misézni. A jó Isten irgalmas volt hozzá, és december 28-án őt is meghívta az örök hazába, miután sokat szenvedett és dolgozott az Egyházért. 116
