Szolgálat 84. (1989)
Az egyház szava - II. János Pál: A második világháború 50. évfordulója
A katolikus Egyház megpróbáltatásai 6. Az újpogányság és a vele kapcsolatos rendszerek nemcsak a zsidóságot, hanem a kereszténységet is támadták, amelynek a tanítása alakította ki Európa lelkét. A zsidók üldözése, minthogy "test szerint közülük származik Krisztus" (Róm 9,5), a keresztény tanítást csúfolta meg, amely szerint mindannyiunknak egy a méltósága: Isten gyermekei vagyunk. Erre mutatott rá már elődöm, XI. Pius "Mit brennender Sorge" kezdetű körlevelében, amikor kijelentette: "Aki a fajt, a népet vagy az államot, illetve ennek meghatározott formáját vagy az emberi társadalom alpvető elemét ... tekinti minden dolog legfőbb mércéjének, még a vallási értékek fölé is emeli, és így bálványimádóan isteníti, az felforgatja és megváltoztatja az Istentől teremtett és akart rendszert." Ez a nemzetiszocialista ideológia nem kímélte meg az egyházakat, főleg a katolikus Egyházat, amelyiknek mind a háború előtt, mind alatta kijutott a szenvedésből. Kétségtelen azonban, hogy az Egyház sorsa azokon a vidékeken sem volt jobb, ahol a dialektikus materializmus marxista ideológiáját kényszerítették az emberekre. Mégis hálát kell adnunk Istennek, hogy ezek között a megpróbáltatások között is annyian bátran megvallották hitüket, ellenálltak az ateizmus önkényének, és nem törtek meg az erőszak alatt. Totalitarizmus és vallás 7. Végső elemzésben a náci pogányság és a marxista dogma közös nevezője az a tény, hogy mindkettő totalitárius ideológia, s arra törekszik, hogy valláspótlékká váljék. Már jóval 1939 előtt észrevehetővé vált az a törekvés az európai kultúra bizonyos területein, hogy eltüntessék Istent és az ő képét az emberi látóhatárról. Ilyen szellemben kezdték nevelni a legzsengébb korú gyermekeket. A tapasztalat azonban, sajnos, megmutatta, hogy amikor az ember egyedül az ember hatalmának van kiszolgáltatva, s meg van fosztva vallási törekvéseitől, csakhamar puszta számmá vagy tárggyá válik. Másfelől minden korban fennállt a kockázat, hogy az ember gőgösen és önelégülten önmagába zárkózzék. De ezt a veszélyt századunkban fokozza az a tény, hogy a fegyverek erejének, valamint a tudománynak és a technikának növekedése azt az illúziót keltette, hogy az ember egyedüli ura lehet a természetnek és a történelemnek. Ez a téves felfogás húzódik meg azoknak a szélsőségeknek a gyökerén, amelyeket oly sajnálattal emlegetünk. Az az erkölcsi szakadék, amelybe 50 évvel ezelőtt az Isten - s ezzel együtt az ember - megvetése taszította a világot, kézzelfoghatóan érzékelteti a "világ fejedelmének" (vö. Jn 14,30) hatalmát: félrevezetheti az emberek lelkiismeretét a hazugsággal, az ember és a jog megvetésével, a hatalom és az erő kultuszával. Ma mindezt emlékezetünkbe idézzük, és elgondolkodunk azokon a végzetes következményeken, amelyek ránk szakadnak, ha elhagyunk minden 65
