Szolgálat 84. (1989)

Tanulmányok - Németh József: Giovanni Battista Montini, VI. Pál pápa

a rendkívüli egyházi ügyek vezetője, míg Montinit a rendes egyházi ügyek vezetésével bízták meg; állását egy belügyminiszteri államtitkár állásával lehetne összehasonlítani. Amikor Eugenio Pacelli 1939 márciusában XII. Pius néven pápa lett, Maglione bíborost tette meg államtitkárnak. Maglione már 1944-ben meghalt. XII. Pius nem nevezett ki új államtitkárt, hanem az államtitkárság belügyeinek vezetésével Montinit, a külügyek intézésével pedig Tardinit bízta meg. 1935-ben Montini súlyos egészségi válságon és depresszión ment át. Betegségét úgy fogadta, mint tapasztalatot, mely "azt a keveset, amit az életről megtudhatunk, jobban megérteti velünk, mint bármilyen tanulás." A Garda-tó mellett alaposan kipihenve magát, megújulva jött vissza Rómába. A következő évben csak egyszer volt beteg. De atyai jóbarátja, Giulio Bevilacqua sejtette, hogy mi nyomja a lelkét. Sikerült meggyőznie, hogy a helyettes vatikáni államtitkár tisztségére, melyre Pacelli államtitkár Mon­tinit szemelte ki, nagyon is alkalmas. 1937. december 13-án tették közzé Montini kinevezését. Sem előtte, sem utána nem volt ilyen fiatal helyettes államtitkár a Vatikánban. Silvio Negro, a Corriere della Sera vatikáni tudósítója így jellemezte az új helyettest: "Egyszerű és nyűt. Mosolygó jóságában semmi nyoma az ön- tetszelgésnek; a problémák megragadásában nem fitogtatja tudását. íté­letében a szellem fölénye van minden hátsó gondolat nélkül. Azok közé tar­tozik, akik embertársaikat egészen meg tudják érteni, mert nagyon szigo­rúak önmagukkal szemben. Jóságos szavait minden törés nélkül tettek követik. Diplomata, de ugyanakkor jó pap is. Egy azok közül, akikre be­hunyt szemmel hagyatkozhatunk." 1938. május 22-től 31-ig részt vett a budapesti eucharisztikus világkong­resszuson mint a vatikáni delegáció tagja, melyet Pacelli bíboros államtitkár vezetett. Benyomásait így foglalta össze: "Még mindig látom a jámborság, a hit, a rend és a szépség nagyszerű megnyilatkozásait. Minden a legjobban sikerült. Valóban nem lehet jobbat, szebbet elvárni. A pápai delegáció szá­mára mindenütt kitüntető tisztelet. Kardinálisunk (Pacelli) sugárzó egyé­niségnek bizonyult. Azt hiszem, az ünnepélyek sok lélekben maradandó áldásos benyomást keltettek." 1938. aug. 18-án kérte a vatikáni francia nagykövet, hogy bírja rá a pápát egy hatásos lépésre, mely a közelgő háborút megakadályozhatja. Három nap múlva az első alkalmat megragadva XI. Pius már beszélt a Propaganda Fide növendékei előtt, és kemény támadást intézett a nacionalizmus és a fasizmus ellen: "egy igazi átok." 1939. február 10-én kora reggel meghalt XI. Pius. Montinit már hajnali 4-kor hívták a haldokló ágyához. XI. Pius február 11-én, a lateráni szerző­dések 10. évfordulóján akart a fasizmus ellen beszélni és a konkordátum megsértése ellen tiltakozni. Hogy szavainak nagyobb nyomatékot adjon, Rómába kérte az egész olasz püspöki kart. A megjelent püspökök azonban csak a pápa ravatalánál tudtak; tisztelegni. A konklávéban a bíborosok már a harmadik választási menetben meg­választották az új pápát Eugenio Pacelli bíboros államtitkár személyében, 51

Next

/
Oldalképek
Tartalom